Főoldal > EGÉSZSÉG > Ezekre az egészségügyi vizsgálatokra menj el sportverseny előtt

Ezekre az egészségügyi vizsgálatokra menj el sportverseny előtt

dietetikusegészségegészségpénztárkardiológialaborvizsgálatorvossportszűrővizsgálat
0

Írta:

A sport vitathatatlanul fontos része az egészségmegőrzésnek. Azonban, tudnunk kell, hogy a rendszeres sportolásnak is vannak különböző veszélyei, emiatt fontos, hogy mindig törekedjünk a fokozatosságra, legyünk óvatosak akkor is, ha épp egy nagyobb megmérettetésre készülünk gőzerővel.

A szűrővizsgálatok célja a betegségek, a sérülések, illetve az ezekre hajlamosító kockázati tényezők kiszűrése. Segítségükkel pontos képet kaphatunk szervezetünk aktuális állapotáról, teljesítőképességünkről, valamint megelőzhetjük a túlterhelést is.

A felkészülésnek már a korai szakaszában érdemes az alábbi egészségügyi vizsgálatokat elvégeztetnünk. Célszerű úgy időzíteni őket, hogy legalább 6 hét álljon rendelkezésünkre a verseny előtt, az esetlegesen szükséges gyógykezelésekre.

Nagylabor – teljes vérkép és vizeletvizsgálat

A nagylabor, azaz a kiterjesztett laborvizsgálat, a szervezet mélyén zajló folyamatairól ad pontos és részletes információkat, ezért egy általános fizikai vizsgálat után ennek az elvégzése javasolt először. Alapvető szerepet játszik a betegségek megelőzésében, és érdemes nemcsak évente, de nagyobb versenyek előtt is elvégeztetni. Labor előtt az evés mellett a különböző vitaminok és táplálék-kiegészítők bevétele, sőt maga a sportolás is kerülendő. Fontos, hogy a leletet elemző orvos tudja, rendszeresen sportolunk, ugyanis emiatt bizonyos értékek (például a plazma karbamid-, kreatinin-, húgysav-koncentrációja, az LDH aktivitás és a leukocitaszám) akár két-háromszorosát is elérhetik a referenciatartomány felső határértékének.

20976887 - tubes prepared in lab centrifuge machine blood bank

Kardiológia – szívultrahang, nyugalmi- és terheléses EKG

Sokkoló adat, de világszerte évente megközelítőleg 17,2 millióan vesztik életüket szív- és érrendszeri betegségek következtében. A sportnak kiemelt szerepe van a szívbetegségek megelőzésében, mégis egyre több világhírű sportoló esik a hirtelen szívhalál áldozatául. Ezek mögött gyakran olyan megbetegedések állnak, amelyek tünetmentességük miatt nem lettek diagnosztizálva. Ha a családban már előfordult hirtelen haláleset, vagy túl nagy fizikai és/vagy pszichés terhelésnek vagy kitéve, panaszmentesség esetén is érdemes rendszeres kardiológiai szűrővizsgálaton részt venni. Fontos felfigyelni az olyan panaszokra is, mint a fáradékonyság, a csökkent teljesítőképesség, a légszomj, a szívdobogásérzés, illetve a mellkas, esetleg a gyomor, táján jelentkező, szorító fájdalom. A betegségek idejében felfedezve gyógyíthatóak gyógyszerrel, vagy súlyosabb esetben rutinműtéttel. Az anamnézis felvétel, a vérnyomás- és pulzusmérés, illetve a nyugalmi EKG mellett sajnos a sportorvosi gyakorlatnak nem feltétlenül része a szívultrahang és a terheléses EKG. Ezek nélkül azonban számos eltérés rejtve maradhat. Végeztessük el ezeket is, hogy kizárhassunk minden olyan szív-és érrendszeri elváltozást, amely az életet veszélyeztetheti. Kizárólag biztos alapokra épülhet biztonságos edzésmunka.

Légzésvizsgálat – spirometria

A tüdővizsgálat is elengedhetetlen ahhoz, hogy teljes képet kapjunk arról, bírjuk-e majd a sport közben ránk nehezedő, nem is kicsi nyomást. Legegyszerűbb módszere a légzésfunkciós vizsgálat, amelynek köszönhetően kimutatható a tüdőszövet esetleges károsodása, illetve feltérképezi a tüdő-szív működését is. A zárt rendszerű spirometer a ki- és belégzés térfogatát és áramlási sebességét méri. A teljesítménydiagnosztikát is érdemes segítségül hívni, amely azt vizsgálja, hogy milyen teljesítményt nyújtunk jelenleg, mennyi a maximális oxigénfelvételünk, és melyek azok a tényezők, amelyek a jobb teljesítmény elérésében hátráltatnak minket, hatékony segítséget nyújtva az edzésmunka optimalizálásához.

36419876 - man doing fitness test on exercise bike at the medical centre

Ortopéd orvos – konkrét probléma, vagy megelőzés esetén is

A sportolók életét leggyakrabban a térd-, a váll- és a bokasérülések nehezítik meg. Sokszor a jelentkező kezdeti tüneteket, fájdalmakat félvállról vesszük, pedig a későbbi komoly elváltozások elkerülése érdekében érdemes mihamarabb ortopéd orvost felkeresni. Az olyan kicsinek tűnő probléma, mint a lúdtalp is súlyos mozgásszervi problémákat okozhat. Léteznek olyan orvosi receptre felírható lúdtalpbetétek, amelyek kifejezetten sportolásra alkalmasak. Továbbá feltétlenül forduljunk orvoshoz, ha mozgás közben kattognak, esetleg fájnak az ízületeink. A porckopás kialakulásában jelentős szerepet játszik a versenyszerű sportolás és az extrém terhelés. Az artrózis sajnos nem gyógyítható, azonban megfelelő kezeléssel előrehaladása lassítható, a panaszok pedig mérsékelhetőek.

Dietetikus – a megfelelő sporttáplálkozás kialakítása

A fenti vizsgálatokat érdemes sporttáplálkozási tanácsadással kiegészíteni. Sportolóknál a minőségi táplálkozás fő célja a megfelelő teljesítmény elérése, a regenerálódás biztosítása és az immunrendszer támogatása. A dietetikus szakember első találkozáskor felvesz egy úgynevezett anamnézist, a későbbiekben pedig ez alapján elkészíti a személyre szabott étrendet. Fontos megemlíteni, hogy más étrendet igényel az alapozási időszak, a verseny előtti felkészülés, maga a verseny, illetve a pihenés is. Továbbá kiemelt szerepet kap az edzés vagy verseny előtti, alatti és utáni táplálkozás is. Terhelés előtt a szénhidrátban gazdag, könnyen emészthető, alacsony zsírtartalmú ételek ajánlottak. Edzést közben és után fontos a folyadékpótlás. Majd mihamarabb fel kell tölteni a szénhidrát raktárakat, és az optimális fehérje bevitelről is gondoskodni kell, hogy a regenerálódás a lehető leggyorsabb legyen. Könnyen beláthatjuk, hogy ennyi tényezőt egyszerre figyelembe venni nem egyszerű, ezért mindenképp érdemes egy dietetikus szakember segítségére áldozni időnket és pénzünket.

Jó tudni, hogy a fenti vizsgálatokat, szolgáltatásokat, és amennyiben szükséges kezeléseket, akár egészségpénztári kártyával is tudjuk finanszírozni.


További cikkeink a témában

Kövess Facebook-on!
X