Főoldal > DIÉTA > 12+1 dolog, amit nem sejtettél a táplálkozás elmúlt 150 évéből

12+1 dolog, amit nem sejtettél a táplálkozás elmúlt 150 évéből

diétaétkezéstáplálkozástrend
0

Írta:

Pirítós közé tették az első burgert, kocsonyás almaszósz volt az első menü az űrben, feledékenységből találta fel a pálcás jégkrémet egy kisfiú.

Idén 150 éves a világ egyik vezető élelmiszergyártója, a Nestlé, ebből az alkalomból összegyűjtöttünk 12+1 érdekes tényt az elmúlt másfél évszázad táplálkozástörténetéből. A vállalat utazó kiállítással népszerűsíti a kiegyensúlyozott táplálkozást.

1. Magas csecsemőhalandóság szülte a tápszert

A 19. században Svájcban magas volt a halálozási arány azok között a kisbabák között, akiket édesanyjuk nem tudott szoptatni és nem állt rendelkezésre megfelelő táplálék. A kort jellemző súlyos problémával az akkoriban gyógyszerészként dolgozó Henri Nestlé is szembesült, és 1867-ben kifejlesztette a modern csecsemőtápszer elődjét, amelyet a gyerekek újszülött kortól képesek voltak megemészteni.

2. 120 éve hódít a hamburger

A 19. és a 20. század fordulójára teszik az általunk is ismert hamburger megjelenését, amelyet eleinte nem zsömlében, hanem két pirítós kenyér közé téve szolgáltak fel. A népszerű étel az első világháború után egészült ki az Egyesült Államokban az Európából származó hasábburgonya fogyasztásával. Innen indult világhódító útjára a később gyorsétterminek nevezett táplálkozáskultúra.

3. Társadalmat szervezett a krumpli

A 19. század a modern ipar, a nagyvárosok kialakulásának időszaka Európában. A szén és az acél mellett ehhez egy harmadik fontos „kincs” is kellett: az Európában ekkoriban elterjedő burgonya, amely lehetővé tette a népesség nagyarányú növekedését, egyúttal a gyári munkáskezek biztosítását.

4. Konzervek lettek a városi lét zálogai

A 19. század második felében gyárak új lakók tömegeit vonzották a városokba. A városi lakásokban, kicsi udvarokban az élelmiszer-önellátás nem volt lehetséges – ekkor jelentek meg az élelmiszerboltok. A könnyebb szállítás, hosszabb eltarthatóság praktikus szempontjai hívták életre az üvegekben, dobozokban tartósított zöldségek, gyümölcsök, húsáruk készítését, azaz így született meg a konzervgyártás.

5. A vendégmunkások voltak a girosz nagykövetei

Az élelmiszerkereskedelem kialakulásával nem csak az egyes régiók, de az egész világ terményei elérhetővé váltak a kontinensen. Az 1950-es évektől aztán a konyhák is vándorolni kezdtek: a Nyugat-Európába költöző vendégmunkások, bevándorlók révén a pizza, a girosz, a kebab vagy a stilizált ázsiai ételek mindenütt ismertté váltak, mára, a globalizálódó világban a thai, az indiai, a vietnámi vagy a mexikói konyha is meghódította Európát.

6. Kávétúltermelésből lett a Nescafé

Míg rövidesen az okozhat problémákat, hogy nem terem elég kávé a növekvő igényeknek megfelelően, addig az 1930-as években éppen az jelentett gondot, hogy túlságosan sok termett belőle. A Nestlé kutatói a brazil kormány kérésére kezdtek el dolgozni egy olyan kávé megalkotásán, amely hasznosítja a többlettermelésből származó kávémennyiséget és hosszú ideig, a kávé minőségét megőrizve eltartható. Így született meg a ma is népszerű 100 százalék kávét tartalmazó instant por, a Nescafé.

CH AHN CSP3 I.D-291, Chocolate and confectionery, Nesquik, consumers: mother and daughter drinking milk with Nesquik, France, approx. 1960, Artist:

7. Az első ember, aki az űrben evett

Nem csak az első amerikai volt, aki megkerülte a Földet, John Glenn volt egyben az első ember, aki az űrben evett 1962-ben a Friendship 7 fedélzetén. Kocsonyás állagú almaszószt, spagettit és marhasültet falatozott.

8. Egy kisfiú véletlenül találta fel a pálcás jégkrémet

Mindössze 11 éves volt  Frances William Epperson, amikor egy véletlen folytán feltalálta a jégkrémet. 1905-ben történt, hogy a kis Frank házuk teraszán felejtette éjszakára édes üdítőitalát, sőt, figyelmetlenségből még a keverőpálcát is benne hagyta. Ám aznap különösen hideg volt az éjszaka, így a pálca belefagyott az üdítőbe. Először barátaival és családjával osztotta meg felfedezését, felnőttként azonban már üzleti lehetőséget is látott benne, ezért 1923-ban levédette szabadalmát.

9. A radartechnológiának köszönhető a mikrosütő

Percey Spencer, éppen egy radarállomás felépítésén dolgozott, amikor egy véletlen folytán felfedezte, hogy a mikrohullámú sugárzás az ételek felmelegítésére is alkalmas. Egy működő radar közelében azt vette észre, hogy a táskájában lévő csokoládé olvadni kezdett. Rájött, hogy a radar által kibocsátott mikrohullámú sugarak olvasztották meg a csokoládét. Az első étel, amit ezzel a módszerrel készítettek el a pattogatott kukorica volt.

10. Kacsával és libával indult a mirelitipar

Noha az ételek fagyasztását régóta használják tartósításra, a mélyfagyasztás ipari-kereskedelmi felhasználása az 1800-as évek második felében kezdődött, amikor egy leleményes orosz vállalat kis mennyiségben kacsákat és libákat szállított Londonba. 1899-re a Baerselman testvérek vállalata fagyasztókamrákat létesített az Oroszország és Anglia közötti élelmiszerkereskedelem kiszolgálásához, igaz, ezek kezdetben csak a hideg hónapokban működtek. Az első mirelit pizza az 1950-es években az Egyesült Államokban jelent meg.

11. 100 évre elfelejtettük a kölest

Magyarországon a 20. században számos korábban népszerű élelmiszer fogyasztása szorult vissza, vagy tűnt el teljesen az étrendből. Az árpa, a hajdina, a köles és Erdély kivételével a kukoricakása és a kukoricaliszt hosszú évtizedekre teljes feledésbe merültek táplálkozási szempontból, és csak a reformétkezés megjelenésével tértek vissza a 20. század végén, a 21. század elején.

12. A disznóöléstől semmi sem veszi el a kedvünket

Bár a húsipar jelentős fejlődésen ment keresztül az elmúlt 150 évben, a disznóölés hagyománya a 21. századra sem kopott ki, hiszen ezek az alkalmak társadalmi eseménynek számítanak, a városban élő rokonokat, érdeklődőket is vonzzák telente. A házias ízek iránt ismét egyre nagyobb a kereslet, ugyanakkor a füstölt áruk kevésbé népszerűek, a friss hús és a kolbász viszont egyre inkább az.

+1. Nyúl nélkül startolt a Nesquik

A népszerű kakaópor ugyan már 1948-ban megjelent a boltok polcain – elsőként az Egyesült Államokban – azonban csomagolásán még nyoma sem volt nyuszinak. A mára ikonikussá vált nagyfogú állat csak a hetvenes években tűnt fel egy tévéreklámban. Az első Nesquik-nyúl az eperízű italporon jelent meg, ez a korai rózsaszín nyuszi figura azonban legfeljebb távoli rokona lehetett a mai reklámfigurának. A ma világszerte ismert karakter a spanyol Ramon Maria Casanyes munkája.

Forrás: Nestlé / Uniomedia


További cikkeink a témában

Kövess Facebook-on!
X