Főoldal > EGÉSZSÉG > A jó alvás fájdalomcsökkentő

A jó alvás fájdalomcsökkentő

alvásbetegségegészségfájdalomfájdalomcsillapítógyógyuláspihenésregeneráció
0

Írta:

Bár a krónikus fájdalmakkal nem könnyű megbirkózni, friss kutatások a megfelelő alvás jelentőségét hangsúlyozzák a fájdalomérzet csökkenésében.

Dr. Pál Mónika reumatológus szakorvos a fájdalomcsillapítás lehetőségeiről beszélt.

Néhány óra is számít

A nemrégiben a Sleep című szaklapban megjelent tanulmány szerint a kielégítő mennyiségű alvásnak jelentős szerepe van a különböző krónikus fájdalmak kezelésében és bizonyos sebészeti eljárások előkészítésében. A kutatók egy kísérlet keretében összehasonlították ugyanis a jó alvás és a codein hatását a fájdalomérzetre, és meglepő eredményre jutottak. 

A tudósok 18 egészséges, fájdalommentes önkéntest vontak be a kísérletbe. Véletlenszerűen két csoportra osztották őket négy éjszakára, és amíg az egyik csoport a megszokott időtartamban pihent, a másik csoportnak 10 órát kellett ágyban töltenie, vagyis több lehetőséget kaptak az alvásra. Később az objektív nappali álmosságukat egy ún. alvási látencia teszttel mérték, míg a fájdalomérzékenységüket sugárzó hő ingerrel vizsgálták.

joalvas2.jpg ()

Az eredményekből kiderült, hogy a meghosszabbított alvási csoport 1,8 órával többet aludt, mint a másik. Ezzel párhuzamosan nőtt a nappali éberségük, amely pedig összefüggésbe hozható az alacsonyabb fájdalomérzékenységgel. Ugyanis ennél a csoportnál 25 százalékkal nőtt az az idő, amíg a résztvevők ki tudták tenni az ujjukat a sugárzó hőnek. Ez már csak azért is döbbenetes, mert ez jelentősebb eredmény, mint amit 60 mg codein használatával értek el.  

Ez a következtetés a kutatók szerint fordítva is igaz: a megnövekedett fájdalomérzékenység akár a nem kielégítő mennyiségű és minőségű alvás következménye is lehet. 

Szakszerű segítség

– Nagy valószínűséggel az alvás és a fájdalomérzet kapcsolata mindkét irányban működik. Tehát megfelelő fájdalomcsillapítással akár az alvás minősége is javítható. Különösen mozgásszervi problémák esetén válhatnak be az alternatív technikák, úgy, mint a taping, a hiarulonsavas injekciók és a lökéshullám terápia – hangsúlyozza dr. Pál Mónika.

A taping módszernél használt kinesiotape szalag elasztikus tulajdonságai lehetővé teszi az izomműködés normalizálását, az ödémák egyidejű csökkentését, az inak és a szalagok támogatását. Ezen kívül legjellemzőbb tulajdonsága, hogy hatékonyan csökkenti a fájdalmat. A hialuronsav egy természetesen is előforduló molekula, mely „keni” az ízületet és tompítja a felszínét ért lökéseket. Ha tehát hialuronsavas ízületi szert juttatunk az ízületi résbe, az csökkenti az ízületi folyadék belső súrlódását, tehát elősegíti a csúszást. Az orvos az oszteoartrózis által érintett nagyízületbe, főként a térdbe vagy a csípőbe fecskendezi ezt a készítményt, hogy csökkentse a fájdalmat, valamint visszaállítsa az ízület kenését és lökéscsillapítását.

– A lökéshullám terápiát eredményesen alkalmazzuk háti- és nyaki feszültség, gerinc eredetű fájdalmak, tépd-, csípő-, könyökfájdalmak, vállba-, karba sugárzó fájdalmak, meszes váll, sportsérülés esetén, de beválhat sarki és talpi eredetű panaszoknál is – mondja a reumatológus.

A betegek nagy része már 1-2 kezelés után is jelentős fájdalomcsökkenésről, vagy akár a teljes fájdalommentességről számol be, miközben a kiváltó ok maga is gyógyul. A kezelés óriási előnye, hogy nem igényel gyógyszeres támogatást, kivételesen hatékony alternatívája lehet a konzervatív gyógymódoknak és kockázatmentes.

Fotó: Profimedia – Red Dot


További cikkeink a témában

Kövess Facebook-on!
X