Főoldal > PSZICHÉ > Áprilisban hűtlenebbek voltunk, mint márciusban

Áprilisban hűtlenebbek voltunk, mint márciusban

hűtlenségmegcsaláspárkapcsolat
0

Írta:

Áprilisra újra 110 pont fölé emelkedett a Hűtlenség Index Magyarországon a márciusi adatokhoz ké

Áprilisra újra 110 pont fölé emelkedett a Hűtlenség Index Magyarországon a márciusi adatokhoz képest (ez +0,6%-os változást jelent), azaz némileg nőtt a párkapcsolatban élők megcsalásra való hajlandósága a hazai internetezők körében. Ennek egyrészt az az oka, hogy mind a közösségi médiában, mind pedig az online kereséseink között gyakrabban foglalkozunk a megcsalás, válás, hűtlenkedés témájával, mint tettük ezt egy hónappal korábban, másrészt pedig a párkapcsolatban állók is aktívabban kerestek társat az elmúlt hetek során – derült ki egy kutatás legfrissebb adataiból.

A hűtlenkedés lehet kulturális, szociális tényezők függvénye, de akár evolúciós hatás is, erről megoszlanak a vélemények. Napjainkban az internet térhódításával még több lehetőség áll azok rendelkezésére, akik a félrelépést fontolgatják. Tény, hogy a magyarok többsége lépett már félre legalább egyszer és egy korábbi kutatásból az is kiderült, hogy a hűtlenek többsége visszaeső.

Január-februárban voltunk a leghűtlenebbek

A Hűtlenség Index több mint húsz konstanson alapul és ezek segítségével méri a magyarok hűtlenkedésre való fogékonyságát. A tendenciákból kiderül, hogy idén január-február volt eddig a leghűtlenebb időszak, márciusra némileg mérséklődött ez a mutató, áprilisban viszont újra felfelé mozdult el az index. Ez azt jelenti, hogy nőtt a hűtlenkedés gondolatával vagy csak kacérkodók, vagy a már „tevőlegesen” is hűtlenek száma.

A Hűtlenség Index összetevői között szerepel többek között a témához kapcsolódó online keresések számának változása, a közösségi médiában – elsősorban a magyar nyelvű blogokon és a Facebookon –, valamint a magyar weboldalakon történő említések száma. Ezen kívül az indexben szerepet kapnak az interneten azon társat keresők különféle aktivitásainak változásai is, akik kifejezetten párkapcsolatban élnek és ennek ellenére, vagy éppen emellett viszonyt keresnek maguknak az internet segítségével (ilyen aktivitások például a társkeresők közötti levélforgalom és a társkeresésre fordított idő).

megcsal2.jpg ()A Hűtlenség Index eddigi legnagyobb emelkedését decemberről januárra produkálta (akkor közel 15%-kal, 97,7 pontról 111,8 pontra nőtt egy hónap alatt), aminek a legegyszerűbb magyarázata, hogy az év végi ünnepek és családi programok jelentős visszafogó erőt jelentenek azon párkapcsolatok számára is, amelyek inkább már a széthullás (és jobb esetben abból a megújulás) felé tartanak. Valószínűleg a karácsonyi veszekedések, összeveszések adják meg legtöbbször a végső lökést azok számára, akik szeretnék párkapcsolatukat felfrissíteni és januártól aktívan foglalkoznak is a témával, akár passzívan (interneten rákeresve például a szerető vagy akár a válóper kifejezésekre), vagy akár aktívan teszik meg az első lépést a titkos párkeresés felé, természetesen ez utóbbit is az internet segítségével.

Fotó: Pinterest


További cikkeink a témában

Kövess Facebook-on!
X