Főoldal > DIÉTA > Soha többé ne fogyaszd ezeket!

Soha többé ne fogyaszd ezeket!

csirkeszárnydiétafogyáskenyér
0

Írta:

Vannak olyan ételek, amikről mindenkinek nyilvánvaló, hogy egészségtelenek.

Van azonban rengeteg olyan élelmiszer a boltok polcain, amelyről laikusként meg sem tudjuk állapítani, hogy egészségtelenek-e, csak a bennfentesek vannak tisztában az összetevők hosszú felsorolásában rejlő csapdákkal.

Megkérdezünk néhány dietetikus szakértőt, akik tisztában vannak az élelmiszeripar napi munkafolyamataival, a növényvédő szerek hatásaival és az egészségtelen és rejtett összetevőkkel. Ők elmesélték, mi az, amit soha nem ennének meg.

1. Teljes kiőrlésű kenyér

A mai búza már egyáltalán nem hasonlít a régi önmagára, mert az 1960-as évektől kezdve a gabonahozam növelése céljából módosították a növény felépítését. Dr. William Davis szerint lehetetlen úgy megváltoztatni egy növény alapvető tulajdonságát, hogy más tulajdonságai változatlanok maradjanak. Ez az új búza sokaknál puffadást, asztmát, refluxot és elhízást okoz.

Megoldás: Próbáld meg pár hétig mellőzni a búzát az életedből és figyeld a hatást. De előre szólunk, hogy komoly elvonási tünetek jelentkezhetnek, például fejfájás, hányinger, fáradtság, depresszió. Ha túl vagy a nehéz időszakon, jobban fogod érezni magad, mint előtte bármikor.

2. Kávétejszín

A kávé egészségi előnyei igazán meggyőzőek, de nyilván tudod, hogy egy jó adag tejszínnel felöntve inkább egészségtelen. Ezek a kávékrémek, ízesítők tele vannak magas fruktóz tartalmú kukoricasziruppal, gyulladáskeltő hidrogénezett olajokkal és mesterséges aromákkal.

Megoldás: Idd a kávéd feketén, de ha ez kivitelezhetetlen, akkor próbálj meg ökológiai gazdaságból, fűvel táplált szarvasmarhák tejéből származó tejszínt fogyasztani, esetleg próbáld ki a cukrozatlan növényi tejszíneket.

3. Diétás üdítők

A bennfentesek mindenképpen óva intenek a cukormentes üdítőktől, édességektől, mert ezek általában valamilyen mesterséges édesítőszerrel vannak felturbózva, például szukralózzal, aszpartámmal, neotámmal. A független kutatások szerint ezek az édesítőszerek komoly egészségkárokat okoznak lebomlásuk közben, többek között emésztési problémákat, túlsúlyt, idegrendszeri betegségeket, ízületi fájdalmakat, fejfájást, depressziót, gyulladásos betegségeket, rákot.

Megoldás: A komoly egészségkárosító hatás és a súlygyarapodás előidézése már önmagában elég kell, hogy legyen ahhoz, hogy felhagyj az üdítőkkel. Ha nem szereted a víz ízét, próbáld meg gyümölcsökkel vagy zöldségekkel ízesíteni azt.

38431011 - young cute woman eating popcorn over gray background. looking at camera

4. Csirkeszárnyak

Egyetlen csirkeszárnyban 81 kalória és 5 gramm zsír van. A legtöbb ember pedig nem egyet eszik egyszerre, így szinte észrevétlenül bevihetsz 1000 extra kalóriát és 50 gramm zsírt egy vacsora alatt. Ez a mennyiségű zsír a háromszorosa annak, amivel a szervezet egyszerre meg tud birkózni, könnyen eltömítik az ereket.

Megoldás: Ha szereted a csirkehúst, próbáld meg sült vagy grillezett formában fogyasztani, így elkerülheted a nem kívánt pluszkilókat. Mivel nagyon sok csirketápban antibiotikum van, hogy gyorsabban nőjenek az állatok, amikor csak lehet, bio csirkét vegyél.

5. Vajas popcorn

A vaj aromához sok esetben diacetilt használtak, ami a gyári munkásoknál az úgynevezett „popcorn tüdő” betegséghez vezetett. A diacetilt kivonta legtöbb cég, de olyan kémiai anyagokat tettek helyette a csomagba, ami diacetillé alakul a mikróban. A teljes összetevők listája nincs ráírva a termékekre, mert „üzleti titok”.

Megoldás: Valódi vajjal készítsd el otthon a saját popcornod. Ha nehezen bánsz a tűzhelyen pattogó kukoricával, próbáld meg betenni egy barna zsákba, majd mikrózd meg, ahogy a boltival tennéd. A kukoricaszemek gyönyörűen kipattognak majd, az ízesítés pedig csak rád és a fantáziádra lesz bízva.

Fotó: 123RF


További cikkeink a témában

Kövess Facebook-on!
X