Főoldal > EGÉSZSÉG > A munkádba kerülhet a hangod?

A munkádba kerülhet a hangod?

állásegészséghanginterjúkarriermunka
0

Írta: and

Az önéletrajzod rendben van, az interjúban adott válaszaid is a helyükön vannak és a megjelenésed is tökéletes. Ám az sem mindegy, hogy milyen a hangod, mely akár gátja is lehet annak, hogy felvegyenek – legalábbis ezt állítja egy új tanulmány.

Márpedig ebben a bűnös úgy tűnik, hogy nem más, mint a manapság oly divatossá váló, úgynevezett creaky voice (vagy vocal fry) alkalmazása. Ennek a magyarul álrekedtségnek nevezett hangnak a lényege, hogy a hangszalagjainkat ellazítva a gégénkből egyfajta hörgő, mélyen recsegő hangot préselünk ki. Ezt a lányok – állítólag – a mondataik, kifejezéseik végén elnyújtva alkalmazzák. Az irányzat terjedéséről már korábban, 2011-ben, hírt adott a Science Magazin, majd egy évre rá a The New York Times is foglalkozott a témával. A jelenséget néhány popénekes, így például Britney Spears vagy Kesha dalaiban is megfigyelhetjük.

Egy korábbi kutatás már összefüggésbe hozta a felfelé ívelő rekedtes hangot a műveltséggel – mondja Casey A. Klofstad, a Miami Egyetem politika tudományának társprofesszora. A tanulmány szerzője úgy látja, hogy a nőknél tendencia az álrekedtség alkalmazása, mert így igyekeznek utánozni másokat vagy, mert ezt látják a tévében.

Annak oka, hogy a nők elkezdték mélyíteni a hangjukat nem más, minthogy úgy vélik, ezáltal tekintélyesebbnek hatnak – és ennek lehet logikus következménye a mély gégehörgés, az álrekedtség. Pedig a „creaky voice”, ahogy ezt oly gyakran hívják, érdektelenséget vagy hamisságot is képes közvetíteni.

Vizsgálódásuk során Klofstad és kollégái felvették a nők és a férfiak mondatát. A”Köszönöm, hogy figyel rám ez alkalommal” mondatot mindkét, normál és erőltetett rekedtes stílusban is rögzítették. Ezt követően a kutatók a felvett hanganyagot lejátszották 800, a kutatásban résztvevő hallgatóság előtt, kérve őket arra, hogy válasszák ki melyik beszéd hangzott a legműveltebbnek, a leghozzáértőbbnek, a legbecsületesebbnek és a legvonzóbbnak.

Az emberek az esetek több mint 80 %-ában a normál hangmagasság alatti hangon elmondottakat választották, szemben a rekedtesen beszélőkével mind az 5 kérdésnél, mely közül az utolsó a „Melyik személyt vennéd fel?” típusú volt.

A tanulmány azt is kimutatta, hogy az emberek többsége negatívnak érzékeli a rekedtes hangot általában is, s ráadásul erősen negatív másodlagos jelentést is társítanak hozzá, a női beszélők esetében. Ennek oka talán az lehet, hogy a nők körében általános tendencia, hogy magasabb hangon beszélnek, mint a férfiak. Ezért aztán az alacsonyabb hangmagasság különösen szokatlanul hangozhat, és kedvezőtlen benyomást kelthet egy lehetséges munkavállaló esetében.

Akkor tehát mit is tegyen álláskereső hölgy? A szakemberek szerint, mivel sok nő számára csupán csak az énekekben hallott divat utánzását jelenti a rekedtes hang használata, s nem ez a természetes hangszínük, egyszerűen elég, ha annyit tesznek, hogy elkerülik a lassú, nyújtott beszédet és rendesen ejtik a szavakat – ezzel automatikusan előnyhöz juttatva magukat.


További cikkeink a témában

Kövess Facebook-on!
X