Főoldal > EGÉSZSÉG > Mérgezést okozhat a cukor?

Mérgezést okozhat a cukor?

cukorédesédesítőegészséghízásmérgezőszénhidrát
0

Írta:

Tudd meg milyen hatással van a szervezetedre a cukor!

 

Hogyha a napi ajánlott mennyiséget éveken keresztük meghaladja bevitel – állítja egy tanulmány, amelyről a FoxNews számol be. Jelenleg az ajánlás úgy szól, hogy ne fogyasszon több cukrot, mint napi teljes kalóriabevitelének 25 százaléka.

Jelen tanulmány keretében azt vizsgálták, hogy az ajánlott napi mennyiségű cukorra hogyan reagálnak az egerek. James Ruff, a Utah Egyetem professzora, a tanulmány vezető szerzője és Wayne Potts, az egyetem biológus professzora elméletüket egereken tesztelték, akiket két különböző csoportra osztottak.

Ennek keretében 26 héten keresztül az egyik csoport tagjait egyébként egészséges ételekkel etették, 25 százalék cukortartalommal, míg a másik csoport tagjai szintén ugyanazt az ételt kapták, csak éppen cukor hozzáadása nélkül. Mindannyian nagyjából ugyanannyi kalóriát fogyasztottak el egy nap.

Ezt követően még 32 héten keresztül megfigyelték az egereket egy mikrochip segítségével. Megállapították, hogy a cukorral etetett egerek 25 százalékkal kevesebb utódot nemzettek a kontrollcsoport tagjaihoz képest, illetve 26 százalékkal csökkent a természetes környezetükben a versenyképességük. Fizikailag azonban semmilyen különbséget nem mutatott a két csoport: vércukorszintjük is azonos volt, valamint súlyuk is.

Az egyetlen észrevehető különbség a két csoport között az a koleszterinszint mértéke volt: a cukorral etetett csoportnál magasabb volt, illetve a cukorral etetett csoport nőstény tagjainak károsodott azon képessége, hogy a glükózt a szervezetből eltávolítsa.

Forrás: OrientPress Hírügynökség


További cikkeink a témában

Kövess Facebook-on!
X