Főoldal > DIÉTA > Eritritollal a természetes édesítésért

Eritritollal a természetes édesítésért

cukorcukorhelyettesítődiétaédesítésédesítőédesítőszerédességeritriteritritolétkezésfogyástáplálkozás
0

Írta:

Az édesítésnek ma már számos alternatívája létezik, melyek ráadásul egészségügyi szempontból is sokkal előnyösebbek a hagyományos kristálycukorral és a mesterséges édesítőszerekkel szemben.

 

Nézzük meg kicsit részletesebben az eritritol előnyeit!

Az eritritol a természetben is előforduló anyag, mivel kisebb mennyiségben megtalálható a különböző gyümölcsökben is, úgy mint a körtében, a szójában, különböző gombákban, a görögdinnyében és a szőlőben, de a borban és a szakéban is nagy mennyiségben fordul elő.

Az eritritol erjesztés során alakul ki, ami azt jelenti, hogy teljesen természetes módon jön létre, azaz nem szintetikus. Emésztése rendkívül könnyen történik, mivel több, mint 90%-a a vékonybélben szívódik fel, így nem vesz részt a zsíranyagcserében.

A finomított cukorhoz képest – körülbelül 30%-kal – kevésbé édes és némi mentolos mellékíze van, de grammonként mindössze csupán 0,2 kalória található benne, ami szinte teljes mértékben elhanyagolható. Vagyis szinte egyáltalán nem tartalmaz kalóriát, nem emeli a vércukorszintet (glikémiás indexe 0), nem okoz fogszuvasodást és csak részben szívódik fel a szervezetben, nagy része a vizelettel és a széklettel változatlan formában távozik. Éppen ennek köszönhető, hogy kevesebb valószínűséggel okoz a gyomorban és a bélrendszerben mellékhatásokat, melyek egyébként más cukoralkoholokra igen jellemzőek.

Miután számtalan toxikológiai és kilnikai vizsgálatot elvégeztek az eritritollal kapcsolatban, kiderült, hogy fogyasztása teljes mértékben biztonságos, mint cukorhelyettesítő. Még akkor is, ha napi rendszerességgel használod és fogyasztod.

merleg2.jpg ()

Van mellékhatása az eritritolnak?

A cukoralkoholok egyetlen mellékhatása az lehet, hogy amíg megszokja a szervezeted, addig érezhetsz enyhe puffadást vagy esetleg előfordulhat hasmenés, de ez ritka jelenség. Ugyanakkor természetesen egyénenként változó, s napokon belül elmúlik.

Az eritritol egy nagyon kicsi molekula, melynek nagy része gyorsan képes felszívódni a vékonybélben, így csak kis mennyiség jut át a vastagbél falán. A legtöbb eritriol a szervezetben tehát a véráramból a vékonybélbe kerülve szívódik fel, majd változatlan formában ürül a vizelettel, s mindössze 10%-a jut el a vastagbélbe. A felszívódott mennyiségnek több, mint 90%-a változatlan formában távozik a szervezetből a vizelettel együtt, 24 órán belül.

Candida esetén is ajánlott

Erős a gombaszaporodást gátló hatása, így candida diétások is fogyaszthatják. Növeli az élelmiszerek eltarthatóságát, s nem utolsó sorban még a fogaknak is jót tesz.

Silye Gabriella, BioTechUSA sporttáplálkozási szakértő


További cikkeink a témában

Kövess Facebook-on!
X