anyajegyszűrés

anyajegyanyajegy-eltávolítás

3 legfontosabb kérdés az anyajegyekről

Írta:
0

Miért nem elég csak egy anyajegyet megmutatni, miért kell az egész testfelületet ellenőrizni? Miért fontos a korai diagnózis és kinek kell fél vagy akár negyedévente is szűrővizsgálaton részt vennie? Dr. Vincze Ildikónak, az Anyajegyszűrő Központ bőrgyógyász-kozmetológus főorvosának a Prima Medica Szakmai Napon tartott előadásán többek közt ezekről is szó esett.

anyajegyszűrésbőrrák

Tipikus tünetek nélkül is lehetsz melanomás 

Írta:
0

Ha az önvizsgálat során csak az anyajegyeinkre koncentrálunk, könnyen átsiklik a szemünk az egyéb bőrkinövéseken, melyek ugyan anyajegyekhez nem hasonlóak, ám épp olyan kockázatot jelentenek. Az amelonatikus melanoma nem tartalmaz barna festékanyagot, így nehezebb diagnosztizálni. Tüneteiről és kezeléséről dr. Rózsa Annamária, az Anyajegyszűrő Központ bőrgyógyásza nyilatkozott. 

anyajegyanyajegyszűrés

Ilyen a jó anyajegyszűrés

Írta:
0

Az évente elvégzett anyajegyszűrés fontosságát egyre többen ismerik fel. Aki ebben az évben határozta el magát, hogy hosszabb kihagyás után újra, vagy az idén először ellenőrizteti az anyajegyeit, még nem tudja, hogy mire számíthat, hogyan zajlik egy ilyen vizsgálat.

anyajegyanyajegyszűrés

Vizsgáltasd meg anyajegyeidet!

Írta:
0

Szinte minden ember testén előfordul legalább egy-két anyajegy, és vannak olyanok, akiken több mint 100 ilyen kis fekete-barna pötty van.  Bármelyik csoportba is tartozol, érdemes rendszeresen figyelned a testeden lévő pöttyöket, sőt, évente bőrgyógyászati anyajegy-szűrővizsgálaton is részt venned.

Kövess Facebook-on!
X