Főoldal > DIÉTA > 7 étel, amit soha nem lenne szabad mikróznod

7 étel, amit soha nem lenne szabad mikróznod

ételételmérgezésmikromikrohullámú sütő
0

Írta:

Tény, hogy egészségtelen, mégis sokan használják a mikrohullámú sütőt, mert praktikus. A következő ételeket, italokat viszont semmiképp se melegítsd a mikróban, mert könnyen baj lehet belőle!

Azt már régóta tudjuk, hogy a mikrohullámú sütő rendszeres használata komoly egészségrontó hatással van a szervezetre. Dr. Lita Lee „A mikrohullámok egészségre gyakorolt hatásai” c. könyvében például kifejtette, hogy szerinte a nyirokrendszeri betegségek és a vérben fokozatosan kialakuló rákos sejtek, valamint a gyomor- és bélrendszeri daganatok megnövekedett száma a mikró használatával hozhatóak összefüggésbe – csakúgy, mint az emésztési panaszok és a immunrendszer legyengülésének kórképe.

A könyv kiadása óta több kísérlet is kutatta a mikrohullámú sütők egészségre gyakorolt hatásait, és végül be is bizonyították, hogy a sugarakat kibocsátó sütő egyaránt káros az emberi, az állati és a növényi szervezetre is. És az is kiderült, hogy a mikrózott ételek rákkeltő szabadgyököket bocsátanak ki.

Ha ezek után még mindig használod a mikrohullámú sütőt, a következő ételeket tényleg ne mikrózd meg!

1. Nyers tojás

Akármilyen hihetetlennek is hangzik, sokan próbálják forró víz helyett mikróban megfőzni a tojást – rossz ötlet! A melegítés hatására a tojás pillanatok alatt felrepedhet, a forró beltartalma pedig felrobbanhat a mikróban.

2.  Chilipaprika

A csípős ízért felelős kapszaicin vegyület a felmelegítés folyamata során elpárolog a mikróban – ezért lényegében normál paprika lesz a chiliből.

3.  Anyatej

Mindazonáltal, hogy a mikrohullámú sütő rákkeltő szabadgyököket termel az ételekben és az italokban egyaránt, még egyenletlenül is melegít: a langyos anyatej néhol forró részeket is tartalmazhat, ami könnyen megégetheti a kisbaba száját.

41512552 - girl looking at a pizza in the microwave

4. Paradicsom

Biztosan tudod, hogy pillanatok alatt felforrósodik, szétrepedt, fröcsköl, aztán persze szétrobban – a tojáshoz hasonlóan. Arról nem is beszélve, hogy míg a héja extra forróvá válik, a belseje gyakran marad hideg. A paradicsomból készült szószokkal is vigyázz, mert könnyen megégethetik a bőrödet és a nyelvedet is.

5.  Gyümölcsök

Kevés embernek jut eszébe, hogy mikróban melegítse fel a gyümölcsöket, annak viszont, aki mégis megteszi, számolnia kell a tűzforró darabkákat és a tápanyagok teljes megsemmisülésével.

6.  Fagyasztott hús

Gyorsan ki akarod olvasztani a vacsorára a húst, a mikró pedig kézenfekvő megoldásnak tűnik? Felejtsd el! A mikróval olvasztott hús néhol jéghideg, néhol pedig forró is lehet, a baktériumok pedig szabadon fognak szaporodni a húson.

7.  Maradék burgonya

Maradt az előző étkezésről egy kis krumpli? Szuper, hogy nem pazarolsz ételt és elrakod a hűtőbe, fagyasztóba – az újramelegítés viszont ne a mikróban történjen. A mikró sugarainak hatására az áthűlt burgonyából olyan baktériumok szabadulhatnak fel, amik a botulizmus ételmérgezést okozhatnak.

Fotó: 123RF


További cikkeink a témában

Kövess Facebook-on!
X