tünet

agybetegség

A stroke hirtelen sújt le, mégis időnként előre jelzi „érkezését”

Írta:
0

Évente világszerte 15 millió ember, míg hazánkban 45-50 ezer ember kap szélütést. Magyarországon, minden harmadik beteg azonnal, minden hatodik pedig egy hónapon belül meghal. A Magyar Stroke Társaság által életre hívott  “Stroke megelőzés éve 2016-2020” kampány eredményei ugyan kiemelkedőek, azonban a stroke fenyegetése továbbra sem csökken, így a folyamatos tájékoztatás jelentősége megkérdőjelezhetetlen.  

betegséggyógyulás

A mellrák megelőzése ugyanolyan fontos, mint a kezelése

Írta:
0

Van egy pillanat minden nő életében, amikor átfut az agyán az ijesztő gondolat, hogy vajon minden rendben van-e a testében. Magyarországon évente körülbelül 7500 új mellrák beteget fedeznek fel. Mégis igazán csak akkor gondolunk bele, hogy érintettek lehetünk akár mi is, ha a környezetünkben is találkozunk egy ilyen élettörténettel. Megelőzhető? Gyógyítható? Ma már szerencsére nem tabu a téma. Beszéljünk a mellrákról!

fájdalomfáradtság

10 jel, amiből biztosan tudod, stressz gyötör

Írta:
0

Pattanások jelentek meg az arcodon, pedig már jó ideje túl vagy a kamaszkoron? Görcsöl a hasad, vagy éppen rémálmok gyötörnek? Ezeket mind kiválhatja, ha állandó stresszben élsz. Most felsoroljuk a 10 leggyakoribb stressz okozta tünetet. Ha valamelyiket tapasztalod magadon, lehet, hogy te is a túlpörgés csapdájába estél.

allergiaeper

Milyen tüneteket okoz az eperallergia?

Írta:
0

Nyírfapollen és eper Az eper fogyasztását követő tünetek megjelenésének több oka is lehet. A svéd Lund University biokémikusai az eperben is megtalálták azt a fehérjét, amely nagy szerkezeti hasonlóságot mutat a korábban nyírfapollenben azonosított allergénnel. A két anyag közti szerkezeti hasonlóság miatt pedig könnyen jelentkezhet keresztallergia. A keresztallergiáknál a tüneteket okozó étel fogyasztásakor a szájüregben […]

folyadékkoncentráció

A teljesítmény csökkenését okozhatja a folyadékhiány

Írta:
0

Kevesen tudják azonban, hogy a tüneteket néha a kevés folyadékfogyasztás okozza. Ma még nem sok munkahelyi egészségmegőrző programban szerepel kellő súllyal az egyik legkézenfekvőbb teljesítményfokozó és prevenciós módszer, a hidratáció. Néha elfeledkezünk az ivásról, amikor belefeledkezünk a munkába, és a munkahelyi egészségmegőrző programok sem mindig fordítanak elég figyelmet a tudatos hidratációra. Pedig a vizet szervezetünk […]

Kövess Facebook-on!
X