Főoldal > EGÉSZSÉG > Több a koraszülött, de jobbak az esélyeik

Több a koraszülött, de jobbak az esélyeik

anyatejcsecsemőegészségéletkoraszülöttszülésszületéstáplálék
0

Írta:

Bár hazánkban nem csökken a koraszülöttek száma, az egészséges életre való esélyeik jelentősen javulnak. Ezt bizonyítja az is, hogy a csecsemőhalandóság az elmúlt 2 évben mintegy 20 százalékkal csökkent.

A gyógyításban az anyatejnek is hatalmas szerepe van, sajnálatos tény azonban, hogy az anyatejes táplálás tekintetében európai vezető helyünket az utóbbi években elveszítettük. Négy vezető neonatológus most deklarációt fogalmazott meg a szakma felé az anyatejes táplálásért.

Hazánkban az elmúlt két évben 4 ezrelékre csökkent a csecsemőhalandóság aránya, ez mintegy 20 százalékos javulást jelent ebben az időszakban. A szakemberek szerint a kedvező változásokban az új orvosi műszerek és modern módszerek alkalmazása mellett kiemelkedő szerepe van az anyatejes táplálásnak is. Az elmúlt években a magyar koraszülött osztályokon is előtérbe kerültek azok az eljárások, amelyek a kis súllyal született gyermekek túlélési esélyeit bizonyítottan javítják. Ilyen módszer többek között az édesanyák bevonása a koraszülött gyermek ápolásába, a bőr-bőr kontaktus biztosítása, valamint az anyatejes táplálás. A legújabb kutatások szerint az anyatej a koraszülöttek számára nemcsak táplálékot jelent, hanem bizonyos betegségek megelőzésében és gyógyításában nem helyettesíthető hatóanyag. Például a fertőzések megelőzésében a korán megkezdett anyatejes táplálás minden korábban alkalmazott eljárásnál és gyógyszernél hatásosabbnak bizonyult.

Az anyatejes táplálás nemcsak a koraszülött, de minden csecsemő számára kiemelkedően fontos. Az anyatej összetétele ugyanis folyamatosan igazodik a gyermek igényeihez, a benne lévő tápanyagok a gyermek fejlettségének megfelelőek. A szoptatás számos hosszútávú kedvező hatása közül kiemelendő, hogy kedvezően hat az intellektuális fejlődésre, csökkenti az elhízás, a felnőttkori szív- érrendszeri betegségek valamint a cukorbetegség kialakulásának rizikóját.

Hazánk néhány éve még kiemelkedő helyen állt az anyatejes táplálás tekintetében Európában, azonban az elmúlt fél évtizedben közel 15 százalékkal csökkent a három hónapos korig kizárólag anyatejjel táplált csecsemők aránya. Ennek a kedvezőtlen változásnak a megállítására négy vezető neonatológus – Dr. Szabó Miklós, Dr. Gárdos László, Dr. Kovács Tamás és Dr. Nádor Csaba – szakmai felhívást fogalmazott meg az anyatejes táplálás támogatására. A felhívást a hétvégén, Nyíregyházán megrendezett Magyar Perinatológiai Társaság XIV. Tudományos Kongresszusán tették közzé. A deklaráció szakmai tartalmát egyöntetűen támogatják a vezető neonatológusok és szülészek is.

A felhívás a legfrissebb tudományos bizonyítékokra és ajánlásokra támaszkodva sorolja fel azokat a teendőket, amellyel a szakemberek, az orvosok, ápolók és védőnők a mindennapok gyakorlatában leginkább elősegíthetik az anyatejes táplálást és szoptatást.

A deklaráció egyaránt kitér a megszületés utáni közvetlen időszak, a kórházban töltött idő és a későbbi fejlődési időszak teendőire, valamint külön tárgyalja az egészséges csecsemőkkel és a koraszülöttekkel kapcsolatos feladatokat. A kezdeményező szakemberek szeretnék elérni, hogy minél több hazai szakmai és civil szervezet, kórházak, gyógyító intézmények támogassák és kötelezzék el magukat a megfogalmazott célok megvalósítására. Bíznak abban, hogy kezdeményezésük önmagában javítani fogja Magyarországon a szoptatás és anyatejes táplálás gyakoriságát. Ugyanakkor hosszabb távon törekvésük az is, hogy meggyőzzék a döntéshozókat, hogy újra induljon Magyarországon olyan hosszú távú kormányzati program, amely megkülönböztetett figyelmet szentel az anyatejes táplálásnak és szoptatásnak.

Forrás: Uniomedia


További cikkeink a témában

Kövess Facebook-on!
X