Főoldal > EGÉSZSÉG > Színtévesztés színről színre – Van megoldás műtét nélkül

Színtévesztés színről színre – Van megoldás műtét nélkül

egészséglátáslátási rendellenességszemszínszíntévesztés
0

Írta:

A színtévesztésről, gyakoriságához képest, viszonylag kevés szó esik. Pedig világviszonylatban körülbelül 300 millió, míg Magyarországon megközelítőleg 400 000 ember él együtt valamilyen színlátási rendellenességgel, amely egész életére kihathat.

Napjainkig javíthatatlan állapotnak tekintették, egy magyar találmány azonban műtéti beavatkozás nélkül, a technológia segítségével nyújthat tüneti megoldást.

Nappali látásunkért a csapok, míg az éjszakaiért a pálcikák felelnek. A retina nappali látást biztosító, szemfenéken elhelyezkedő receptorai spektrális érzékenységük alapján három csoportra oszthatók: vörös: protos, zöld: deuteros, kék: tritos. Az általuk érzékelt három fő szín, a vörös, a zöld, illetve a kék keverésével valósul meg a trikromatikus, azaz teljes színlátás. A színtévesztést a receptorok normálistól eltérő működése okozza. Gyakori tévhit, hogy minden színtévesztő egyben színvak is, illetve, hogy a színtévesztők csak a vörös és zöld színt érzékelik helytelenül. A látási zavarnak több fajtáját és fokozatát különböztetjük meg.

  1. Rendellenes színlátás (anomális trikromázia)
  • protanomália (a vörös színérzékelés zavara)
  • deuteranomália (a zöld színérzékelés zavara)
  • tritanomália (a kék színérzékelés zavara)
  1. Részleges színvakság (dikromázia)
  • protanopia (a vörös színekre érzékeny receptorok funkcióképtelensége, illetve nagymértékű hasonlósága a zöldre érzékeny receptorokhoz)
  • deuteranopia (a zöld színekre érzékeny receptorok funkcióképtelensége, illetve nagymértékű hasonlósága a vörösre érzékeny receptorokhoz)
  • tritanopia (a kék színekre érzékeny receptorok hiánya, illetve hibája)
  1. Monochromazia –  Csak egy csaptípus működik normális módon.
  2. Teljes színvakság – Egyik csap sem képes ellátni funkcióját, a páciens csak az éjszakai, pálcikák segítségével való látásra hagyatkozhat.

Mi történik a szemünkben, ha színtévesztők vagyunk?

A színtévesztés genetikai eredetű zavar, amelyet az X–kromoszóma hordozhat. Egy színtévesztő apa lánya képes tehát továbbadni a rendellenességet fiának. A nők két X-kromoszómával rendelkeznek, esetükben a hibást korrigálja a normális, a férfiaknál erre nincs lehetőség. Ez az oka annak, hogy míg a nők mindössze 0,5 százaléka színtévesztő, addig ez az arány férfiaknál 8 százalék.

34710495 - medicine, eyesight control, laser correction, people and health concept - beautiful young woman pointing finger to her eye and over blue background with eye chart

A fent említett színtévesztés-típusok közül a leggyakrabban a vörös és a zöld színlátás rendellenessége fordul elő. A monochromázia illetve a teljes színvakság, csakúgy, mint a tritanomália, azaz a kék szín érzékelésének zavara igen ritka, utóbbi leginkább szerzett betegségek, mérgezések következtében jelentkezik és az esetek többségében idővel visszanyerhető a páciens normális színérzékelése.

A helytelen színlátást a vörös-zöld színtévesztők esetében az okozza, hogy a vörös, illetve zöld színre érzékeny csapok érzékenységi tartománya a zöld, illetve a vörös tartományhoz esik közelebb, mint a normális színlátóknál. Vagyis a protanomália esetében a protos spektrális érzékenysége a deuteros érzékenységi tartományához, (1. ábra) a deuteranomália (zöld színlátási zavar) esetében pedig (2. ábra) a deuteros által érzékelt hullámhossz-tartomány tolódik közelebb a protos érzékenységi tartományához. Mindez azt eredményezi, hogy csökken a két szín megkülönböztetésének képessége, de magukat az egyes színeket is nehezebben azonosítja a páciens, hiszen a protos a vörös helyett inkább a narancs és sárgás árnyalatokra érzékenyebb, illetve ugyanilyen elven a deuteros a zöld helyett sárgászöldebb árnyalatokat érzékel.

Öröklött jellege miatt a tudomány mai állása szerint a színtévesztés nem gyógyítható, de egy speciális eszközzel eredményesen korrigálható, méghozzá műtéti beavatkozás nélkül.

Magyar tudósoknak – több évtizedes kutatómunka során – közel ezer páciens bevonásával világviszonylatban is jelentős eredményeket sikerült elérniük a színtévesztés kezelése terén.

A szakemberek által kifejlesztett Colorlite® szemüveg speciális színszűrőjének köszönhetően oly módon változtatja meg a szembe érkező fényt, hogy a receptor érzékenységi tartományának súlypontját a helyes irányba tolja el a spektrumon. A szűrő által csökken ugyan a beeső fény intenzitása, illetve a receptorok színérzékelésének arányai is megváltoznak, ám a szem képes ellensúlyozni ezeket a hatásokat.

Forrás: Flow PR


További cikkeink a témában

Kövess Facebook-on!
X