Főoldal > EGÉSZSÉG > A kialvatlanság 4 hosszú távú veszélye

A kialvatlanság 4 hosszú távú veszélye

alvásfáradtkároskialvatlanságpihenés
0

Írta:

A kevés alvás nem csak dekoncentrációval és nehézkesebb munkavégzéssel jár, de a rendszeres alváshiány akár komolyabb veszélyeket is rejthet magában, mint azt a legtöbben gondolnák.

Csontritkulás

A nőket egyébként is nagyobb eséllyel fenyegető csontritkulást csak fokozhatjuk azzal, ha nem alszunk eleget. Csontjaink nem tudnak megfelelően regenerálódni az éjszaka folyamán, ha az alváson próbálunk időt spórolni. Sokkal gyengébbek, törékenyebbek lesznek. Ráadásul lényegesen fiatalabb életkorban jelentkeznek az első tünetek, mint azoknál, akik a megfelelő mennyiségű és minőségű pihenést nem adják alább.

Daganatos megbetegedések

A kevés alvás akár a rák kialakulásának kockázatát is növelheti. A sorozatos kialvatlanság miatt ugyanis a szervek regenerálódási folyamatának ideje is lerövidül, ami hosszú távon igen káros. Különböző daganatos betegségekhez vezethet, sőt a már a kialakult daganatok agresszivitásának fokozódásával is járhat, ha nem pihenünk eleget.

Szívbetegségek

Kutatások bebizonyították, hogy azoknál az embereknél, akik napi 6 órát, vagy annál kevesebbet alszanak, jóval nagyobb az esély a szívbetegségek kialakulására. Nagy rizikófaktor azonban az is, ha nem alszunk elég mélyen, és többször felébredünk éjszaka. Az alvásproblémákon sporttal, meditációval, aktív kikapcsolódással sokat segíthetünk, azonban érdemes orvoshoz fordulni, ha a panaszunk huzamosabb ideje fennáll már.

Öregedés

A kialvatlanság nem csak az egészségre nézve káros, de a külsőnek sem tesz jót. Aki nem alszik eleget, vagy nem elég mélyen, annak az öregedési folyamatai is felgyorsulnak. Az arcbőr ráncosabb, szárazabb, rugalmatlanabb lesz, a pigmentáció pedig sokkal egyenetlenebb. Ezek pedig szintén az éjszakai regenerálódási idő lerövidülésével hozhatóak összefüggésbe.


További cikkeink a témában

Kövess Facebook-on!
X