Főoldal > aktualis > 5 dolog, amit nem tudtál a szuperszexi Margot Robbie-ról

5 dolog, amit nem tudtál a szuperszexi Margot Robbie-ról

0 0

Írta:

Tudj meg mindent az Öngyilkos Osztag Harley Quinnjéről!

  1. Akár hiszed, akár nem, Margot Robbie néhány éve még egy Melbourne-i Subway szendvicsezőben dolgozott. „Szendvicsművész voltam. Ez volt az egyik kedvenc munkám: szórakoztató melónak tartottam, és jó is voltam benne” – emlékezett vissza a 26 éves színésznő nemrég egy interjúban.
  1. A nagy lehetőség A Wall Street farkasa című mozival jött el számára, és azóta tényleg nincs számára megállás. Játszott a Focus: A látszat csal című filmben, és a nemrég a mozikba került Tarzan legendájában a címszereplőt alakító Alexander Skarsgard szerelmét, Jane-t formálta meg, most pedig a Suicide Squadban őrül meg Joker őrült barátnőjeként.
  1. A Wall Street farkasában levette ruháit – Margot nagyszülei emiatt még mindig nem láttak a filmet –, de a szexjelenet előtt a gátlásait kicsit nehezebben vetkőzte le: később elárulta, hogy az első Leonardo DiCaprióval történt találkozással ellentétben a szexjelenet forgatásán nagyon is izgult, ezért három tequilát gurított le. Hogy ez egyenes út volt-e az eufóriához számára, az nem derült ki, mindenesetre Margot a Deep Euphoria Calvin Klein arca is lett.

  1. A diétázás nem az erőssége: kedvenc finomságai közé tartozik a sör, a hamburger és a sült krumpli, de ha mondjuk egy fotózásra készül, akkor napokig képes répaszeleteken élni. Ez nem túl egészséges módszer, és szerencsére azt mondja, nem is él ezzel minden egyes fotózás előtt, inkább mértéktartásra és a rendszeres étkezések beiktatására törekszik.
  1. Az edzésben viszont már sokkal lelkesebb, mint a diétázásban: fut, bicajozik, jégkorongozik, felüléseket végez, nyújt és jógázik. Utóbbival nemcsak a testét, hanem lelkét is remekül karban tudja tartani.

Margot és a szerelem

A Maggot becenévre hallgató 26 éves színésznő három éve találkozott Tom Ackerley-vel, akivel a Suite Française című második világháborús dráma forgatásán dolgoztak együtt. A srác rendezőasszisztensként tevékenykedett a forgatáson, és hamar jóban lettek Margot-val, de csak később kezdtek randizni – talán mert mindketten féltek elmondani a másiknak, hogy többen éreznek barátságnál.

Fotó: Lifestyle One, Healthy Celeb


További cikkeink a témában

Kövess Facebook-on!
X