Főoldal > MOZGÁS > 5 tipp – így kerüld el a városi bringázás legfőbb veszélyeit

5 tipp – így kerüld el a városi bringázás legfőbb veszélyeit

bringázáskerékpározásmozgássporttekerés
0

Írta: and

„Miért is nincs biciklim?” – sóhajtottam fel néhány hete. A trolin ültem, és azt figyeltem

„Miért is nincs biciklim?” – sóhajtottam fel néhány hete. A trolin ültem, és azt figyeltem, milyen könnyedén előzgetnek minket a bringások a délutáni csúcsforgalomban. Milyen gyorsak, sportosak, ügyesek… ez nekem is menne. A gondolat nem hagyott nyugodni: hazaérve körbeírtam a barátaimnak, hogy van-e valakinek felesleges bicaja, amit megvehetnék. Nem túl drágán, persze. Az ideális bringa percek alatt talált meg, és a személyes találkozás, ismerkedés után nem volt kérdés számomra: ő lesz az én városi bringám! Monti-váz, új gumik, tökéletes állapotban lévő fékek, üléshuzat… és nem túl magas, ahogy én sem. Tökéletes.

Sejtettem, hogy a megvétele még csak a kezdet, és a kalandok most kezdődnek. Ahogyan azt is, hogy a városi bringás közlekedés jó és rossz oldalát, mint annyi minden mást is, a saját bőrömön fogom megtapasztalni. Nem is tévedtem… az alapvető KRESZ-szabályokat tudtam ugyan, de ezek csak a jéghegy csúcsát jelentik. Számos olyan dolog van, amire szó szerint menet közben jön rá az ember, és rengeteg a kisebb-nagyobb veszély, amikre figyelni kell. Ezeket foglaltam most össze – saját tapasztalataim és élményeim alapján, remélve, hogy nektek is segíthetek vele. 

Kell egy társ

Nem tudom, ki hogy van vele, de nekem nagy magabiztosságot adott, hogy az első körökre nem egyedül mentem ki a városba, hanem Gergővel. Ő tapasztalt bringás, és sok mindent mondott, tanított, mutatott nekem. Tőle tudom például, hogy meg kell próbálni az autókkal hasonló ütemben menni, mert ha ez a „harmónia” hiányzik, akkor sokkal nehézkesebben fogunk tudni haladni. És egy lassú bringás nemcsak magára, hanem a környezetére is veszélyesebb lehet. És azt is az ő szavaiból következtettem ki, hogy elsősorban magunkra kell figyelni, mert ha mindenki vigyáz saját magára – tapasztaltabbak a partnerükre is –, akkor még kevesebb lehet a baleset. Ezek elkerülésében az elsőbbségadás fenntartásokkal fogadása is fontos szerepet játszhat. Gergő azt javasolta, ha egy autós nem egyértelműen adja meg az elsőbbséget, különösen, ha jobbra fordul rá a bicikliútra, akkor az a biztos, ha keressük a szemkontaktust, amiből kiderülnek a szándékai. A legveszélyesebb helyek egyike Budapesten a Mogyoródi út- Mexikói sarka, ott a bicikliúton is mindig körül kell nézni.

Bizonytalan vagy? Mondj nemet!

miabringa.jpg ()Bár a KRESZ megengedi, hogy bizonyos egyirányú utcákat a bringások kétirányúnak is használjanak, és álló autók mellett előresoroljunk a piros lámpánál, szerintem ezt nem kell feltétlenül megtenni. Főleg akkor nem, ha úgy érzed, bizonytalan vagy, illetve még nem állsz erre készen. Ne feledd, első a biztonságod, és a többiek biztonsága.

Jobbra tarts, de ne túlságosan

Saját tapasztalat, hogy nem jó túlságosan az út jobb szélére húzódni, mert egy parkolóból tolatni kezdő autó, vagy egy hirtelen kinyíló ajtó könnyen eltalálhatja az embert. Ezért azt javaslom, inkább hagyj valamivel nagyobb teret. Ne félj, ettől még nem fognak elütni a mögötted jövő autók.

Figyelj a többiekre!

Elhangzott már, hogy figyelj magadra, és tartsd szem előtt a többi közlekedő biztonságát is. Szintén saját tapasztalat, hogy nem az autósokkal és más bringásokkal adódhat gond, hanem a váratlanul felbukkanó gyerekekkel, kistestű állatokkal, alkoholos befolyásoltság alatt állókkal, akiknek a mozgását nem tudod kiszámítani. Azt már csak pirulva mesélem el, mekkorát fékeztem, amikor egy idős néni két szatyorral kolbászolt elém, a bicikliút kellős közepére… azóta még inkább nyitott szemmel járok, vagyis tekerek.

Lakatolás – mivel és hová?

Érdemes beruháznod egy komolyabb zárszerkezetbe, amivel mindig biztonságban tudhatod a kerékpárodat. De ne csak azt nézd, mivel lakatolsz, hanem azt is, hová! Mielőtt kikötöd a bicajt, érdemes a kiszemelt oszlopot, kerítést megrángatni egy kicsit, hogy tényleg stabilan rögzíthesd kétkerekű kedvencedet.

+1 tipp: miben bringázzunk?

Mivel lány vagyok, vagyis inkább azt mondanám, igazi nő, egy ideig komolyan tartottam attól, hogy a bicajos közlekedés egyet jelent majd a szép sminkek és a helyes kis ruhák szekrény mélyére való temetésével. De szerencsére ez nem így van, igaz, talpig sminkben ritkán jutok tíz méternél messzebb, de egy vízálló szempillaspirál egy jó minőségű szemceruzával és egy kis szájfénnyel remek választás lehet. Ami pedig a ruhákat illeti, a hangsúly szerintem nem azon van, hogy szoknya vagy nadrág, hanem azon, mennyire kényelmes és szellős – akár egész napra – az a szett, amit reggel kiválasztasz. Több munkahelyen adott a lehetőség zuhanyzásra is, aminek biztosan örülsz, ha kerékpárral érkezel.

Fotó: Profimedia – Red Dot


További cikkeink a témában

Kövess Facebook-on!
X