Főoldal > MOZGÁS > Villámtorna a formás mellekért

Villámtorna a formás mellekért

0

Írta: and

A női mell anatómiája A bordák elülső felszínén található a nagy mellizom, mely legyezőszerű alakjával a mellkas formáját adja. Ennek tónusáért, igen sokat tehetünk. Növelhetjük tömegét és edzhetjük szálkássá is rostjait. A mellizmot fedi a mell, mely egy mirigyes zsírszövet, vagyis a női test egy kiemelten fontos energiaraktára. Ennek mérete genetikailag nagyban meghatározott, ezért természetes módon, […]

A női mell anatómiája

A bordák elülső felszínén található a nagy mellizom, mely legyezőszerű alakjával a mellkas formáját adja. Ennek tónusáért, igen sokat tehetünk. Növelhetjük tömegét és edzhetjük szálkássá is rostjait. A mellizmot fedi a mell, mely egy mirigyes zsírszövet, vagyis a női test egy kiemelten fontos energiaraktára. Ennek mérete genetikailag nagyban meghatározott, ezért természetes módon, csak kissé tudjuk befolyásolni azt. Fogyással, hízással (vagyis a zsírraktárak feltöltésével illetve azok csökkentésével) tömegét azonban változtatni tudjuk.

Ezért is gyakori jelenség, hogy a fogyókúra ideje alatt, az első dolog, mait észrevehetsz magadon az az, hogy melleid kisebbek lesznek.

0003481_1.jpg ()

Célirányos gyakorlatokkal a formás mellekért

A nagy mellizom  (M. Pectoralis Major), anatómiailag 3 részből áll: kulcscsonti rész, szegycsonti és hasi. A megnevezésük, értelemszerűen az elhelyezkedésükre utal. A nők esetében érdemes elsősorban a kulccsonti részre, vagyis a melleket feszessé, rugalmassá tevő területre koncentrálni.

  • Ahhoz, hogy a legfelső – vagyis kulcscsonti – részt emeljük egy kicsit, pozitív ferdepadon végezzünk tárogatást illetve melltől tolást. Ez egy enyhén hátradöntött padon, vagy széken, akár otthon is megvalósítható két kézisúlyzó segítségével. Egy korlátban, mell vonalában megkapaszkodva, fekvőtámasz szerű karhajlításokat-nyújtásokat végezve, hasonlóan jó eredményt érhetünk el.
  • Ha a kar oldalirányú kiengedései, hajlításai a törzsre merőleges síkban történnek, akkor, a nagy mellizom középső – szegycsonti – része lesz tónusosabb. Ezen gyakorlatok alkalmazásával, a váll elülső felszíne is rajzoltabb lesz.
  • Az alsó – hasi –   részre már kevésbé fordítunk figyelmet. Minden olyan alap mellizom gyakorlat, mely negatív –  vagyis a vízszintes sík alá döntött – padon történik, ezen izomrostok összehúzódását igénylik.

Amennyiben az otthon végezhető gyakorlatokat részesíted előnyben, úgy a korlátnál támaszkodva végezz 25 karhajlítást egyenes törzzsel, tárogatást gumiszalaggal, valamint talajon a klasszikus fekvőtámaszt. Ekkor is minden gyakorlatból 3-4 sorozatot hajts végre.

Ha fitneszteremben edzel, akkor végezz 2-4 kg-os kézisúlyzóval 3×20 tárogatást fekpadon, Rövid pihenő után 3×20 ismétlést egyenes rúddal (8kg), valamint melltőltolást gépen. Ez utóbbihoz is akkora súlyt válassz, hogy biztonsággal végre tudj hajtani 15-20 ismétlést, 3 sorozatban.

Ha genetikai adottságainkat nem is tudjuk átalakítani, finomabb változtatásokat így is tehetünk. Ahhoz, hogy optikailag a testképed ideális legyen, soha ne csak egy adott testtájra koncentrálj, hanem az egész test harmonikus arányainak elérésére.


További cikkeink a témában

Kövess Facebook-on!
X