Főoldal > DIÉTA > 5 nagy hiba, amit már reggel elkövetsz

5 nagy hiba, amit már reggel elkövetsz

diétaéhségfehérje
0

Írta:

Nem véletlenül tartják a reggelit a nap legfontosabb étkezésének, a kutatások szerint ugyanis azok, akik reggeliznek, vékonyabbak azon társaiknál, akik lespórolják a nap első energialöketét, és inkább magas kalóriatartalmú ebéddel és vacsorával pótolják azt.

1. Útközben reggelizel

Ahelyett, hogy otthon összedobnál egy gyors reggelit, inkább a szundi gombot nyomogatod. Neked is ismerős? Azután rájössz, hogy mégis jó lenne enni pár falatot, és megállsz az első pékségnél, vagy kávézónál, és a kocsiban vagy a metrón gyorsan reggelizel valami kalóriabombát. A gyomrodat pedig úgy gondolod, biztosan nem érdekli az, hogy terített asztalnál vagy a volán mögött majszolsz-e. Azonban, az már igen, hogy mennyire vagy jelen az adott étkezésnél. Azok, akik minden figyelmüket a reggelizésre fordítják, sokkal tudatosabban választják meg az ételeiket. Amikor útközben eszünk, hajlamosabbak vagyunk több kalóriát és szénhidrátot fogyasztani, állítják a kutatások is. Ráadásul az ételek nem alapos megrágása emésztési problémákhoz is vezethet.

WellnessCafé-tipp: ha tudod, hogy reggel nem lesz elegendő időd, készítsd el már előző este az egészséges reggelid. Meglátod, egy almás zabkásával vagy egy kókusztejes-chia magos pudinggal sokkal jobban indul majd a nap.

2. Sok cukrot és kevés rostot fogyasztasz

Ha cukordús a reggelid, akkor az nem telít eléggé, így már akár 1-2 óra múlva újra megéhezhetsz, a vércukoringadozás miatt. Ráadásul a finomított szénhidrátokat gyorsan emészti a szervezet. Ezáltal csak rövid távra adnak energiát, és hamarosan korgó gyomrod jelzi, hogy jó lenne újabb táplálék. Az emésztőrendszer ugyanis nem dolgozik keményen, ha finomított ételeket kap. Egyszerű formájában (monoszacharidként vagy egyszerű cukorként) a belekből rögtön a véráramba kerül. Ezzel szemben a rostdús ételek, mint a zabkása, a teljes kiőrlésű pékáruk és a zöldségek, sokáig teltségérzetet nyújtanak. A rostok megduzzadnak a gyomorban, és tovább tart, mire elérik a bélcsatornát. Ezáltal gondoskodnak az emésztőrendszer egészségéről, és védelmet nyújtanak a cukorbetegség és a vastagbélrák kialakulásával szemben.

WellnessCafé-tipp: fogyassz naponta 30 g rostot, és a reggelinél se nélkülözd. Egy finom zabkása vagy egy zöldséggel megpakolt teljes kiőrlésű, magvas zsemle ebédig gondoskodik a jóllakottságérzetről.

3. Fehérjeszegényen táplálkozol

A rost mellett a fehérje is teltségérzetet okoz, mégis hajlamosak vagyunk kihagyni a nap első étkezéséből. Ha fehérjedús reggelivel indítjuk a napot, biztosan kevésbé sóvárgunk majd a kalóriában dús ételek után a nap további részében.

WellnessCafé-tipp: készíts olyan fehérjedús reggeliket, mint az omlett, a zabkása, a görög joghurt gyümölcsökkel és chia maggal, vagy egy csirkemelles teljes kiőrlésű szendvics. A fehérjedús smoothie is jó választás, amikor csak egy gyors reggelire van időd.

4. Rettegsz a zsíroktól

A zsírtól zsírosak leszünk? Ez azért nem ilyen egyszerű! A light termékek fénykora már leáldozott, a zsír újra étrendünk részévé vált. Természetesen a túl sok állati zsír fogyasztására mi sem buzdítunk, de a telítetlen zsírsavaknak igenis helyük van az egészséges diétákban. Ráadásul a zsírban oldódó vitaminok felszívódásában is kulcsszerepet játszanak.

WellnessCafé-tipp: a magvak, az avokádó és a görög joghurt remek választások reggelire is, nyugodtan beiktathatod te is őket. Nemcsak finomak, de sokáig gondoskodnak a jóllakottságérzetről is.

5. Túl keveset eszel

Egy megfelelően összeállított reggeli az egészséges életmód egyik kulcsa. Ilyenkor nem kell csipegetnünk, nem féljünk elfogyasztani egy kiadós reggelit. Természetes, telítő ételekkel indítsuk be az anyagcserénket, és szabjunk gátat a további, mértéktelen nassolásnak. Ha rendesen reggelizünk, jobb lesz a koncentrálóképességünk és a teljesítményünk is.

WellnessCafé-tipp: az ideális reggeli tartalmazza a szervezetünk számára szükséges összes tápanyagot, azaz megfelelő mennyiségű fehérjét, zsírt és szénhidrátot is. Napi energia- és tápanyagbevitelünk körülbelül 25 %-át fedezd a nap első étkezésével.

Fotó: 123RF


További cikkeink a témában

Kövess Facebook-on!
X