Főoldal > PSZICHÉ > Egyedül nem megy – Érvek a házasság mellett

Egyedül nem megy – Érvek a házasság mellett

házasságpárkapcsolat
0

Írta: and

Aztán valahogy mégis eljön az idő, amikor csak jó lenne férjhez menni a nagy Ő-höz, akár titokban, akár nagydobra verve, ha másért nem, akkor a leendő csemetéért. Persze többen vannak olyanok is, akik azt vallják, nem kell a házasságról papír, ám jobb, ha tisztában vagyunk azzal, hogy a statisztika is házasságpárti. A felmérések ugyanis azt […]

Aztán valahogy mégis eljön az idő, amikor csak jó lenne férjhez menni a nagy Ő-höz, akár titokban, akár nagydobra verve, ha másért nem, akkor a leendő csemetéért. Persze többen vannak olyanok is, akik azt vallják, nem kell a házasságról papír, ám jobb, ha tisztában vagyunk azzal, hogy a statisztika is házasságpárti. A felmérések ugyanis azt bizonyítják, hogy az „ásó, kapa, nagy harang” után esélyesebb a holtodiglan is.

A brit Office for National Statistics vizsgálati eredményei szerint, a házas családok közül ötből négy maradt családi kötelékben tíz év elteltével is. A papír nélkül együtt élők körében ugyanakkor a tíz év alatt ötből ketten összeházasodtak, két pár útjai elváltak, és csak egy pár maradt, amelyik papír nélkül továbbra is együtt volt.

Jóban – rosszban

Közhelynek mondjuk, de valami mégis lehet ezekben a házasságkor felvállalt szavakban, hiszen a kutatás is kimutatta, hogy a házasságok tartósabbak és szilárdabbak voltak az együttélésnél, még akkor is, amikor a kapcsolatokat befolyásoló külső tényezőket is figyelembe vették. A házasságban élők nagyobb valószínűséggel maradtak együtt a csak együttélőknél a nehézségek ellenére is, adódott az egészségügyi vagy anyagi helyzetből, a társadalmi státuszukból, a született gyermekek számából, iskolázottságukból, vagy éppen abból, hogy van-e munkájuk.  A felmérésben 750 ezer párt kérdeztek meg, egy évtizeden keresztül. A kutatók azt találták, hogy a felmérés elején a még házas válaszadók 18 százaléka élt külön a felmérés végére, míg ez az arány a papír nélkül együtt élők esetében 39 százalék volt. A megkérdezettek összesen 21 százalékának nem volt partnere, de a korábban élettársi kapcsolatban élők körében ez a szám kétszer akkora volt, mint a kutatás végére elvált, és ezért egyedül élő egykori férjek és feleségek száma.

hazas2.jpg ()A gyerek, mint visszatartó erő

Amikor idős, arany-, vagy épp gyémántlakodalmat tartó öregeket kérdeznek arról, mi a jó házasság titka, mindig elhangzik, hogy az egymás szeretete, megbecsülése, ami az elmúló szerelmet követi. A mai kor felnőttei azonban kevésbé toleránsak, mint elődeik. Gyakrabban nyúlnak a váláshoz, mint eszközhöz, ha már úgy érzik, nem működik jól a kapcsolat, pláne, ha nincs közös gyerek. Az ugyanis sokszor visszatartó erő, legalábbis, ideig-óráig. Épp ezért többen vannak olyanok, akik a gyermekek kirepülése után válnak csak el, megdöbbentve a külvilágot, hiszen róluk mindenki azt gondolta, hogy jól megvoltak. Ezekben az esetekben a szülő, apaként és anyaként igyekszik jól dönteni, egy- egy megromlott kapcsolatban. Azt nézik ugyanis, hogy a válás, törést hozhat a gyerek életében. És bár ezek a döntések aligha tudatosak, ám mélyen mégis igazak. Az egy évtizedig tartó kutatást végző szakértők eredményei is arra mutatnak rá, hogy az egyedül élő vagy elvált szülők gyermekei nagyobb valószínűséggel lesznek betegek és teljesítenek rosszul az iskolában, illetve hajlamosabbak a bűn elkövetésre és a drogfüggőségre, valamint nagyobb arányban válnak munkanélkülivé felnőtt korukra, mint a hagyományos családmodellben felnőtt társaik.

Magyarország: háromból kettő

Az kérdés, hogy Magyarországon mennyire igazak az előbbi felmérési adatok. Az azonban biztos, hogy hazánkban elkeserítőek az erre vonatkozó statisztikai adatok.  A Központi Statisztikai Hivatal nyilvántartása szerint az utóbbi évtizedekben itthon is drasztikusan csökkent a házasságkötések száma. Míg az 1970-es években egy évben több mint 90 ezren házasodtak, addig az elmúlt évi kismértékű emelkedést követően, az idei év első három hónapjában alig több mint négyezer házasság köttetett, százhattal kevesebb, mint tavaly ilyenkor. Pedig aki előbb-utóbb mégis szívesen kimondaná a boldogító igent, nem árt, ha tisztában van egy-két ténnyel.

1. A legtöbb együttélésből nem lesz házasság. Azaz, ne húzd az időt, ha házasodni akarsz.

2. Az együttélésből hamarabb lesz válás, pláne, ha nincs közös gyerek. Talán azért, mert csak össze kell pakolni és indulni. Nincs hercehurca. 

3. Sokszor a férfi inkább a szex miatt választja az együttélést. Unalmas az együtt töltött órák után, nap mint nap hazavinni a szeretett nőt. Így egyszerűbb. A nő viszont érzelmi alapon választja az együttélést, a férfi ragaszkodásának, szeretetének bizonyítékát látja benne.

4. Az együtt élők könnyebben lépnek félre. Sok  ember számára az esküvő, különösen, ha az templomban köttetett, más erkölcsi tartalommal bír, mint az, ha csak úgy összeköltözött a párjával. A kimondott fogadalmak valahogy erősebb korlátot jelentenek akkor, amikor megjelenik a harmadik a kapcsolatban.

5. A válás együttélés után is fáj. Sőt, olykor még sokkal jobban. A hivatalos válás ugyanis kiváltja a barátok, ismerősök részvétét. Egy élettársi kapcsolat felbomlása viszont ritkábban vált ki együttérzést.

Fotó: Profimedia – Red Dot


További cikkeink a témában

Kövess Facebook-on!
X