Meztelen szupermodellekkel ünnepel a Vogue

címlapDoutzen KroesLara StonemeztelenmodellszupermodellVouge
0 0

Írta:

Lara Stone és Doutzen Kroes a címlapon is teljesen pucér!

Az ikonikus Vogue magazin hollandiai kiadásának ötödik születésnapja nagy ünnep a divatvilágban – legalábbis arrafelé. Ezt az is bizonyítja, hogy a két legkeresettebb holland szupermodellt, Doutzen Kroest és Lara Stone-t, illetve a világhírű fotóst, Mario Testinót mind össze tudták terelni egy műterembe az alkotók, és elkészülhetett az utóbbi időszak egyik legemlékezetesebb címlapfotója.

Hogy mitől marad olyan emlékezetes? Hát attól, hogy a két modell teljesen meztelenül látható a magazin borítóján, sőt, aki belelapoz a vaskos példányba, az egy „majdnem csókolózós” képet is láthat a duótól, a címoldalon látható pózhoz nagyon hasonlóban.

De miért is ne meztelenkedhetne két olyan modell, akiknek semmi gond nincs az alakjával? Persze, sokak szerint a 33 éves Larán azért van pár kiló felesleg, de mi úgy gondoljuk, hogy nem kell mindenkinek egészségtelenül soványnak lenni. Larát egyébként eddig is bántották már épp eleget a vonásai és az alakja miatt, hisz sokan csak „a ronda, kövér modell” néven emlegetik őt. Neki viszont semmi baja a testével, most már, sőt, a meztelenkedést is kényelmesnek érzi.

Manapság a 178 cm magas modell már nem akar zörgő csontú 16 éves lányokkal versenyezni, inkább az egészséges táplálkozást helyezi a fókuszba, és ha csak teheti, sportol is valamit. A sok munka és az anyai teendők mellett kevés ideje jut a mozgásra, de amikor csak teheti, jógázik. Ez a mozgásforma nemcsak azért lett a kedvence, mert átmozgatja és hajlékonyabbá teszi egész testét, hanem azért is, mert lelkét és szellemét is egyensúlyba hozza.

A 32 éves Doutzennek ellenben babaarca van, és két gyerek után is kockás a hasa. De vajon mi lehet vékony, izmos alakjának, na meg ennek az elképesztő hasberendezésnek a titka? Szinte biztosan sok-sok ezer felülés, hasizom-erősítő gyakorlat, kardiózás, na meg persze súlyzós feladatok is kellenek ahhoz, hogy a modell meg tudja tartani ezt a formát.

Doutzen korábban elmondta, hogy szerinte a nők egy része inkább távol marad a súlyzóktól – mind az edzőteremben, mind pedig az otthonában, hiszen attól félnek, hogy nem fogyni, hanem inkább izmosodni fognak. „Márpedig a személyi edzők nagy része kimondottan ajánlja a súlyzós gyakorlatokat, kis súlyfelesleg ledolgozására. Mert ha valakin kicsit több izom van, hatékonyabban égetheti a kalóriákat, ezen kívül pedig erősebbnek és magabiztosabbnak is érzi majd magát” – nyilatkozta korábban.

Fogyókúrázni elmondása szerint nem szokott, mert amit megkíván, arra úgysem tud nemet mondani, de a mennyiségekre és a napi 5-6 étkezés beiktatására nagyon figyel. „Ezért eszem minden nap többször, kis adag egészséges ételeket, például sok zöldséget, gyümölcsöt, zsír nélkül készült levest és salátát. De senki ne higgye, hogy a kedvenceimre, a sajtokra, az étcsokira és a friss kenyérre folyton nemet mondok” – tette hozzá nevetve.

Fotó: Daily Mail


További cikkeink a témában

alvásébredés

Így készülj fel az óraátállításra

Írta:
tegnapelőtt 0 0

A nyári időszámítás március 26-án, vasárnap kezdődik: az órákat hajnali 2-kor kell átállítani 3-ra. Áramot takarítunk meg, védjük a környezetet, délután tovább van világos, amíg viszont hozzá nem szokik a szervezetünk, rosszabb lehet a közérzetünk és fáradtabbak lehetünk. Kis odafigyeléssel azonban zökkenő mentesebbé tehetjük az átállást

egészségprogram

5 dolog, amit ki kell próbálnod idén tavasszal  

Írta:
tegnapelőtt 0 0

Miután túl vagyunk a karácsonyon és a szilveszteren, kiélveztük a hógolyózás és a síelés minden örömét, ideje bevallanunk, hogy már rendkívül unjuk a telet. De szerencsére vége: kinyílt az első hóvirág, a medvék is kidugták az orrukat a barlangjukból, így mi is lassan elkezdhetünk reménykedni. Félre a megszokott programokkal, 2017 a folyókról szól: összegyűjtöttünk öt programot, amit nem hagyhatunk ki idén tavasszal – ráadásul nem kell hozzá elköltenünk az egész havi fizetésünket sem.

7 dolog, amit nem tudtál az utazási irodákról (X)

Írta:
3 napja 0 0

Tudtad, hogy a magyar utazási irodák szervezésében összesen a világ 183 országába juthatsz már el? És azt, hogy jelenleg 38 év azoknak a magyaroknak az átlagéletkora, akik utazási iroda szolgáltatásait veszik igénybe? Összegyűjtöttünk néhány érdekességet, amit nem gondoltál volna az utaztatókról.