Főoldal > EGÉSZSÉG > Fogmosással az elbutulás ellen

Fogmosással az elbutulás ellen

elbutulásészfogfogmosásmemória
0

Írta: and

Az amerikaiak tudhatnak valamit, nem véletlenül híresültek el a „mindig mosolyogj” kijelentésükről.

Az amerikaiak tudhatnak valamit, nem véletlenül híresültek el a „mindig mosolyogj” kijelentésükről. Akinek ugyanis ápoltak a fogai, igazán van oka és joga fülig érő szájjal járni-kelni a világban, hiszen nemcsak a szájhigiéné terén tette meg a szükséges intézkedéseket, hanem egyéb betegségeket is megelőzhet azzal, hogy tisztán tartja szervezetünk legszennyezettebb helyét, a szájüreget. Úgy tűnik tehát, hogy a helyes fogmosást valóban nem lehet elég korán elkezdeni.    

Rossz fogazat, nagyobb szívroham kockázat?

Az, hogy a rossz fogazat, vérző fogíny és a szájápolás elmulasztása végső soron szív- és érrendszeri betegségek kialakulásához vezethet, már korábban kiderült egy brit-ír kutatásnak köszönhetően. A Bristol Egyetem és a dublini Royal College of Surgeons of Ireland mikrobiológusai kimutatták, hogy azoknak, akik elhanyagolják a fogápolást, előbb vagy utóbb számolniuk kell azzal, hogy vérezni fog a fogínyük. Márpedig ez az állapot lehetővé teszi a szájüregünkben található mintegy 700 féle kórokozó számára, hogy könnyedén bejusson szervezetünk véráramába. A vérző fogínyünk, mintegy nyitott véredényként biztosítja, hogy az erekben a kórokozók találkozzanak a véralvadásért felelős trombocitákkal. A vérlemezkéken megtapadó baktériumok összetapadásra bírják a trombocitákat, az így keletkező vérrögök pedig részlegesen blokkolják az ereket. Márpedig ez azt jelenti, hogy a  rossz fogak végső soron növelik a szívroham veszélyét. „Függetlenül attól mennyire egészséges, fitt és karcsú valaki, ha rossz a fogazata, veszélyeztetett, hiszen esetében magasabb a szívroham kockázata” – hangsúlyozta Howard Jenkinson, a Bristol Egyetem professzora.

fogmosas2.jpg ()Daganatra fogékonyan

Ugyanakkor angol tudósok arról is beszámoltak, hogy a fogínybetegségekben szenvedőknél, magasabb a daganatos betegségek kockázata, akár dohányoznak, akár nem. Az Imperial College London kutatói csaknem ötvenezer amerikai férfi sorsát, egészségi állapotát követték nyomon 18 éven keresztül, 1986 és 2004 között. A vizsgálatban 48 357 egészségügyi dolgozó vett részt, akik kétévente töltöttek ki az egészségi állapotukat felmérő kérdőívet. A vizsgált időszak alatt az orvosok 5720 rákos beteget diagnosztizáltak, és mint kiderült, azoknál a személyeknél, akiknek kórtörténetében szerepelt a fogíny valamilyen betegsége, 14 százalékkal magasabb volt a rosszindulatú daganat kifejlődésének valószínűsége, mint azoknál, akiknek nem voltak ilyen problémáik. Az azonban egyelőre a kutatók számára sem világos, hogy a fogínybetegségek miként növelhetik a rákos betegségek kockázatát. A kutatást irányítója szerint a szájüregi betegség inkább tünet, mint ok. “A fogínybetegség önmagában nem okoz rákos megbetegedést, hanem jelzi az illető fogékonyságát a rosszindulatú daganatra” – magyarázta Dominique Michaud.

Szép fog: élesebb agy

A fogágy- és fogínybetegségeket okozó baktériumok nem csak a szívroham, a rák, vagy épp a szélütés kialakulásában játszanak szerepet, hanem most már azt is kimutatták, hogy a szellemi leépülés némely betegségében is, mint például az Alzheimer-kór. A közelmúltban napvilágot látott tanulmány szerint ugyanis, mely közel 5500 idősebb ember szellemi egészségét követte nyomon 18 éven át, kiderült, hogy azoknál, akik rendszertelenül mostak fogat, 65 százalékkal nagyobb valószínűséggel fejlődött ki az időskori elbutulás azokhoz képest, akik rendszeresen, legalább naponta egyszer ápolták fogaikat. A kutatás vezetője, Annlia Paganini – Hill arról is beszámolt, hogy a nőknél 65 százalékkal magasabb volt a demencia kialakulásának kockázata a rendszertelenül fogmosók körében azokhoz képest, akik minden nap legalább egyszer tisztítottak fogat. A férfiaknál ez a különbség 22 százalék volt a rendszeres fogápolók előnyére.

Fotó: Profimedia – Red Dot


További cikkeink a témában

Kövess Facebook-on!
X