Főoldal > EGÉSZSÉG > Az aszpirin javítja a mellrákot túlélők esélyeit

Az aszpirin javítja a mellrákot túlélők esélyeit

aszpirindaganatmellrák
0

Írta:

Egy 4 ezernél több ápolónő részvételével lefolytatott tanulmány szerint azoknál, akik – általában szívbetegség megelőzésére – aszpirint szedtek, átlagosan 50 százalékkal kisebb volt a mellrák miatti halálozás kockázata, és ugyancsak 50 százalékkal csökkent az áttétek képződésének valószínűsége. “Ez az első tanulmány, amely megállapította, hogy az aszpirin jelentősen csökkenti a rák továbbterjedésének vagy a halálozásnak a […]

Egy 4 ezernél több ápolónő részvételével lefolytatott tanulmány szerint azoknál, akik – általában szívbetegség megelőzésére – aszpirint szedtek, átlagosan 50 százalékkal kisebb volt a mellrák miatti halálozás kockázata, és ugyancsak 50 százalékkal csökkent az áttétek képződésének valószínűsége.

“Ez az első tanulmány, amely megállapította, hogy az aszpirin jelentősen csökkenti a rák továbbterjedésének vagy a halálozásnak a kockázatát” – tette hozzá Michelle Holmes kutatásvezető, a Harvard Egyetem orvosi karának munkatársa.
 
A 4164 ápolónő részvételével lefolytatott tanulmány 1976-ban kezdődött és 2006-ig tartott. Ez alatt az idő alatt 341 nő halt meg mellrákban. A vizsgálat eredménye szerint azoknál a nőknél, akik hetente két-öt alkalommal vettek be aszpirint 71 százalékkal csökkent a mellrák miatti halálozás kockázata és 60 százalékkal csökkent a áttétek valószínűsége. Heti hat-hét aszpirin esetében ugyanez rendre 64 illetve 43 százalék volt.

A nők többsége kis dózisban szedte az aszpirint a szívroham és a szélütés megelőzésére. A felmérés alapján úgy tűnik, hogy más nem-szteroid gyulladáscsökkentő hatóanyag, például az ibuprofen is csökkentette a mellrákhoz köthető kockázatot, a paracetamol azonban nem. Ezekkel a szerekkel kapcsolatban azonban nem állt rendelkezésre elegendő adat ahhoz, hogy megbízható következtetéseket vonjanak le.

Forrás: MTI

 


További cikkeink a témában

Kövess Facebook-on!
X