kalcium

betegségcsont

4 tipp az erős csontokért

Írta:
0

A legtöbbünk egyáltalán nem gondol a csontjai egészségére, ameddig nem lesz késő. A csontok velünk együtt nőnek gyerekkorunkban, a kutatások azt mutatják, hogy az igazán ruganyos csontváz kialakítását érdemes már a 20-as éveinkben elkezdeni, mert így komoly betegségek kockázatát csökkenthetjük.

fogkalcium

12 éves korban a magyar gyerekeknek átlagosan már 4 rossz foga van

Írta:
0

Világszerte az iskoláskorú gyerekek 60-90%-ának van legalább 1 szuvas foga, míg felnőttek esetében ez az arány már 100% – állítja az International Dairy Journalban most megjelent amerikai tanulmány. A publikáció szerint azonban a tejben található bioaktív összetevők védelmet nyújtanak a népbetegségnek számító fogszuvasodás ellen. A tejben található ásványi anyagok közül a kalcium, foszfor, a tej […]

egészségkalcium

Téli tejes szépségtippek

Írta:
0

Évezredek hagyományozták ránk azt a szépészeti szert, mely a hideg, téli időjárásban segíti bőrünk regenerációját, fényessé teszi a hajat és egészségessé a körmöt. A tej kalcium tartalma fontos szerepet játszik a keratin, a haj szaruanyagának újratermelődésében. Rendszeres tejfogyasztással szépíthetjük a körmöt, fogat, bőrt és hajat, lefekvés előtt pedig a tej, L-triptofán tartalmának köszönhetően könnyebbé teszi […]

csontétrend

Károsak a kalcium étrendkiegészítők?

Írta:
0

Nincs könnyű dolga annak, aki manapság egészségesen szeretne élni, hiszen hétről hétre dőlnek meg a régi egészség-mítoszok, és lépnek helyükbe az újabbak. A kalciummal is valami hasonló történt, bár az orvosok senkit sem akarnak lebeszélni a megfelelő mennyiségű kalciumbevitelről, egyesek óva intenek attól, hogy étrendkiegészítők formájában vigyük be szervezetünkbe ezt a nagyon fontos anyagot, mivel […]

csontcsontritkulás

Az életmód gyógyszer a csontritkulásra

Írta:
0

Azok a nők, akiket csontritkulással diagnosztizálnak, hajlamosak azt gondolni, hogy ettől kezdve minden mozgásfajtától óvakodniuk kell, mert így előzhetik meg legkönnyebben a töréseket. A valóság azonban éppen az ellenkezője – ismerteti dr. Dobos Márta, az Oxygen Medical holisztikus szemléletű ortopéd szakorvosa. Az edzés védi a csontokat Egészen biztosan nem az ágynyugalom a csontok épségének leghatékonyabb […]

ásványfoszfor

Ásványok az életünkben

Írta:
0

Mik azok az ásványok és miért fontosak? Bolygónkon ősidők óta jelen vannak az ásványok, azonban az élő szervezet nem képes előállítani őket. Mivel az élet az ásványok és egyéb szerves anyagok mezsgyéjén keletkezett, szervezetünknek alapvető szüksége van ezekre a tápanyagként funkcionáló elemekre. Ásványok élettani szerepe, felszívódásaAz ásványi anyagok elengedhetetlenek szervezetünk számos folyamatához, például a vér […]

étkezéskalcium

5 tuti kalciumforrás

Írta: and
0

Most megtudhatod, hogyan tudsz a leggyorsabban és leghatékonyabban hozzájutni napi kalciumadagodhoz. Fogadd meg egyszerűen kivitelezhető tanácsainkat, és máris tettél valamit azért, hogy még jobb formában legyél, és ellásd a szervezeted a szükséges tápanyagokkal. 1. Kezdd a napot teljes kiőrlésű müzlivel és alacsony zsírtartalmú tejjel! Pofonegyszerű az elkészítése, mégis jelentős mennyiségű kalciumhoz jut hozzá a szervezeted […]

allergiakalcium

Így enyhítsd az allergia tüneteit!

Írta: and
0

Előfordulhat, hogy a gyógyszerek mellett is erősebbek időnként a tüneteid, vagy elfelejted bevenni a szükséges készítményt? Akkor most nézd át gyorssegély ötleteinket, hogy tudd, mire van szükséged! Tengervizes orrspray A tengervizes orrspray nagyon kíméletes és gyors kezelése a légúti allergia tüneteinek. Nagy előnye, hogy természetes, nem okoz nyálkahártya irritációt, és nincsenek kellemetlen mellékhatásai. Az orrba […]

italkalcium

Tej – több mint egy egyszerű ital

Írta:
0

A tej az egyik legnagyobb tápanyag-sűrűségű élelmiszer, amely a szénhidrátok, fehérjék, zsírok, vitaminokés ásványi anyagok jellegzetes keverékét tartalmazza. Számos különböző formában fogyasztják –joghurtként, joghurt tartalmú turmixként, sajt, fagylalt, krémek vagy ízesített tejitalok formájában, kávébanés természetesen önmagában is. Magyarországon jelenleg évente és fejenként mintegy 160 liter tejnek megfelelő tejet és tejterméket fogyasztanak el az emberek. Ez […]

depressziókalcium

Ismerd fel a kalciumhiány jeleit

Írta:
0

A kalcium szerepe a szervezetben A kalcium az emberi szervezetben legnagyobb mennyiségben megtalálható ásványi anyag. A szervezet kalcium tartalmának 99 százaléka a csontokban található. A fogak és a csontozat felépítése mellett döntő fontossága van az izmok, az idegrendszer, a hormonképződés, a véralvadás, a vérnyomás szabályozásában és néhány enzim megfelelő működésében. Az alacsony kalcium (Ca) szint […]

D-vitaminegészség

Nem védi a szívet a kiegészítőként szedett kalcium és D-vitamin

Írta:
0

Howard D. Sesso munkatársaival 17 korábbi tanulmány elemzése után megjegyezte, hogy az eddig elvégzett vizsgálatokat más célból tervezték, az átfogó kép kialakítását pedig az is nehezítette, hogy a vizsgált kiegészítők jelentősen különböztek egymástól. Olyan tanulmányok is akadtak a szemügyre vett 17 között, amelyek igazolták a kalcium és a D-vitamin szívérrendszeri védőhatását, ám ezekben nem egészséges, […]

egészséggörcs

Így előzd meg az izomgörcsöt!

Írta:
0

Izomgörcs akkor jön létre, ha az ideg rossz impulzusokat küld az izomzat felé, és az izomzat nem képes az ellazulásra. Az izom túlterhelése is komoly görcsöket okozhat, aminek nyomán apró sérülések is keletkezhetnek az izomrostokban – állítja Dr. Bertold Schrank a wiesbedeni klinika neurológus professzora. De a sejtekközötti tér elektrolit háztartása is jelentősen befolyásolja az izomzat állapotát […]

fehérjekalcium

Lelepleztük a sajtfogyasztás előnyeit

Írta:
0

Tény azonban az is, hogy a sajtevés területén ugyancsak nagy eltérések vannak az Európai Unió országai között . Egy arab legenda szerint valaha egy pásztor az oldalára kötött kecskegyomorban vitte a tejet, de amikor szállítmányával megérkezett, a folyékony tej helyett valamiféle fehér morzsalékot szórt ki a különös edényből: ez volt az első sajt. Ez lehetséges, […]

C-vitaminegészség

Vitaminból is árt a sok?

Írta: and
0

Tudtad, hogy módosították a vitaminok és ásványi anyagok ajánlott napi beviteli mennyiségéről szóló listát? Igen, az étrend-kiegészítőkön feltüntetett Recommended Daily Allowance (RDA), azaz ajánlott napi beviteli érték már tavaly több vitamin és ásványi anyag esetében változott, 2012 novemberében pedig már nem is lehetnek a polcokon olyan termékek, amelyek címkéjén a feltüntetett tápanyagok (vitaminok és ásványi […]

csontritkuláskalcium

Így előzheted meg a csontritkulást!

Írta:
0

A csontok egészséges felépítésében elengedhetetlenül fontos szerepet játszik a kalcium. A szervezetünkben lévő kalciumnak körülbelül 99 %-a a található a csontozatban. Ez az ásványi anyag fontos szerepet játszik még a véralvadásban, az izmok és az idegrendszer működésében is. A kalciumhiányból eredő betegségek közül a leggyakoribb és legveszélyesebb a csontritkulás, amely a felnőtt lakosságnak körülbelül tíz százalékát érinti. Bár […]

diétaegészség

Kell a kálcium!

Írta:
0

A kálcium a növekedésben játssza a legfontosabb szerepet. A csontok megerősödése érdekében a folyamatos kálcium-ellátás ezért elengedhetetlen egészen addig, amíg elérjük a 30-35. életévünket. Tehát egészen kiskortól fogva étrendünk fontos elemei kell, hogy legyenek a kálciumot tartalmazó ételek, italok. A 30. életévet átlépve aztán a csontok sűrűsége a csúcspontjára érkezik, és megkezdődik az öregedésnek egy lassú […]

Kövess Facebook-on!
X