Főoldal > EGÉSZSÉG > Szegfűborssal a görcsök ellen

Szegfűborssal a görcsök ellen

betegségborsegészségfájdalomfűszergörcsgyógyulásszegfűbors
0

Írta:

A szegfűbors Európában még nem annyira terjedt el, pedig számtalan oka van, hogy szeressük. Nem csak gyógyító tulajdonságai miatt, hanem mert olyan, mintha három másik fűszert ötvöznénk egyszerre: a fahéj, a bors, és a szegfűszeg aromája, egy helyen!

Megosztó a szegfűbors legendája, ki is talált rá először: a maják, a jamaicaiak és a mexikóiak is magukénak vallják, de feljegyzések vannak arról is, hogy 1492-ben Kolumbusz Kristóf talált rá a szegfűborsra a Karib-tenger térségében. A híres utazó nyomán került a fűszer Európába, ahová aztán 1601-től folyamatosan exportálták.

Orvosság helyett

Tudományos vizsgálatok során kimutatták, hogy a szegfűborsban rejlő olaj hatékony fájdalomcsillapító és jó érzéstelenítő. Persze, mindennek oka van. A fűszer bővelkedik A-vitaminban, B-komplexben, C-vitaminban, valamint tiaminban és rioboflavinban is. Ezen kívül található benne vas, magnézium és réz, nyomokban jelen van a nátrium, a cink, a kálium és a szelén is.

A szegfűborsból leginkább teát érdemes készíteni. A forrázatát – nem túl forrón – naponta lehet inni, és a hatására megszűnnek a különféle görcsök, az emésztési problémák valamint megfázásra is alkalmazható. De már a felfedezésétől kezdve használták cukorbetegség, ízületi- és izomfájdalmak, valamint véraláfutások ellen.

szegfubors2.jpg ()

A siker titka

Igazi népszerűségét az összetett ízvilágának köszönheti. A csípős és illatos fűszerből a fahéj, a bors és a szegfűszeg mellett kiérződik a kardamom, és a szerecsendió íze is. A szegfűbors legfőbb aromahordozója az úgynevezett eugenol olaj. Ezt az olajat igen gyakran alkalmazza a kozmetikai ipar, így külsőleg és belsőleg is tud gyógyítani. A fűszerben lévő illatok remekül semlegesítik például a lábszagot, és ennek már a háborúk során nagy hasznát vették a katonák.

Mihez illik?

Hiába vannak egyre jobb fűszeres-tippek, sokszor nem tudjuk, hogy mihez rakjuk. Magában ugyanis senki nem kezdi el rágcsálni a szegfűborsot sem. Az európai konyha leggyakrabban halak, húsok pácolásához használja, illetve kolbászok, pástétomok és más húskészítmények fűszerezésére. Szinte minden húsételhez illik, nem sajátította ki sem a csirke, sem a marha. Ezen kívül zöldségeket, salátákat és leveseket is érdemes ízesíteni vele. A paradicsomnak kifejezetten jól áll a szegfűbors íze. Őrölt formában desszertek, sütemények fűszerezésére is kiváló, de erős aromája miatt nem érdemes túlzásba vinni a szórását. Aromáját legjobban őrölt formában őrzi meg, érdemes jól záródó edényben, hűvös helyen tárolni.

Fotó: Profimedia – Red Dot


További cikkeink a témában

Kövess Facebook-on!
X