Főoldal > DIÉTA > Fogyni tudni kell – Ez is fejben dől el!

Fogyni tudni kell – Ez is fejben dől el!

diétafogyásfogyókúratáplálkozás
0

Írta:

A Maxima magazin főszerkesztője kipróbált egy vadiúj programot, amely azt ígéri: kideríti a lelki oká

A Maxima magazin főszerkesztője kipróbált egy vadiúj programot, amely azt ígéri: kideríti a lelki okát, miért ragaszkodnak hozzá utolsó fránya pluszkilói.

Speckó eset vagyok. Hónapok óta fogyózom, aminek meg lett is eredménye. De úgy érzem, nincs az a csodamódszer, amivel az utolsó kilók lemennének rólam. Pedig esküszöm, hogy nem zabálok, sőt. Visszatértem a régi, jól bevált egészséges életmódhoz, amit az előtt gyakoroltam, hogy két éve babát szültem volna. Igyekszem hetente legalább háromszor tornázni, kenyeret és édességet alig eszem, sőt már a hűtő tartalmát is lecseréltem csupa tartósítószermentes dologra. És hazudnék, ha nem vallanám be, hogy a gyógyszertárban kapható összes zsírégető tablettát kipróbáltam már. Mégis: az az utolsó négy kiló mintha gyökeret vert volna rajtam. Pedig megfogadtam, hogy idén nyáron már nem csak a gyerekmedence mellett leszek jó nő!

Wellnessmellékletünk elkészítését tehát nem csak a tavasz generálta – gondoltam, közös érdekünk, hogy a témáról minden új infót összeszedjünk. Így találtunk egy új módszerre, amely szerint fejben is meg kell tanulni fogyni. Szakértőink szerint a túlsúly mögött számos hitrendszerbeli probléma is állhat. A tudatalattink rossz belső programokat gyárt nekünk – sokszor önvédelemből. Mert például nem sikerült feldolgozni egy rossz – akár gyermekkori – élményt. Ám ez ellen van megoldás: terápiás módszerek segítségével, ellazult állapotban törölhetőek ezek a rossz berögződések. Nem kell tehát mást tenni, mint feloldani ezeket a blokkokat – vagyis átprogramozni az agyunkat. Csoda, hogy úgy éreztem, fel kell fedeznem a saját Mátrixomat?!

medital2.jpg ()Helló, csakráim!

Mindig szerettem volna kipróbálni, mire is képes egy életvezetési coach. A „Táplálkozz tudatosan!” program szakértője, Volner Miklós azonban egy különleges területre kalauzolt: ő a klasszikus coachelemeket spirituális módszerekkel ötvözi. Negédesen sok szerencsét kívántam neki hozzá… Igen, be kell, hogy valljam, nem az a típus vagyok, aki meditál. Én hisztizek, ha bajom van. Miklós szerencsére jól vette a velem kapcsolatos akadályokat. Igaz, nem engedett a negyvennyolcból: muszáj volt egy húszperces meditáción részt vennem – hogy harmonizálja az energiaközpontjaimat, és hogy ráhangolódjak a kezelésre. Egy hindu pap mantrázását hallgattam, és csukott szemmel visszaénekeltem (persze csak a dallamát). A meditációról annyit, hogy azért közben járt az agyam rendesen… Miután hétfőt írtunk, pörgettem magamban, mi minden vár még rám péntekig. Aztán megfájdult a hasam, pedig még messze volt a menstruációm. Majd megsajdult az egyik fogam is. Miklós szerint ezek nem véletlen, semmiből jött tünetek voltak: üzenetek arról, hogy a csakráim, vagyis a testem belső energiaközpontjai (amelyek a gerincemmel egy vonalban helyezkednek el) túl- vagy alulműködnek. Ami pedig hatást gyakorolhat a velük kapcsolatban álló szerveimre, testrészeimre, illetve viselkedésemre, hangulatomra – sőt akár arra is, hogyan tartalékolom a pluszkilókat.

Tedd töltőre magad!

„Tudományos eredmények igazolják, hogy a két legalsó csakra működési zavara okozhat súlyproblémát is – mondta el nekem Miklós. – Márpedig nálad pont olyan tünetek jeletkeztek, amelyek ennek a két energiaközpontnak a zavarára utalnak. A gyökércsakra, amely a gerincünk legalsó pontjánál található, többek között a fogakkal áll összefüggésben. A felette lévő, szakrális pedig a nemi szervekkel.” Jól meglepődtem. Bár nem is koncetráltam a mantrára, az mégis hatott?! Miklós szerint érdemes lenne próbálkoznom a meditációval nélküle is, hiszen egyáltalán nem vagyok egyedi eset azzal, hogy (szerintem) képtelen vagyok ellazulni.

„Először pont így voltam vele én is. Kétévnyi folyamatos gyakorlás eredményeként azonban most már elég néhány mély lélegzet, hogy elérjem a meditatív állapotot. De neked, akinek állandó pörgés az élete, sokkal inkább el tudok képzelni egy olyan meditációt, ami eleve mozgásban történik. Sétálj, akár fuss a szabadban, közben koncentrálj mindenre, amit az érzékszerveid közvetítenek feléd (hangok, illatok, képek, tapintás), majd figyeld meg, hányféle ingert tudsz folyamatos figyelemmel kísérni. Ezzel a technikával éppúgy kikapcsolsz, vagyis töltőre teszed magad. Néha már egy ilyen egyszerű trükk is segít abban, hogy egyensúlyba kerüljenek az energiaközpontjaid – persze csak ha rendszeresen alkalmazod.”

A cikk folytatását elolvashatod a legújabb Maxima magazinban!


További cikkeink a témában

Kövess Facebook-on!
X