Főoldal > EGÉSZSÉG > Mi a rosszabb? Megoldások hétköznapi egészségügyi dilemmákra

Mi a rosszabb? Megoldások hétköznapi egészségügyi dilemmákra

egészségétkezésmegoldáspattanásszépség
0

Írta:

Vannak olyan problémák az életben, amelyeknél általában nem tudjuk eldönteni, mi a jobb vagy rosszabb. De most itt vannak a válaszok!

1. Mi a rosszabb: vacsorázni mielőtt ágyba mész vagy éhesen álomra hajtani a fejed?

Ne menj ágyba korgó gyomorral javasolja dr. Melinda Johnson. Az alapvető létszükségletről, pl. az evés hiányáról az agy állandóan értesül, az éhség-jelek segítségével. Mindez ebben a helyzetben arra kényszeríti az agyat, hogy éber maradjon, így nem igazán megy az alvás. Másnap meg majd a nyugtalan éjszaka miatt tántorogsz, ráadásul annak a veszélye is fennáll, hogy a kialvatlanság miatt akarsz majd több kalóriához jutni. 

Ugyanakkor talán már te is hallottál arról, hogy egy teljes étkezés elköltése közvetlenül lefekvés előtt nagyobb valószínűséggel segíti a kalória zsírként való tárolását, mert fekvés közben, nyugvó helyzetben a szervezet képtelen elégetni azokat. „Ez azonban nem igaz – állítja Johnson – az időzítés nem jelent sokat a szervezetnek, ha kell, égeti a kalóriát. Bár az tény, hogy teli hassal nem túl jó lefeküdni, mert lehet, hogy ez, az egész az éjszakát tönkretevő gyomorégéssel vagy emésztési zavarral zárul.

A legjobb megoldás: Egy könnyű, szénhidrátot és fehérjét egyaránt tartalmazó, 200-300 kalóriás, lefekvést megelőző, uzsonna a legideálisabb ajánlja dr. Michael Breus. Ilyen lehet például a sárgaréparudacskák fél csésze hummusszal, vagy egy felszeletelt alma 2 evőkanál mogyoróvajjal. Ez a szénhidrát-fehérje kombináció beindítja az agyat megnyugtató  hatású szerotonin termelését.

2. Mi a rosszabb: kinyomni vagy korrektorral elfedni a fránya pattanásokat?

Annyira csábító kinyomni – és mégis annyira nem éri meg. Gondolj csak bele: azzal, hogy nyomkodod, felsérted a bőröd, gyulladást és duzzanatot okozva. „Ha pedig baktérium is kerül az apró sebbe, könnyen elfertőződhet” – óv Warns Francesca Fusco, amerikai bőrgyógyász.

Ennél jobb megoldás a korrektor használata, ám előfordulhat, hogy ez meg segíti az akne képződését. Ezért jobb, ha csak minimális mennyiséget használsz belőle – ráadásul, az sem jó megoldás, ha állandóan el akarod fedni a pattanásokat, mert a pórusok eltömődnek, ami aztán még több pattanást fog eredményezni.

A legjobb megoldás: tarts a kezed ügyében 1 százalék hidrokortizon krémet, amiből egy cseppet tegyél a pattanásra, hogy összehúzza, körülbelül egy órával azelőtt, mielőtt meg kellene jelenned a nyilvánosság előtt. Közvetlenül a pattanásra pedig olyan korrektort tegyél, amely szalicilsavat, ként és benzoil-peroxidot tartalmaz.

3. Mi a rosszabb: mezítláb vagy flip-flop papucsban vezetni?

Mindkettő veszélyes, de a mezítlábas verzió egy fokkal jobb – mondja dr. William Van Tassel. A flip-flop igazán veszélyes vezetéshez: lecsúsznak a pedálokról és beakadnak alá, miközben a láb még a pedál tetején van, így nehéz fékezni vagy felengedni a féket és gázt adni. Ráadásul mivel zavar, megpróbálod kiszabadítani a lábaddal ekkor történnek a balesetek! Mezítláb lehet, hogy a lábujjad beleütközik (ez szintén elterelheti a figyelmed), „a mezítlábasság ugyanakkor jobb nyomásérzékelést adhat” – mondja Tassel.

A legjobb megoldás: a jövőben tarts inkább egy zárt cipőt a kocsiban, amit vezetés közben tudsz viselni. 

4. Mi a rosszabb: a vényköteles, a szabadon kapható fejfájás elleni tabletta, vagy épp megküzdeni a fájdalommal?

A szenvedés rossz és teljesen felesleges állítja dr. Adam Cifu, a Chicago-i Egyetem gyógyászati docense. A vényköteles fájdalomcsillapítók használata, vagy a nem szteroid gyulladáscsökkentők teljesen rendben vannak az időszakosan jelentkező fejfájás esetében. De ha sokszor küszködsz kemény fejfájással, és egy héten többször csakúgy kapkodod be a pirulákat, hogy megpróbáld kezelni a fájdalmat, a gyógyszerek már valóban fájdalmat okoznak. Ez egy olyan jelenség, amit túlgyógyszerezett fejfájásnak neveznek. A szakértők nem tudják pontosan, miért is történik ez, de lehetségesnek tartják, hogy a túlzott tabletta fogyasztás hatására az idegek fájdalom üzeneteket kapnak az agyból. Márpedig, ha tényleg ez a helyzet, akkor fel kell hagyni a gyógyszerszedéssel: a visszacsökkentés hatására a tünetek gyengülnek (habár először rosszabb is lehet, mielőtt jobbá válik a helyzet). Ráadásul néhány ember számára a nem szteroidos gyulladáscsökkentők napi használata már kevesebb, mint két héten belül megnöveli a veseproblémák és a gyomorfekély kockázatát – ezek bármelyike sokkal rosszabb, mint egy kis lüktetés a halántékban, nem igaz?   

rosszabb2.jpg ()

5. Melyik a jobb: egy Margarita a tengerparton vagy egy pohár bor?

A Margarita keményebben hat rád, de az is igaz, hogy nyáron, a szabadban fogyasztva minden ital kiszáradást eredményez mondja Sharon Richter, amerikai orvos. Az alkohol gátolja ugyanis annak a hormonnak a termelődését, amely lehetővé teszi a vesék vízfelszívó képességét – így tehát minél többet iszol, annál kevesebb lesz az a vízmennyiség, amit a szervezeted fel tud használni, és a legtöbb folyadékot pisiléskor fogod elveszíteni. Az olyan koktéloknak, mint amilyen a Margarita is, igen magas lehet az alkoholtartalma. És ilyenkor a sós perec sem segít. „A fejfájást szédülés és tántorgás zárja” mondja Richter.

A legjobb megoldás: egy pohár jól kimérhető ital (bor, sör, sőt még a vodka jégen is) fogyasztása, valamint, ha 2:1 arányban növeled a sima vízalkohol arányodat (magyarul dupla annyi vizet iszol, mint alkoholt).

Wellness Cafe tipp: Frissítő, finom íz és csökkentett kalóriatartalom. Póbáld ki a sztíviával is édesített NESTEA fekete teákat (új ízek: citrom, őszibarack és mangó-ananász), melyek így 30%-kal kevesebb cukrot tartalmaznak. Alkohol helyett mi inkább erre szavazunk.

6. Melyik a rosszabb: toi toi wc vagy visszatartani az ingert?

Mindkettő jó. Ha undorodsz a büdös buditól a szabadtéri koncerteken és inkább kivársz (és tudsz várni), rendben van mondja Liezl Irisari nőgyógyász, a Boston University School of Medicine adjunktusa. Lehet, hogy azt hallottad, hogy a visszatartás húgyúti fertőzéseket okozhat, de ez csak abban az esetben fordulhat elő, ha állandóan ezt csinálod – magyarázza. Ha nem tudsz várni, a toi toi wc megfelelő megoldás. „Kevesebb, mint egy százalék az esélyed arra, hogy összeszedsz valamilyen fertőzést az ilyen wc-ülőkékről mondja dr. Irisari. Ám csúnya betegséget okozó baktériumokat gyűjthetsz be a szabadtéri budik ajtajának fogantyújáról! Szóval a legjobb, ha a fogantyút wc-papírral fogod meg, és utána fertőtlenítő gélt használsz.

7. Melyik a rosszabb: altató gyógyszer vagy az ébren hánykolódás?

Mivel eléggé kínzó, ha képtelen vagy aludni, így az előbbi jobb, mint bámulni a plafont, de csak átmenetileg mondja Carol Ash, alvás szakértő. Vigyázni kell az olyan antihisztaminokkal, mint a Benadryl is, mert álmosságot okoznak, ugyanakkor kiszárítják a nyálkahártyát is, amely létfontosságú az egészséges immunrendszer működéséhez. Hogy tényleg jobban aludj, foglalkoznod kell az olyan alapvető problémákkal, mint a rossz éjszakai szokások, vagy a stressz – mondja dr. Ash.

Próbáld ki ezt: csinálj csendet, sötétet és hűvöset a hálószobában, amennyire csak lehetséges, ragaszkodj a szokásos alvásmenetrendedhez (igen, még hétvégeken is) és ha a gondolataid még mindig kavarognak a határidők miatt, és egyébként is túl ébernek érzed magad 20 perccel ágybabújás után is, kelj fel és csinálj valami megnyugtató dolgot – meditálj, olvass, hallgass zenét – amíg nem kezded magad mentálisan nyugodtnak és álmosnak érezni. A kezdeti egy hónapos időszakban még nem gond, ha bekapsz egy-egy tablettát heti három-négy alkalommal, de utána fokozatosan le kell állnod az altatókról. Ha nem sikerül, fordulj alvás specialistához!

8. Melyik rosszabb: kemikáliákat tartalmazó szúnyogriasztó spray-t használni vagy kockáztatni a csípést?

Jobb spray-t használni. A vegyi alapanyagú spray-nek nincs túl jó megítélése, bár a Környezetvédelmi Ügynökség szerint biztonságos (hacsak nem vagy újszülött – jegyzi meg az Amerikai Gyermekgyógyászati Akadémia). Ráadásul, „a szúnyogok által terjesztett betegségek, mint amilyen a nyugat-nílusi vírus is, agykárosodást, vagy a legrosszabb esetben halált okozhatnak” – hívja fel a figyelmet a kaliforniai Davis Egyetem rovartani professzora, Sharon Lawler, PhD. 

A legjobb megoldás: ha világos színű, laza ruhát viselsz és a szabadon hagyott felületeken befújod magad. (Használj többet belőle, ha tényleg sok bogár van.) Az arcodra azonban ne permetezz vegyi anyagot, már csak azért sem, mert ha a spray a szemedbe kerül, nagyon fog csípni. Ha annyira zavar a kemikália illata, hogy nem tudod magadra kenni, akkor az olyan termékek, mint a citromos eukaliptusz olaj, szintén segíthetnek a rovarok elriasztásában.


További cikkeink a témában

Kövess Facebook-on!
X