Főoldal > PSZICHÉ > Így kívánj, hogy teljesüljön!

Így kívánj, hogy teljesüljön!

kívánjnapteljesültízmilliószoros
0

Írta: and

Mi az a tízmilliószoros nap?

Nálad is felbukkannak időről időre a facebookos üzenőfaladon vagy körüzenetben a figyelmeztetések, hogy ma kívánj csupa jó dolgot, mert sokkal nagyobb eséllyel válik valóra?

Nekünk egy kicsit átverésszagúnak tűnt a dolog első hallásra, mint minden, ami robbanásszerűen terjed a Facebookon, és boldog-boldogtalan megosztja, pedig azt sem tudja, miről van szó. De megtudtuk, hogy a tízmilliószoros nap tényleg nem légbőlkapott valami.  

„A különleges napok története a tibeti kultúrába nyúlik vissza, a dátumok a buddhizmus legjelentősebb ünnepeihez kötődnek – magyarázza Fodor Kata ezotériaszakértő. – Azaz a tízmilliószoros napok valójában tibeti ünnepnapok, úgynevezett Nagy Buddha Napok. A buddhizmus hívei ilyenkor a Buddha életéhez köthető jeles napokat ünneplik, és úgy tartják, a pozitív és negatív cselekedetek hatása tízmilliószorosan érvényesül. A holdrendszer-alapú tibeti kalendárium négy ilyen napot tart számon egy évben.

Csupa szépet és jót

Eddig rendben, de mi ezeken a napokon a teendő? Figyelj önmagadra és légy tudatos! Minden ilyen nap kiváló lehetőséget teremt, hogy még erősebben gondolj arra, amit el akarsz érni és amit beteljesülve szeretnél látni az életedben.

kivanj2.jpg ()„Mivel a tanítások szerint ilyenkor mindenféle cselekedet hatása tízmilliószorosára nő, érdemes elmélyedned a spirituális gyakorlatokban, relaxálj, meditálj, olvass spirituális témájú könyveket” – tanácsolja az ezotériaszakértő. Képzeld el, hogy kiküldöd a vágyaidat, érzéseidet, kívánságaidat és pozitív rezgéseidet az univerzumba, hogy aztán tízmilliószorosan szálljanak vissza rád. Ezt megteheted meditációban, de akár mondogathatod is egész nap, a pozitív üzenet mantrázva is nagyon hatásos. Például ha új autóra vágysz, gondolj sokat a kiszemelt kocsira, képzeld el, hogy vezeted, lapozgasd a pasid autósmagazinjait, ugorj be egy autószalonba, és simogasd meg a vágyott modellt.

A tízmilliószoros napokon nemcsak teremteni tudsz, hanem fogadalmakat is tehetsz: ilyenkor határozd el például, hogy megszabadulsz a rossz szokásaidtól, és hidd el, nagyobb eséllyel sikerül majd.

Maradj nyugodt!

A tízmilliószoros hatás nemcsak pozitív dolgokra esetén érvényesül, szóval jól jön ilyenkor a tudatosság, hogy elkerüld az ártó gondolatokat és cselekedeteket – a kritizálást, pletykálkodást felejtsd el! Vagy például ne hagyd, hogy idegesítő kolléganőd aznap is felhúzzon, csak mosolyogj rá bájosan, ahelyett hogy parázs vitába keverednél vele a fénymásolónál. Ne háborogj, ha az előtted álló kaparintja meg az utolsó kakaós csigát, inkább próbálj ki valami új péksütit. Autóvezetés közben hallgass kellemes, nyugtató zenét, így biztos, hogy sem a dugó, sem a többi autós, de még egy figyelmetlen bicajos sem fog felidegesíteni. Igyekezz mindenben és mindenkiben meglátni a jót és a szépet, mert akkor te is csak pozitív energiákat kapsz majd vissza.

Ne hagyd ki a csúcsot!

Apró trükkökkel megőrizheted és tovább a szolgálatodba állíthatod a tízmilliószoros napok erejét. Ha van amuletted, talizmánod, szerencsét hozó kristályod vagy bármilyen apró tárgyad, aminek pozitív kisugárzást tulajdonítasz, vedd fel, tedd zsebre vagy a táskádba, napközben olykor simogasd meg, fogd a kezedbe, hogy a jövőben még hosszabb ideig, még hatékonyabban vigyázzon rád. Ha pedig fontos elintéznivalód (üzleti tárgyalás, találkozó, randevú) esik egy ilyen különleges napra, és mondhatni a jövőd függ ettől az eseménytől, ha teheted, délután 5 órára szervezd. A 17 óra 10 perces időpont ugyanis a tízmilliószoros napok csúcspontja. Alig várod a következőt, ugye?

Extra teendők

– Vedd magad körbe minél több számodra kedves emberrel, találkozz a családtagjaiddal, barátaiddal!

– Nevess sokat!

– Kérj bocsánatot azoktól, akiket megbántottál!

– Gyújts meg egy füstölőt, mécsest vagy gyertyát, és írj listát arról, amire vágysz.

– Mondd el a családtagjaidnak, kedvesednek, barátaidnak, mennyire szereted őket.

– Vonulj félre egy csendes helyre, és gondold át, hol szeretnél tartani egy év múlva.

– Adakozz! Legalább pár kedves szóval, gesztussal kedveskedj másoknak.

Vésd be a naptáradba! Tízmilliószoros napok 2012-ben: június 4., július 23., november 6.

Hasonlóan szuper cikkeket olvashatsz a legújabb Maxima magazinban, a címlapon Ördög Nórával!


További cikkeink a témában

Kövess Facebook-on!
X