felkészülés

edzésegészség

Jövőre maratont futnál? Így készülhetsz biztonságosan

Írta:
0

Minden évben szép számmal akadnak olyanok, akik megirigylik a maratoni futókat, ezért elszánják magukat, hogy egy év múlva ők is részt vegyenek a megmérettetésen. A maratoni táv tejesítése valóban mámorító érzés, de ez csak akkor van így, ha megfelelő felkészülést követően vágunk neki az embert próbáló 42195 méteres távnak.

felkészüléssíelés

Most kell felkészülni a síszezonra!

Írta:
0

Megfelelő állóképesség és előkészítés nélkül könnyen tönkremehet a legjobban induló síelés is. Holott körültekintéssel sok baleset megelőzhető lenne, állítják az Oxygen Életmód Központok szakemberei. Jellegzetes sérülések – Télen különösen gyakoriak a rándulások, húzódások, kartörések, sőt, a combnyaktörések is, amelynek az idősebb korosztályban akár súlyos következményei is lehetnek, a meggyengült csontszerkezet miatt. A fiatalabbak leginkább bokaficam, csukló- […]

edzésfelkészülés

Iszak Eszter és Kállay-Saunders András a félmaratonra edzenek

Írta:
0

 A felkészülés első lépéseként Eszter és Andris egy különleges futóeseményen vettek részt a Vidámparkban és az Állatkertben, ahol többek között az elvarázsolt kastélyt is birtokba vehették közel 300 futóval együtt. Vigyázz, kész, rajt! Elindult a felkészülés a 26. Nike Budapest Félmaratonra, ahol idén is több ezer lelkes futó és hazánk kedvenc sztárjai állnak majd a […]

egészségfelfrissülés

Készülj a tavaszra frissítő tippjeinkkel!

Írta: and
0

Vitamin és folyadék Nem lehet elégszer hangsúlyozni a vitaminok fontosságát. Az ínséges téli időkben különösen fontos a megfelelő C-vitamin pótlás, ezért se hanyagold el lehetőleg természetes forrásokból pótolni a vitaminszükségleted. Szerencsére ma már nem akadály, hogy télen is hozzájuss friss citrusfélékhez. Ha minden kötél szakad, akkor persze jöhet a vitamintabletta is. És bár télen kevésbé […]

edzésfelkészülés

Így gyúrta magát James Bonddá Daniel Craig!

Írta: and
0

Daniel Craiget James Bond szerepe tette igazi világsztárrá, jóllehet a színész mindent meg is tett annak érdekében, hogy méltó lehessen a legendához: a Casino Royale című mozira például szigorú diétával és kemény edzésprogrammal gyúrta tökéletesre izmait. A híresség diétája abból állt, hogy lemondott a gyorséttermi kosztról, letette a cigarettát, emellett proteinbevitelét növelte, a szénhidrátok fogyasztását […]

diétaéletmód

A tökéletes férfitest: így marad csúcsformában Leonardo DiCaprio!

Írta: and
0

A nők odavannak érte, és titokban talán a férfiak is szeretnék ellesni, mi Leonardo DiCaprio varázsának titka. Talán azért olyan meggyőző és ellenállhatatlan a vásznon, mert minden általa megformált filmes karakterrel tökéletesen azonosulni akar? Az mindenesetre igaz, hogy minden egyes szerepre más és más diétával, illetve edzésprogrammal készül. Leóról köztudott, hogy nemcsak a szupermodellekért lelkesedik, […]

diétaedzés

Így hozta magát bombaformába A házinyuszi sztárja, Anna Faris!

Írta: and
0

Anna Faris nem örült túlságosan, amikor megtudta, hogy A házinyuszi című mozira való felkészülés jegyében nemcsak több időt kell az edzőteremben töltenie, hanem bizony 30 napos, szigorú diétára is fogják. „Borzasztó volt. Nagyon sokat kellett edzenem, és csak bizonyos dolgokat ehettem” – panaszolta a 34 éves színésznő, akinek négy és fél kilótól sikerült megszabadulnia. Anna […]

diétaedzés

Így gyúrta álomszépre testét a szexi Hugh Jackman!

Írta: and
0

Hugh Jackman számára nem volt egyszerű feladat, hogy az X-Men kezdetek: Farkas című mozira gyönyörű izmokat építsen magára, ugyanis a 189 cm magas filmsztárt vékony alkattal áldotta meg a természet. Ám elképesztő elszántsággal, szorgalommal és odafigyeléssel olyan lett a teste, amit nemcsak a nők, hanem bizony a férfiak is megbámulnak. A színész a fantasztikus izmok […]

felkészülésfogyókúra

Lefogyott, majd hihetetlen izmokat épített magára a Batman sztárja, Christian Bale

Írta: and
0

A hollywoodi csillogás mögött elképesztő hajtás és hatalmas munka áll a színészek részéről, akik olykor hihetetlennek tűnő áldozatokra is képesek egy-egy szerep kedvéért. Christian Bale például egyes források szerint csaknem testsúlya harmadát, 28 kilót fogyott A gépész című film miatt: 84-ről 56 kilóra csökkent a súlya. A színész állítólag a szó szoros értelmében éhezett: nem […]

étrendfelkészülés

Bombázó fitneszmodell-világbajnok: ő Toldi Zsuzsanna!

Írta: and
0

Akire büszkék lehetünk: Toldi Zsuzsa, az első fitnesz modell, aki világbajnokságot nyert! Wellness Cafe:  – Honnan ered a sport iránti szereteted? Toldi Zsuzsa: – Amióta csak az eszemet tudom, sportolok. Általános iskolában kézilabdáztam, mellette futóversenyeken indultam, mert imádtam futni, és a legjobb voltam az egész iskolában. Később a középiskolában leigazolt középtávfutóként versenyeztem, a 4-szeres magyar […]

Kövess Facebook-on!
X