Főoldal > DIÉTA > Ezek a legegészségesebb tésztafajták

Ezek a legegészségesebb tésztafajták

diétaétkezésfogyásszénhidráttáplálkozástészta
0

Írta:

Ha fogyókúrázol, vagy éppen csak egészségtudatosan táplálkozol, valószínűleg te sem szívesen fogyasztasz egyszerű szénhidrátokat. De nem csak fehér lisztből készült tészták kaphatóak ma már az üzletekben. Olyan tésztaféléket mutatunk, amik nem csak egészségesebbek, de kalóriaszegényebbek is.

Szerencsére ma már a diétázóknak és a cukorbetegeknek sem ördögtől való a tésztafogyasztás. Sőt, a kiegyensúlyozott étrendbe mindenképpen bele kell, hogy férjenek a tésztafélék, hiszen a gabona fontos tápanyag, amit nem szabad kizárni az életünkből és az ételeinkből sem. A mennyiség mellett itt is fontos, hogy odafigyelj a minőségre, vagyis arra, hogy milyen tésztákat fogyasztasz.

Durumtészta

Érdekes, hogy energia- és szénhidráttartalmában nincs nagy különbség a durumtészta és a hagyományos között, ám mégsem hizlalnak. Ez azért lehetséges, mert a durumbúza kémiai szerkezetéből adódóan lassabban szívódik fel, mint a hagyományos búzából készült termékek. Így a lassabb felszívódás miatt jobban telít, és nem éhezel meg egy óra múlva, hanem a jóllakottság érzete tovább fenn fog állni.

Teljes kiőrlésű tészták

A teljes kiőrlésű tészták mechanikája is hasonló a durumtésztáéhoz. Igaz, hogy itt nem speciális  búzát használnak, hanem a hagyományos búzát őrlik meg, csakhogy az egész szemet. Ettől lesz teljes kiőrlésű, és ettől lesz jóval magasabb a rosttartalma is. A rost pedig már kevesebb mennyiség után eltelíti a gyomrot, és órákig nem leszel majd éhes egy jó kis teljes kiőrlésű tésztavacsora után. Nem beszélve arról, hogy még az emésztésre is igen jó hatással van.

50919467 - durum wheat heart-shaped pasta with vegetables on wooden background for valentine day. top view.

Szénhidrátcsökkentett tészták

A szénhidrátcsökkentett termékek (kenyerek, péksütemények, tészták) nagy előnye, hogy közel 30%-kal kevesebb szénhidrátot tartalmaznak, mint normál társaik. A speciális összetétel, alacsony szénhidráttartalom mellett magas fehérje- és élelmirost-tartalommal is rendelkeznek. Mivel fogyasztásuk után nem ugrik meg magasan a vércukorszint, hanem csak lassan emelkedik, ezért fogyókúrázók, cukorbetegek is fogyaszthatják. Kellemesen eltelít, és a normál tésztáknál tapasztalható hirtelen vércukorszint emelkedést sem kíséri hirtelen leeső érték. Így nem fog rád törni az elviselhetetlen fáradtság érzése sem.

Amire még figyelj oda: a feltétek

Az odáig rendben van, hogy most már tudod, milyen tésztákat érdemes fogyasztanod, ám ez nem jelenti azt, hogy a feltétekre nem kell külön gondot fordítanod. Ha a hatékony súlyvesztés a cél, akkor mindenképpen el kell felejtened a cukros, tejszínes, zsíros tejtermékből készült feltéteket. Helyette készíts friss zöldségekből, grillezett szárnyashúsokból, halakból álló szószokat zöldfűszerekkel megszórva.

Fotó: 123RF


További cikkeink a témában

Kövess Facebook-on!
X