Főoldal > SZÉPSÉG > Neked megér egy tusfürdő 32 tengerimalacot?

Neked megér egy tusfürdő 32 tengerimalacot?

állatállatkísérletkozmetikumszépségtusfürdő
0

Írta:

Sokan nem vagyunk tisztában azzal, hogy pontosan mit is kenünk a bőrünkre, ahogyan azzal sem, hogy egy-egy állatnak mit kell elviselnie azért, hogy a polcokra kerüljön a kedvenc termékünk. Erre a problémára hívja fel a figyelmet a Kísérleti állatok védelmének világnapja, április 24-én.

Az Európai Unióban 2013. március 11-étől már nem tesztelhetnek állatokon és még eladni sem lehet az EU területén a kozmetikai termékeket. De ez sajnos mégsem jelenti azt, hogy a kisállatok megmenekülnek. Kínában és Japánban például csak olyan kozmetikumokat forgalmaznak, amelyeket állatokon is leteszteltek már. Ezen kívül a kozmetikai szerek alkotórészei sem jelentenek garanciát arra, hogy az adott készítmény sosem került állat közelébe. A világon évente mintegy 100 millió állaton végeznek kísérleteket, és a tesztalanyok 31 százalékát csak és kizárólag kozmetikumok tesztelése miatt tartják ketrecben. A Kísérleti állatok védelmének világnapján, április 24-én fontos, hogy eszünkbe jusson, vannak más, állatbarát megoldások is.

Amit nem tudtál az állatkísérletekről

     Főként nyuszikon, egereken, tengerimalacokon és patkányokon tesztelik a kozmetikai termékeket.

     Csupán egy bőrérzékenységi vizsgálat miatt nagyjából 32 tengerimalacot vagy 16 egeret használnak. Ennyi állaton nézik meg, hogy a bőrükön, vagy a bőrük alá nyomva fellép-e gyulladás vagy irritáció az adott anyagtól.

     A nyuszikon tesztelik a szemet esetlegesen irritáló anyagokat. Ehhez a szemükbe csöppentik a vizsgált folyadékot és azt figyelik meg, hogy pontosan mikor és mennyi adagtól jelentkezik gyulladás vagy irritáció.

     A kísérleti állatok gyakran az egész életüket egy ketrecben élik le.

     Nem igaz az a tévhit, hogy inkább teszteljenek állatokon, mint embereken, sokszor az állatkísérletek nem világítanak rá az emberekre gyakorolt hatásokra. Ráadásul ma már vannak olyan megoldások is, amelyekkel helyettesíteni lehetne ezeket a kísérleteket.

Te is tehetsz az állatkísérletek megszüntetéséért!

Sokan azt gondolják, hogy szinte lehetetlen olyan kozmetikumot találni, ami semmilyen szinten nem érintkezett állatokkal, akár a tesztelés, akár az összetevők tekintetében, de ez nem igaz. Sok olyan cég van, amely kiáll az állatkísérletek megszűntetése mellett és aktívan tesz is azért, hogy az állatoknak ne kelljen az emberek szépsége miatt szenvedniük. Ha te is szeretnél részt venni a küzdelemben, akkor egy egyszerű internetes kereséssel is utánajárhatsz, mennyire törődik az állatokkal a kozmetikumaidat forgalmazó cég. A másik és egyben biztos garancia Vegan Society hivatalos Vegan védjegye. Ezzel a védjeggyel csak azokat a termékeket látják el, amelyek mentesek az állati eredetű alapanyagoktól és sosem tesztelték állatokon. A CD termékei esetében a Vegán védjegy mellett a Reinheitsgebot filozófia is biztosíték arra, hogy kizárólag növényi nyersanyagok vannak a kozmetikumban és a termék mentes az olyan vitatott összetevőktől is, mint amilyen a parabén, a szilikonok, az ásványi olajok és a színezőanyagok.

Tehát van megoldás, csak tudatosan kell vásárolni. Ez persze odafigyelést igényel és mindenki egyéni döntése, hogy megtesz-e ennyit az állatokért.

Forrás: Goodwill


További cikkeink a témában

Kövess Facebook-on!
X