daganat

daganatmellrák

Önvizsgálattal és szűrővizsgálattal a mellrák ellen

Írta:
0

Október a mellrák elleni küzdelem hónapja. A hónap során számos programmal igyekeznek felhívni a figyelmet a betegségre, hiszen az egyik leggyakrabban előforduló női daganattípus: hazánkban évente körülbelül 7500 új esetet diagnosztizálnak. Sokan mégsem ismerik a tüneteket, és nem tudják, hogy mit tehetnek azért, hogy az esetleges kialakulást időben észrevegyék. Pedig mi magunk tehetünk a legtöbbet önmagunkért, sőt akár megmenthetjük a saját életünket is.

daganatmegelőzés

Petefészekrák-ezért fontos az évenkénti szűrés

Írta:
0

A nőgyógyászati rosszindulatú daganatok közül a legtöbben főleg a méhnyak-és a mellrákra gondolnak, viszont a petefészekrák is sok emberéletet követel, ráadásul az esetek háromnegyedében késői stádiumban diagnosztizálják. Hogy kik a veszélyeztetettek és milyen tünetek utalhatnak rá, arról dr. Hernádi Balázst, a Nőgyógyászati Központ nőgyógyászati daganatokkal foglalkozó orvosát kérdeztük.

betegségdaganat

6 dolog, amit érdemes tudni a pajzsmirigy daganatról

Írta:
0

A pajzsmirigy daganatos megbetegedése igen sok embert érint, melyre a szerven lévő göbös elváltozások hívhatják fel a figyelmet. Inkább az ún. hideg göbök esetén áll fenn a veszély a rosszindulatúságra, így alapos kivizsgálást igényel, ha valakinél göbök keletkeznek. Hogy mi mindent érdemes tudni a pajzsmirigy daganatáról, arról dr. Békési Gábor PhD., a Budai Endokrinközpont pajzsmirigy specialistája beszélt.

alkoholdaganat

Ételek, amikkel megelőzheted a rákot!

Írta:
0

A rák megelőzéséhez nem feltétlenül kell felvásárolnod csodavitaminokat, elég, ha szétnézel a hűtőben és a spájzban, hogy milyen ételeket találsz. Sok közülük nagyban segíthet megelőzni a daganatos betegségek kialakulását, és figyelj azokra is, melyeket érdemesebb mellőznöd.

Kövess Facebook-on!
X