Főoldal > szex > Ezért tesz boldoggá a szex!

Ezért tesz boldoggá a szex!

boldogságedzésegészséghormonmozgásorgazmusszerelemszex
0 0

Írta:

Azt már eddig is tudtuk, hogy őrült jó dolog, de a (legalább) heti rendszerességű szexnek komoly jótékony hatásai is vannak a szervezetedre!

A Torontoi Egyetem kutatói egy szexuális és intim kérdésekkel foglalkozó tesztsorozatot készítettek, majd 335 embert megkértek rá, hogy őszintén – és név nélkül – válaszoljanak a kérdésekre.

A teszt többek között arra volt kíváncsi, hogy a válaszadók milyen gyakran szeretkeznek a párjukkal, milyen boldoggá teszi őket a szex, illetve, hogy milyen gyakran csókolóznak és bújnak össze „csak úgy” a partnerükkel.

Az eredmények után a tesztet 74 pár segítségével még egyszer elvégezték, és a két teszt összevonásával kutatók pedig azt állapították meg, hogy igazából nem is a szex minősége és milyensége, hanem a partnerek közötti barátság, szerelem és bizalom teszi a szex élményét olyan fantasztikussá.

A felmérők ezután 106 svájci szerelmespárt kértek meg arra, hogy naplószerűen vezessék a szexuális életüket, a teszt végeztekor pedig az jött ki, hogy azok élnek a legboldogabb párkapcsolatban, akik legalább 10 naponta szexelnek egymással. Azok, akik két hétnél, vagy annál is ritkábban érintkeznek a párjukkal, sokkal több sérelem, bizalmatlanság és féltékenység fedezhető fel, ami hosszú távon nemcsak a kapcsolatra, de a kapcsolatban élő egyének személyiségére is káros.

A szex tehát akkor jó, ha olyannal csinálod, akit szeretsz, és vele is legalább heti rendszerességgel!

Ráadásul ezen kívül még megannyi jó tulajdonsága van a szexnek…

Kevesebbet stresszelsz

Szex közben hatalmas mennyiségű endorfin boldogsághormon és oxitocin szabadul fel a testedből, ami nemcsak a stressz oldásában, hanem a szülés megindításában is fontos szerepet játszik.

Jobban alszol tőle

Minden bizonnyal az alapos izommunkának és a megemelkedett endorfinnak köszönhető, hogy szex után teljesen el tudod magad és a tested lazítani – ez könnyen álomba ringat a legenergikusabb pillanataidban is.

29473014 - image of satisfied sexual partners posing in bed

Csökkenti a fájdalmat

A fejfájás már nem kifogás a szex ellen! Sikeresen bebizonyították, hogy az ágymunka csökkenti a gyulladásokat és a migrént is: ez is az endorfin miatt van, ami morfiumszerű fájdalomcsillapítóként hat a testünkre.

Széppé teszi a bőrt

Egy skót kutatás szerint azok, akik legalább hetente négyszer összebújnak a partnerükkel, 12%-kal fiatalabbnak tűnnek, mint azok, akik nem szexelnek. Ez a megemelkedett tesztoszteron és ösztrogén szint miatt van, amik fiatalon és egészségesen tartják a bőröd állapotát.

Csökkenti menstruációs fájdalmakat

Szex közben a méh érintkezik a pénisszel, ami miatt később kevesebb méhizom összehúzódásra és kevésbé fájdalmas vérzésre számíthatsz a menzeszed közben – ez persze csak azokra vonatkozik, akik rendszeresen, legalább heti három alkalommal szexelnek.

Izmokat épít

Túl lusta vagy edzeni? A szexszel is kiegészítheted a heti mozgásmennyiséged. Egy órányi szerelmeskedés 85-250 kalóriától szabadít meg, a kardiológusok szerint pedig kevésbé terheli meg a szívedet, mint egy óra futás a futópadon!

Fotó: 123RF


További cikkeink a témában

Kövess Facebook-on!
X