Főoldal > EGÉSZSÉG > Az igazi nő

Az igazi nő

nőiségszépségwellness
0

Írta:

Ami kilátszikBeszélgetés Gyárfás Dorkával, a Duna TV és a radiocafé 98.6 műsorvezető-riporterével Kislányként azt láttam, hogy a negyvenes éveiben járó gyönyörű anyukám után fütyülnek a férfiak az utcán, magas sarkú cipőt hord, sminkeli magát, és nyáron lebarnul. Az ő szépsége jelentette számomra a nőiességet. Szerencsére elég korán jöttek a saját női sikerélményeim is. Öt-hat éves […]

Ami kilátszik
Beszélgetés Gyárfás Dorkával, a Duna TV és a radiocafé 98.6 műsorvezető-riporterével

Kislányként azt láttam, hogy a negyvenes éveiben járó gyönyörű anyukám után fütyülnek a férfiak az utcán, magas sarkú cipőt hord, sminkeli magát, és nyáron lebarnul. Az ő szépsége jelentette számomra a nőiességet.

Szerencsére elég korán jöttek a saját női sikerélményeim is. Öt-hat éves lehettem, mikor leküldtek a közértbe: a kasszánál derült ki, hogy nincs nálam elég pénz, mire a mögöttem álló kisfiú lovagiasan kisegített.  Anyu el volt ájulva, hogy ilyen sikerem van! 
Persze csak később jöttem rá, hogy nőiességgel sok mindent el lehet érni: nyitottsággal, kedvességgel, ami a férfiak szemében tűnhet nőies viselkedésnek. De az is előfordul, hogy ezt félreértik: kamaszkorom óta kerülök olyan helyzetekbe, mikor vissza kell fognom a természetes nyitottságomat, akár még azt is, milyen hosszan nézek valakinek a szemébe. Mivel jól telt a gyerekkorom, ösztönös bizalommal fordulok az emberek felé.  De a barátom is gyakran figyelmeztet, hogy tanuljak meg tudatosan bánni ezzel.

Nekem ez az ártatlan és nyilvánvaló nőiesség adatott meg, de persze létezik rengeteg féle: a femme fatale, a titokzatos, a kacér, az elérhetetlen. Ami nagyon fontos, az az önbizalom – van tapasztalatom a saját nőiességemről, mégis adódhatnak helyzetek, mikor ormótlan lénynek érzem magam. De ha billeg is a mérleg, egy apró visszajelzés elég, hogy megnyugodjak. Sokkal nehezebb dolga van annak a barátnőmnek, aki gyerekkorában dundi volt – hiába lett belőle igazi bombázó, az önbizalma nem jött meg: folyamatosan igényli a visszajelzéseket, a figyelmet, és ezt az öltözködésével provokálja ki.

Engem az élet elkényeztet: minden nap kapok bókokat anélkül, hogy bármit is tennék érte. A legutóbbit tegnap este kaptam a négyes-hatoson. Esett: sapka volt rajtam, a sapkán meg kapucni, ki se látszott belőlem semmi. Mégis, egy idősebb férfi rám nézett, és azt mondta: „Milyen szép vagy!” Bár nem tettem érte semmit, egy ilyen őszinte bók az egész napomat bearanyozta. Persze azt is meg kellett tanulni, hogy át tudjam magam adni a pillanatnak, el tudjam fogadni, és egyszerűen örülni tudjak neki.

Számomra ez azt jelenti, hogy még abban a világban is, amiben minden a nyilvánvalóan kitett dolgokról szól, van valami, amit az emberek szeretnek felfedezni maguktól. Ha egy testrészem tökéletes, attól még nem mutogatom minden nap. Néha-néha meg lehet villantani, de nem kell vele tolakodni. Fél évet töltöttem nemrég Berlinben: ott nem látsz nőt push up-os melltartóban, magas sarkúban, erősen sminkelve. Ha fodrászhoz mész, azért teszed, hogy kifejezz magadból valamit, nem azért, hogy szexi frizurád legyen. Ez nagyon ellazított, jó volt igazi nőnek érezni magam egyszerűen úgy, ahogy vagyok.

Persze ehhez is idő kellett: hogy megtaláljam nőként önmagam. Húsztól harminc éves koromig nagyon hosszú utat tettem meg, míg tisztába jöttem magammal – azzal, ki vagyok, mit akarok, és ezt hogyan valósítsam meg. Voltak évek, mikor úgy éreztem, ezzel a testtel nem lehet élni, mert sehogy sem jó: ha fogyok, ha hízok, sehogy sem lesz olyan, amilyet szeretnék. Sokat kínlódtam, amiben persze férfiak is nagy szerepet játszottak. Mégis: ahhoz, hogy nőként kibontakozhass, egy férfi igazi szerelme is kell – még akkor is, ha a nők körében triplán demonstráljuk a nőiességünket. De a nyugalom, magabiztosság, játékosság, izgalom csak egy férfi mellett teljesedhet ki.

És persze biztos, hogy a gyerekek is sokat számítanak. Anyukám a negyvenes éveiben gyönyörű, attraktív nő volt két kicsi gyerekekkel. Későn érő típus vagyok: meglehet, hogy a java még nekem is hátra van!


További cikkeink a témában

Kövess Facebook-on!
X