Főoldal > EGÉSZSÉG > Erősítsd immunrendszered természetesen

Erősítsd immunrendszered természetesen

betegséggyógyulásimmunerősítésimmunrendszerinfluenzamegfázásnáthaősz
0

Írta:

Az ősz beköszöntével egyre többen betegszünk meg. A hűvös, esős időben főként náthával, megfázással küzdünk, de az influenzaszezonban az ezekre jellemző orrfolyásos, köhögéses tünetek magas lázzal és levertséggel is társulhatnak.

Ha szeretnénk elkerülni a betegség miatt ágyban töltött napokat, kezdjük időben felkészíteni immunrendszerünket a vírusok és baktériumok támadása ellen.

„Szerencsére számos olyan természetes immunerősítő létezik, amelyekkel ellenállóbbá tehetjük szervezetünket. Ezek azonban nem csodaszerek, ezért célszerű már nyáron – de legalábbis még az ősz elején – feltölteni a vitaminkészleteinket. Ehhez számos gyümölcs és zöldségféle áll rendelkezésünkre, amelyeket érdemes kiegészíteni vitaminkészítményekkel is. Ha megbetegszünk, a tünetek enyhítésére is alkalmazhatunk házi praktikákat, ugyanakkor magas, hosszan tartó láz, erős köhögés, tartós fej- vagy hátfájás esetén mindenképp forduljunk szakorvoshoz” – mondta dr. Székely Éva, a Budai Egészségközpont fül-orr-gégész szakorvosa.

Melyek a leghatásosabb immunrendszer erősítő módszerek?

·     Ősszel a gyümölcsök és zöldségek vitamintartalma már nem elegendő a szervezet számára, így a megfázás ellen C-és D-vitamin szedésével hatékonyan védekezhetünk.

·     Fontos a változatos táplálkozás! A savanyú káposzta és a sütőtök például gazdagok C-vitaminban, ráadásul izgalmas és ízletes ételeket készíthetünk belőlük.

·     Sport a hűvös időben is! Amíg nem tombolnak a mínuszok, a megfelelő öltözékben nyugodtan sétálhatunk vagy futhatunk a szabadban is. Ha fázunk, irány a konditerem, de választhatjuk az otthoni tornát is. A mozgás az immunrendszer erősítése mellett a testre és a lélekre is pozitív hatással van!

Healthy drink: milk with turmeric and honey, known as the golden milk. Detox, burns fat, boosts immunity, disease prevention. Flat lay, top view

·     Az alvásnak elengedhetetlen a szerepe az immunrendszer erősítésében. De csak a minőségi és mennyiségi alvás segít, ugyanis a szervezet ekkor regenerálódik a leggyorsabban.

·     A napi 1,5-2 liter folyadék – főként víz – bevitele ősszel és télen is fontos, hiszen segít a szervezet méregtelenítésében.

·     Használjuk a természet patikáját! Ropogtassunk friss zöldségeket, gyümölcsöket, igyunk gyógyteákat, méregtelenítő zöldteát

Milyen egyéb módszerekkel védekezhetünk a kórokozók ellen?

 A megbetegedéses időszakokban is elengedhetetlen a rendszeres, napi többszöri alapos kézmosás. Főként akkor, ha hazaérünk, ha beteggel találkozunk, vagy ha mi is gyakran fújjuk az orrunkat.

Az influenza ellen a leghatékonyabban védőoltással védekezhetünk. Az oltás beadásáról, annak leghatásosabb időzítéséről és a lehetséges mellékhatásokról konzultáljunk szakorvosunkkal.

Ha náthásak vagyunk, az orvos sem javasol mást, mint meleg teát, pihenést, szükség esetén orrspay használatát. Tartós és magas láz, végtagfájdalom esetén azonban keressük fel háziorvosunkat, mert lehet, hogy szükségessé válik az antibiotikumos kezelés.

Forrás: Morpho


További cikkeink a témában

Kövess Facebook-on!
X