Főoldal > EGÉSZSÉG > A sör okosít, de hihetetlenül sokat kell inni belőle

A sör okosít, de hihetetlenül sokat kell inni belőle

betegségegészségokosságsörsörivás
0

Írta:

Ha okosak akarunk lenni, sört kell innunk?

A xanthohumol nevű flavonoid javítja a kognitív funkciókat – derült ki egy egereken végzett friss kutatásból. A szakértők úgy vélik, ez hasznos lehet a metabolikus szindróma kezelésében, továbbá a korral járó szellemi hanyatlás megelőzésében.

A sör tehát valóban „okosít” – legalábbis az egyik összetevője. Elméletben, mivel gyakorlatban kétezer litert kellene belőle meginni. A flavonoidok olyan összetevők, amelyeknek a növények gyakran a színüket köszönhetik. Hatásukat tanulmányozták már az áfonyában, az étcsokoládéban és a vörösborban is. Az eredmények alapján segíthetnek a rák és a szívbetegség megelőzésében.

A tudósok reménykednek benne, hogy a xanthohumol felhasználható a metabolikus szindróma kezelésére, mely elhízással, magas vérnyomással és demenciával járhat. A ritka anyagcsoport többek között a komlóban is megtalálható, amiből sör készül.

Az Oregoni Állami Egyetem munkatársai úgy vélik, hogy óriási lépést tettek az emlősöknél megfigyelhető időskori szellemi hanyatlás kiküszöbölése felé. Azt vizsgálták, hogy a nagy dózisú xanthohumol, ami már a napi táplálkozással nem kerülhet be a szervezetbe, milyen hatással bír. Bebizonyosodott, hogy a flavonoid javítja a fiatal állatok testének alkalmazkodóképességét.

sor2.jpg ()

A megfigyelt mennyiséget csakis táplálék-kiegészítővel lehetett elérni, mert nagyjából 2000 liter sörben található adagnak felelt meg. „A xanthohumol felgyorsíthatja az anyagcserét, csökkenti a zsírsavakat a májban, a fiatal állatoknál pedig javítja a kognitív alkalmazkodóképességet, vagy a magasabb szintű gondolkodást” – fogalmazott Dr. Daniel Zamzow.

„Az idősebb egereknél azonban sajnos nem szorította vissza a palmitoilációt, és nem javította a tanulási vagy kognitív képességeiket sem. Ilyen mennyiségben legalábbis nem” – tette hozzá a szakértő.

Forrás: Medipress

Fotó: Profimedia – Red Dot


További cikkeink a témában

Kövess Facebook-on!
X