egészség

böjtegészség

Amit a böjtről tudni érdemes…

Írta: and
0

Ahogy korábban már írtunk róla, a böjtölés évezredeken át a vallási gyakorlatok részét képezte, célja pedig egyfajta szellemi megtisztulás volt, és nem elsősorban a test egészségének megőrzése és a hosszú élet. Korábban a betegségeket tisztátalanságnak, a felsőbb erők büntetésének vagy démonok hatásának tulajdonították, így a kezelést is ennek megfelelően írták elő, ami lehetett böjt is. […]

egészségpárapcsolat

Hogyan tovább szakítás, válás után?

Írta: and
0

A válás, elválás lelki háttere A krízis párkapcsolati szempontból a szakítási, válási döntést, illetve az azt követő időszakot jelenti. A krízis görög szó, jelentése: döntés. Lelki megrázkódtatást, krízist jelent számunkra minden olyan élethelyzet, amelyben a szokásos problémamegoldó eszközeink nem működnek többé. Például általában nem tudjuk, hogyan kell “lelkileg” elválni, és mit kell tenni válás esetén. […]

diétaegészség

3 napos immunerősítés citrusokkal

Írta: and
0

Amit a citrusfélékről tudni érdemesNarancs, mandarin, grapefruit, lime, citrom: ezek az ismertebb citrusfélék, melyek hazánkban is könnyen hozzáférhetők. Igen magas C-vitamin, karotin- és flavon-tartalommal rendelkeznek, magas rosttartalmuknak köszönhetően pedig nemcsak az emésztésedet segítik, de a felesleges zsírok megkötésében is jelentős szerepet töltenek be. A grapefruit esetében – habár ismerünk sárga, zöld, és piros húsú változatot […]

alakformálásegészség

3 perces torna a feszes combokért

Írta:
0

Így hajtsd végre a gyakorlatot: Állj csípőszélesnél nagyobb terpeszben, ahogy a mellékelt képen is látod. Kezed tedd csípőre vagy nyugtasd a combodon. Enyhén hajlítsd be a térded, egészen addig, amíg nem érzed, hogy már kissé nehéz megtartani magad. Figyelj arra, hogy a térded kissé kifelé nézzen. Feszítsd meg a popsid, a hasad húzd be, a […]

daganategészség

Új gyógyszerek a daganatok ellen

Írta:
0

A májrák az ötödik leggyakrabban előforduló megbetegedés a világon, hazákban évente 500-800 új beteget regisztrálnak az egészségügyi intézményekben. A májdaganat a májszövetből kiindulva, ellenőrizhetetlenül burjánzik és terjed. Az úgynevezett elsődleges, primér májrák a daganatos májsejtekből képződik. Ritkán előfordulhat az epe utakból, vagy a vérerekből kiinduló májdaganat is. Az elsődleges májráknál harmincszor gyakoribbak a máj áttétes […]

egészségnyelv

Egészség – amiről a nyelvünk árulkodik

Írta:
0

Árulkodó elszíneződések Az egészséges nyelv színe szép rózsaszínes. Figyelj az elváltozásokra és még időben fordulj orvoshoz. Ha a nyelved felszínét fehéres lepedék borítja, akkor valamilyen fertőzés tehető felelőssé a kellemetlenségért. Az elváltozást okozhatják elszaporodott candida baktériumok is.Tipp: gomba ellenes kezeléssel a probléma orvosolható – konzultálj szakemberrel.   A nyelv sárgás elszíneződését  okozhatja gombás vagy bakteriális fertőzés […]

2008egészség

8 egészségtipp 2008-ra

Írta:
0

1. tipp – Fogyassz gyümölcsöt és zöldséget minden étkezéshez! Miért? A gyümölcsök és a zöldségek tápanyagraktárakként működnek, telis tele vannak vitaminokkal, ásványi anyagokkal és rosttal. Azon túl, hogy erősítik immunrendszered, megtöltik a gyomrot – így segítve a fogyókúrát. Így változtass: A reggeli kukoricapehelyhez, müzlihez adj egy kanál mélyhűtött vagy aszalt áfonyát, ha teheted, a majonézes […]

alvásegészség

Jógával a nyugodt alvásért

Írta:
0

Ha este kezdesz jógázni, tapasztalhatod, hogy ilyenkor szétszórtabb a figyelmed, nehezebben mennek az összpontosítást igénylő gyakorlatok. Ez teljesen természetes, a napi teendőid ugyanis rengeteg energiát emésztettek fel. Azt is megfigyelheted azonban, hogy a tested ruganyosabb, hajlékonyabb, mint a reggeli gyakorlásnál. Igyekezz megtalálni a számodra legmegfelelőbb időpontot, gyakorolj akkor, amikor ez a te szervezeted számára a […]

egészségfogyókúra

Koktél megfázás ellen

Írta:
0

Hozzávalók: Egy ujjnyi friss gyömbérdarabka 3 sárgarépa 1 szem savanykás alma Így készül:A hozzávalókból gyümölcscentrifugán vagy léfacsaró gépben könnyű pépet vagy levet varázsolunk, és frissen fogyasztjuk. Miért olyan jó? A gyömbér és a sárgarépa cinkben gazdag, mely segít leküzdeni a vírusokat, a sárgarépa pedig a cinken kívül sok béta-karotint is tartalmaz, mely erősíti az immunrendszert, és […]

egészségerotika

Szexfüggőség – avagy a túlhajszolt gyönyör

Írta:
0

Nehéz meghúzni a vonalat egészséges és kóros között. Van azonban néhány egyértelmű jel, mely megmutatja, hogy a szex függőséggé vált. A szenvedélybetegség – bár különböző formákban jelenhet meg a droghasználattól valamilyen túlhajszolt viselkedésig – azonos jellemzőket mutat. Figyelmeztetés lehet a veszélyeztetett ember környezete – és persze önmaga – számára, ha azt tapasztalja, hogy a függőség […]

egészségúj év

Egészségesebb új évet!

Írta:
0

Kezdésnek összeállítottunk számodra egy tesztet, amely segítségével felderítheted, hogy milyen betegségre vagy hajlamos, mit csináltál eddig rosszul, és mire kell ezután odafigyelned. Tedd fel magadnak az alábbi kérdéseket, és a válaszokból nagyon sokat megtudhatsz az egészségi állapotodról. 1. Milyen betegségek fordulnak elő a családodban? A genetikailag öröklött betegségek kialakulását tudatos életvitellel elkerülheted, feltéve, hogy tisztában […]

egészségfogyókúra

Koktél az üde bőrért

Írta:
0

Koktél az üde bőrértHozzávalók: 3 szelet friss, hámozott ananszkarika (ha csak konzerv van otthon, nem baj, de ebben az esetben mindenképp öblítsd le a gyümölcsökről a cukrozott vizet) fél kígyóuborka fél alma kimagozva Elkészítés: A gyümölcsöket és az uborkát vagy pépesítsd turmixgéppel vagy gyümölcscentrifugán nyomd át. Frissen kortyold a zamatos levet! Miért olyan jó ez […]

egészségfogyókúra

Karácsony az egészség jegyében: egyél halat!

Írta:
0

Amiből ráadásul érdemtelenül keveset eszünk mi magyarok egész évben: itt az idő, hogy behozzunk valamit a lemaradásból! Hiszen a hal húsa teljes értékű fehérjékben, vitaminokban, ásványi anyagokban egyaránt gazdag, miközben szénhidrát-és zsírtartalma alacsony. ZsírtartalomBár léteznek zsíros és sovány húsú halak, zsírtartalmuk jellemzően a jótékony telítetlen zsírsavakból áll. A népszerű ponty, lazac, tonhal zsíros húsúak, míg […]

egészségorvostudomány

Az orvostudomány nagy rejtélyei

Írta:
0

A Dr. Gólem c. könyv az orvostudomány egy-egy rejtélyét, bonyolult kérdését boncolgatja, végigkalauzol minket a tudományos kutatás szükségszerű útvesztőin, és megvilágítja pályájának hirtelen kanyarait. A szerzők az orvostudomány ellentétes oldalai közötti feszültséget vizsgálják: egyszerre tudomány és támaszunk; egyéni érdekek állnak szemben csoportérdekekkel; és a rövid távú haszonra törekvés ellentétes a hosszú távon elérhető eredményekkel. A […]

antioxidánsegészség

5 antioxidánsokban gazdag étel

Írta: and
0

VörösborKöztudott, hogy egészséges ember számára napi 1-2 dl (nem több!) jó minőségű vörösbor fogyasztása kifejezetten jótékony hatású lehet, mivel segíthet a szív- és érrendszeri megbetegedésekben szerepet játszó gyulladásos folyamatok gátlásában, és kivédeni az oxidatív stresszt. Ezt a hatást a benne található antioxidáns vegyületeknek (fenolsavak, flavonoidok, rezveratrol) és a kis mennyiségű alkoholnak tulajdonítják. A vörösborban más […]

egészségtáplálkozás

A karácsonyi menü egészségbajnoka: a dió

Írta:
0

Kemény héj, mindent tudó belsőNem is gondolnánk, mi mindent tud ez a csonthéjba zárt finomság. Bár a természetgyógyászatban leveleitől zöld burkáig minden részét hasznosítják, most koncentráljunk arra, amiből a nagyi utánozhatatlan bejglije készül: a dióbélre.Ez az értékes fehérjeforrás gazdag esszenciális zsírsavakban, emellett vitaminokat, kalciumot, fluort és magnéziumot is tartalmaz. Megacélozza az idegeket – ami valljuk […]

antiagingdiéta

A fiatalság 7 titka

Írta:
0

Nemcsak a géneken múlik, hogy egyesek éveket tagadhatnak le a korukból, míg mások húszévesen is jóval többnek tűnnek. Az életvitelünk legalább ennyire fontos szerepet játszik abban, hogy meddig maradunk fiatalok. Ha szeretnél sokáig friss és üde maradni, kövesd az alábbi alapszabályokat! 1. titok Szabadulj meg mindentől, ami káros!Itt az ideje, hogy alaposan kitakarítsd a kamrát […]

egészségfogyókúra

5 tipp a téli jókedvhez

Írta:
0

A hűvös, esős időjárás sokakat megvisel. Télen megváltozik a biológiai ritmusunk, ilyenkor több pihenésre, nyugalomra vágyunk. A kevesebb napfény miatt szervezetünk több melatonint termel, ettől fáradékonyabbak, levertebbek leszünk. Sokaknál alakul ki ilyenkor a depresszió egy speciális változata, a szezonális hangulati zavar, de a fényhiány még az egészségesek közérzetére sincs jó hatással. Hogy a téli hónapokat […]

diétaegészség

Vágykeltő sárgarépa

Írta:
0

Persze fütyülni nem tudunk szebben tőle – ahogyan gyerekkorunkban csábítgattak fogyasztására, de számos egyéb erény szól mellette. A szervezetet általánosan erősítí, a szem- és bőrpoblémákat gyógyítja, rákmegelőző, sőt: szerelmi vágykeltőként sem utolsó ez a szerény kis növény. Üdítő narancssárga színe önmagában jókedvre derít a szürke téli napokon – egy köteg friss sárgarépa akár a konyha […]

egészséghoroszkóp

Egészség-horoszkóp decemberre

Írta:
0

Mottó: „Az erőviszonyok rendezése”E hónap uralkodó jegye a nyilas a (bolygója: a Jupiter), valamint 22-étől a bak (bolygója: a Szaturnusz). A hó első kétharmadában támogatott merész vállalkozások, fejlesztések testünk-lelkünk állapotának javítására 22-ével új feladatnak adják át helyüket: ízületeink, csontrendszerünk kímélésével kisebb, de hosszabb ideig tartó erőkifejtéseken, táplálkozásunk, sporttevékenységeink alapjainak, rendszerének átgondolásán keresztül. A nyilas napokon […]

egészségszerelem

Boldogság, szerelem – hogyan?

Írta:
0

Magadon kezdd!Két ember szereti egymást. Aztán a jelen idő lassan múltra vált, és a boldogság helyén marad a keserűség, a hiány, a kihűlt szenvedély. Miért?  Doktor Csernus szerint azért, mert míg lángolunk, nem látjuk a másikat tisztán, idealizáljuk, s mikor lehull a rózsaszín szemüveg, ott állunk illúzióink romjai felett. Elfogy a szerelem, elfogy a tisztelet, […]

egészségélet

Életmentő vizsgálatok mindenkinek!

Írta:
0

Sokan már a szűrővizsgálat szóra is ijedten kapják fel a fejüket, pedig általában igen egyszerű, rövid vizsgálatokról van szó, melyek rendkívül értékes információkat adhatnak. Nagyon sok súlyos betegség jó eséllyel gyógyítható, ha időben észreveszik. A korai felismerés például a legtöbb daganatos betegség esetében a gyógyulás esélyét jelenti, és például az idejében diagnosztizált cukorbetegség romboló hatása […]

egészségfogyókúra

Egészségtipp: vértisztítás csalánnal

Írta:
0

A csalánt (latin nevén Urtica dioica) nagyanyáink reumatikus panaszaik enyhítésére használták. A friss hajtásokkal a fájdalmas testrészeket enyhén megcsapkodva a tünetek enyhültek, az ízületi fájdalmak csökkenése pedig még a növény szúrós levelei által keltett piros, viszkető pöttyöket is feledtette velük. Itt az ideje, hogy te is hasznát vedd ennek a gyakran feledésbe merülő, gyógynövénynek. A […]

egészségwellness

Mennyire egészséges a ruhatárad?

Írta:
0

Vedd lazábbra!A legtipikusabb hiba, amit mindannyian elkövetünk, a nem megfelelő ruhaméret vagy a túl testhez álló fazon viselete. A rosszul megválasztott darabok nem elég, hogy zavarnak a mindennapi tevékenységedben, ráadásul ellentétes hatást érnek el, mint amit áhítottál: a két számmal kisebb farmerben és a szűk topban ugyanis nem karcsúbbnak nézel ki, hanem minden kis hiba […]

Kövess Facebook-on!
X