egészség

egészségkoponyacsont

Hihetetlen! Visszanőtt a koponyája!

Írta:
0

Fél évszázaddal ezelőtt autóbalesetben sérült meg a férfi annyira, hogy fémlemezzel kellett pótolni fejtetőjét. Ezért is hűltek el az orvosok, amikor szembesültek azzal, hogy az immár 72 éves férfi hiánytalan koponyatetőt “növesztett” magának – adta hírül a Daily Telegraph című brit lap. A férfi azért került kórházba, mert a fémlemez miatt fertőzést kapott, és annak […]

egészségfogápolás

Helytelen fogápolás? Veszélyben a szíved!

Írta:
0

Szívinfarktus során a szívizom szöveteit ellátó artériák valamelyike hirtelen elzáródik, és a szöveti oxigénellátás megszűnik, a szívizomsejtek pusztulnak. Az elzáródás leggyakoribb oka az érelmeszesedés következtében létrejövő szűkület, illetve a szűkületben létrejövő vérrög.-magyarázza dr. Marton Anna kardiológus. Érelmeszesedést okozhat a mozgáshiányos életmód, a túl zsíros és cukrozott ételek fogyasztása, a dohányzás és brit kutatók vizsgálatai alapján […]

almaantioxidáns

Fogyj és szépülj almával!

Írta:
0

Ugye ismered az angol bölcsességet: „An apple a day, keeps the doctor away?” A közmondás szerint az, aki minden nap eszik egy almát, a hírét sem hallja majd a betegségnek. Ne lepődj meg ezen a bölcsességen, hiszen az almában több mint háromszáz olyan anyag van, ami jótékony hatással van a szervezetünkre! 5 ok, amiért érdemes […]

ebédegészség

Vírusgyilkos védőoltások?

Írta:
0

A fertőzések ellen védőoltással védekeznének a legtöbben, ehhez képest a gyermekek legnagyobb részét a szülők csak a kötelező oltásokra viszik el. A védettség érzetének növelését a lakosság 96%-a a mindenkori egészségügyi vezetéstől várja el. TNS által végzett közvéleménykutatásból kiderült, hogy nem érezzük magunkat védettnek a betegségekkel szemben. Duránszkai Gábor igazgató azt mondta: a szülők nem […]

egészségmunkamánia

Munkamániás vagy? Válts tempót!

Írta:
0

A munkamániában szenvedők szinte észrevétlenül csúsznak bele egy olyan állapotba, amelyben az öröm és az önigazolás egyetlen forrása a munka, amely szinte minden mást kiszorít az életből - mondja dr. Kocsi Anikó, az Oxygen Medical pszichoterapeutája. Nem újkeletű jelenség Sokan magától értetődőnek tekintik, hogy a munkamánia korunk tipikus menedzser-betegsége, de érdekes adat, hogy az író Gustav […]

egészségfőzés

4 meglepő tény, amit biztos nem tudtál a teáról

Írta:
0

Gyümölcsös, fehér, fekete és zöld tea – azzal valószínűleg te is egyetértesz, hogy nincs is megnyugtatóbb dolog esténként, mint leülni egy csésze finom, forró tea mellé beszélgetni vagy olvasni. De vajon mindent tudsz erről a különleges növényről és a belőle készített isteni italról? 1. Több millió tonna teafüvet termelnek évente A világ több mint harminc […]

egészséggyermek

Immunterápia a gyerekkori rák ellen!

Írta:
0

Laboratóriumi tesztekben egy gyerekeknél előforduló, idegrendszeri tumor, a neuroblasztóma sejtjeinek, valamint egészséges sejteknek a túlélését vizsgálták. Megállapították, hogy az antitestek bevetésekor jelentősen javult az egészséges sejtek túlélése a neuroblasztómával szemben. Juliet Gray, a Southamptoni Egyetem onkológusa kutatócsoportjával két monoklonális antitestet fejlesztett ki. A monoklonális antitestek klónozással, laboratóriumban készített ellenanyagok, melyek célzottan kötődnek a daganatsejtekhez, és […]

egészségpárkapcsolat

Még 5 érv a szex mellett

Írta:
0

1. Egy kiadós szerelmeskedés alkalmával a szervezet mintegy 350 kalóriát éget el. Ez az energiamennyiség kb. 40 percig tartó kocogásnak (jogging) felel meg. 2. Szex közben nemcsak a testünk „dolgozik”, hanem az agyunk is – az együttlét során ugyanis az agyi tevékenység akár a sokszorosára is nőhet, mivel a szex serkenti az agyalapi- és tobozmirigy működését. Ezek […]

diétaédesítők

Ártalmas édesítőszerek? – szakértői szemmel

Írta: and
0

Nem igazodsz el az édesítőszerekkel kapcsolatos rémhírek, aggasztó körlevelek között, és a neten kutakodva is ellentétes információkra bukkansz? Hogy ez többé ne legyen így, egy kis házi kémiaórával fölkészítünk téged arra, hogy eligazodj az édesítőszerek bonyolult(nak tűnő) világában. Kosáry Judit egyetemi tanárral, a kémiai tudományok doktorával végigvettük, mi lehet igaz az itt-ott felbukkanó információkból. Gyilkos […]

egészségmérgeskígyó

Michael Jacksont ugyanazzal a altatták, mint a mérgeskígyókat!

Írta:
0

A kígyómérget számos területen felhasználják: szükséges az ellenméreg előállításához, de mint gyógyszeralapanyag is jelentős. A méreg összegyűjtéséhez hagyományosan a kígyót ápolója a fejénél fogva gumilemezbe haraptatja, mely kis tartályban folytatódik. A méregfogból a méreg ebbe az edénykébe csorog. Ez az eljárás azonban az ápolónak életveszélyes, a kígyónak pedig valószinűleg igen fájdalmas. Darryl Heard és munkatársai […]

diétaegészség

Borzasztóan hizlalnak a kávécsodák!

Írta:
0

A város kávézóláncainak kínálatát elemezték New York egészségügyi hivatalnokai: arra voltak kíváncsiak, hány kalóriát jelent napi koffeinadagunk beszerzése. Kiderült, hogy egy átlagos kávéval 63 kalóriát viszünk be, ám aki teljesen üresen kedveli a fekete nedűt, az csupán 10 kalóriát vesz magához. A mostanában egyre divatosabb kevert, ízesített kávécsodák azonban 239 kalóriát jelentenek átlagosan, sőt egy […]

AIDSegészség

Hihetetlen! Áttörés az AIDS elleni küzdelemben!

Írta:
0

Egy Thaiföldön végrehajtott nagyszabású oltási kísérlet eredményeként jutottak erre; a vizsgálat során kísérleti oltóanyagot vittek be több mint 16 ezer önkéntes jelentkező – heteroszexuális thaiföldiek – szervezetébe. Először fordult elő, hogy egy oltóanyaggal sikerült csökkenteni a halálos vírusfertőzés kockázatát. Bár az eredmény szerény “ez az első bizonyíték arra, hogy létezhet biztonságos és hatékony megelőző oltás” […]

alzheimer-kóregészség

Megdöbbentő! Több millió ember szenved Alzheimer-kórban!

Írta:
0

A helyzet különösen gyorsan romlik az alacsony- és közepes jövedelmű országokban, ahol kevés a diagnózishoz és a szellemi leépülésben szenvedő páciensek terápiájához rendelkezésre álló eszköz – közölte a Nemzetközi Alzheimer Társaság, amely az Alzheimer-szervezetek ernyőszervezete. “Ez a jelentés és valamennyi korábbi tanulmány is azt jelzi, hogy a demenciával élő emberek száma várhatóan riasztó mértékben növekszik” […]

egészségújság

Megjelent a Wellness magazin októberi száma!

Írta:
0

A magazin októberi számát Akovács Éva főszerkesztő ajánlja neked! Ki a szabadba! Mi lehetne szebb ősszel, mint egy vasárnapi kirándulás? Amikor szikrázóan kék az ég, az erdő piros-sárga, és estig nem kell hazajönni…Elővehetjük a biciklit (ha nem esett előző este), de gyalogosan még intenzívebb élmény az erdő. A séta a fák között feltölt, megnyugtat, a […]

diétaegészség

Étrendtippek Japánból, hogy tovább élj!

Írta:
0

Egy japán ember napi étrendjében naponta kb. 7-10 g szójafehérje szerepel. Egy fél csésze szójababban kb. annyi fehérje van, mint egy nagyobb marhahússzeletben. Ám ez utóbbival szemben a szójabab előnye az, hogy a benne lévő fehérje nem fekszi meg a gyomrot, és nem savasítja a szerveztet. A szójababban nincs koleszterin, de sok benne a ballasztanyag, így segíti […]

egészség

Segítség! Nem védekeztünk! – Tablettát azonnal?

Írta:
0

Ez a módszer azonban semmiképp sem helyettesítheti a tervezett, előrelátó védekezést. – hívja fel a figyelmet dr. Hintalan Albert, az Oxygen Medical nőgyógyásza. – A nagy hormontartalmú tabletták csupán a „kevésbé rossz” megoldást képviselik a művi terhesség megszakításokhoz képest, amelyekből hazánkban évente megközelítőleg 50.000 történik! Hogyan működik? A sürgősségi tabletta sárgatesthormont tartalmaz, azonban jóval nagyobb […]

anyajegybőrrák

Gyanús anyajegyek? Kerüld el a bajt!

Írta:
0

Mitől alakul ki anyajegy? Az anyajegyek változatos méretűek és formájúak lehetnek: leggyakrabban azonban néhány milliméteresek, feketék vagy barnák, alakjuk kör alakú vagy szabálytalan, és a felszínük is éppúgy lehet sima, mint egyenetlen. Közös bennünk, hogy a határvonaluk mindig éles. Kialakulásuk leginkább a bőrt ért UV-sugárzástól függ, vagyis minél több sugárzással találkozunk, annál több anyajegyünk alakulhat […]

civilizációs tényezőkegészség

10 évvel hamarabb halnak a férfiak?

Írta:
0

A British Medical Journal című orvosi folyóirat legutóbbi számában közzétett tanulmány szerint azok a férfiak, akiknél több kockázati tényezőt találtak, kétszer-háromszor nagyobb valószínűséggel haltak meg szív- és érrendszeri probléma miatt, mint a többiek. A magas koleszterinszinttel és vérnyomással élő, dohányzó férfiak élettartama átlagosan egy évtizeddel volt rövidebb. Robert Clark, az Oxfordi Egyetem munkatársa kutatócsoportjával 19 […]

egészségmegelőzés

Veszélyben a hobbi- és élsportolók szíve?

Írta:
0

Sportszív Az athlete’s heart, vagyis sportszív megnevezése már több, mint 100 évvel ezelőtt is ismert volt. Elsőként 1892-ben Sir William Osler írta le fogalmát, gyakorlati megismerését azonban csak az elmúlt évtizedekben bekövetkezett technikai fejlődés, a szív ultrahang készülék és más non-invazív képalkotó eljárások megjelenése tette lehetővé. A sportszív kialakulása a szervezet intenzív fizikai terhelésre adott […]

egészségkutatás

Megdöbbentő tények! Miért nagy a női mell?

Írta:
0

Vajon milyen jelentőséggel bír a nagy kebel? A kutatók már nagyon régóta foglalkoznak a kérdéssel, és az évek alatt különböző teóriák keletkeztek. Egyes szakmai vélemények szerint a mell növekedése akkor kezdődhetett el, amikor az ember felegyenesedett és két lábra állt. Ekkor a vagina is „elrejtőzött” a két láb közé, és a keblek is ekkortájt váltak a […]

diétaegészség

Takarékos tippek étkezéshez

Írta:
0

Több zöldség, kevesebb romló élelmiszer A Kidspot New Zealand által készített felmérés eredményei szerint a helyi családok legkevesebb harmada változtatott bevett étkezési szokásain a gazdasági válság hatására: a takarékossági szempontokat szem előtt tartva vásárolnak az élelmiszerüzletekben, és kevesebbet költenek az elvihető kész ételekre. Takarékos tippek új-zélandi módra: A vásárlások során a családok igyekeznek elkerülni az […]

diétaegészség

3 különleges egytálétel ínyenceknek

Írta:
0

1. Pirított tenger gyümölcsei kuszkusz körettel Hozzávalók: só 100 dkg brokkolicsíra 1 evőkanál olaj 20 dkg friss/mirelit vegyes tenger gyümölcsei koktél (polip, rák, kagyló, tintahalkarikák stb.) Italjavaslat:  3 dl víz Elkészítés:Pirított tenger gyümölcsei: A 20 dkg friss vagy mirelit vegyes tenger gyümölcsei koktélt 1 evőkanál forró olajon kissé átpirítjuk. Utána hozzáadunk 10 dkg brokkolicsírát, 0,5 […]

betegségegészség

Elképesztő! Beteggé tehet a zuhanyozás?

Írta:
0

A Kolorádó egyetem kutatói több tucat zuhanyrózsa fejét vizsgálták meg, amelyek többségében szinte hemzsegtek a mikrobaktériumok. A megvizsgált zuhanyfejek mintegy 30 százalékánál a megengedhető szintnél magasabb arányban találtak ún. Mycobacterium aviumot – ez az a baktérium, amely akár tüdőbetegséget is okozhat.  A zuhanyfejek belső, meleg és nedves környezete ideális feltételeket teremt a baktériumok elterjedésére. A baktériumok filmszerű réteget képeznek […]

egészségprosztatarák

A színészt sem kímélte a prosztatarák! – Ingyenes szűrések országszerte!

Írta:
0

Egészségügyi felmérések szerint a nők sokkal hamarabb fordulnak orvoshoz, mint a férfiak. Az erősebb nem képviselői hajlamosak arra, hogy elbagatellizálják az egészségüket érintő kérdéseket. Pedig az idejében feltárt problémákra a legtöbb esetben van megoldás. A kampány országos szintű, mivel tizenhárom megyeszékhely központi kórháza csatlakozott az ingyenes szűréshez, amelynek keretében a szakemberek a prosztata Specifikus Antigén […]

Kövess Facebook-on!
X