Főoldal > DIÉTA > SOS formálódás az esküvőre

SOS formálódás az esküvőre

diétaesküvőfogyiprogramfogyókúramenyasszony
0

Írta:

Gondolj arra, hogy ez a nap örökké ott él majd az emlékeztedben. Ugyanakkor a rengeteg teendő és szervezési feladat mellett talán éppen arra nem jutott elég időd, ami igazán fontos volna: önmagadra. Adj magadnak 1-2 napot a ráhangolódásra, aztán vágj bele.

 Hogy miért fontos a felkészülés? „Azok, akik nagy lendülettel belecsapnak a közepébe, általában könnyen feladják – mondja szakértőnk, Bakos Zsuzsi életmód coach, a Fitt Ara program kitalálója. –  A programnak is fontos része a motivációs buktatók megtalálása. Az esküvő persze erős motiváció, még a remekül retusálható fotók korában is, sokan ilyenkor hozzák életük legjobb formáját. Azt azonban el kell fogadni, hogy ez csak kemény munka és odafigyelés árán valósulhat meg.”

1. Vállald fel az ügyet!

Avasd be a vőlegényedet és a hozzád közel állókat a célodba, és mondd el nekik, hogy ehhez némi támogatásra lesz szükséged. Kérd meg őket, hogy vállaljanak át valamicskét a szervezési feladatokból, hogy időt szakíthass a testedzésre. 

2. Tűzd ki a célod!

Tegyük fel, hogy még 5 hét van az esküvődig. Ez azt jelenti, hogy 5-6 kiló megtartható súlyvesztéssel számolhatsz, vagyis heti kb. 1 kilóval. Ez már egy ruhaméret, szóval hajrá! Állj a tükör elé fehérneműben és vizsgáld meg magad. Mi az a testeden, amin akad javítanivaló? Aztán írd fel, mit szeretnél elérni. Például: „Vékonyabb karokat, laposabb hasat szeretnék.”

fittaracikk2.jpg ()

3. Ismerd fel hizlaló szokásaidat!

Még mindig a felkészülés szakaszában járunk. Ülj le, és gondold át, melyek azok a szokásaid (pl. esti nassolás, mozgáshiány, rendszertelen táplálkozás), amelyeket be kell helyettesítened a célod eléréséhez. Ne ronts ajtóstul a házba, vagyis egyszerre csak egy életmódbakival foglalkozz. Érdekes kihívás azt is megfigyelned,  milyen helyzetekben nyúlsz mondjuk süti után. Két napon át írd fel precízen, mit, mikor és mennyit eszel, mert az étkezési napló segítségével érdekes összefüggésekre figyelhetsz fel. Például kitűnhet, hogy este eszel a legtöbbet, vagy hogy időnként fél napig egy falatot sem veszel magadhoz. Mindkettő helytelen! Ide kattintva elolvashatsz egy „mit-ne-csinálj” listát a súlyvesztegető táplálkozás tökéletesítéséhez.

4. Állítsd össze egyéni fogyiprogramod!

Oké, most már tudod, mi ne csinálj. Most nézd meg, mennyi időt tudnál szánni a dologra. A legcélravezetőbb az volna, ha a hátralévő hetekben mindennap tennél az ügy érdekében. Például hétfőn kocogás a barátnőddel, kedden aerobik, szerdán cellulit kezelés (igen, kényeztetésre is szükséged van), csütörtökön megint aerobik, pénteken a hétvégi főzés egészséges kellékeinek beszerzése (intenzív séta a közeli piacon), szombaton úszás, vasárnap kocogás stb. Programodban természetesen helyet kaphat a jóga, a pilates vagy a BodyArt is, hiszen ezek szépen szálkásítanak, és jól kiegészítik az intenzívebb mozgástípusokat. Fogd a határidőnaplódat, írd be előre az edzések időpontját, jegyezd fel, melyik hizlaló szokásodat száműzöd éppen, és tervezd meg nagyjából az étrendedet is. Másnap pedig csapj bele a valódi cselekvési tervbe!

fittaracikk1.jpg ()

5. Kombináld a mozgásformákat a célod szerint!

Szép fogyás akkor jön létre, ha ügyelsz arra, hogy a tested ne az izmaidat „falja fel”. Legyen színes a mozgásrepertoárod, ne cövekelj le egyetlen mozgásforma mellett (főként, ha kedveled a változatosságot.) Ha a fogyás és a formálódás a cél, az aerob állóképességet fejlesztő mozgásformák (intenzív séta, futás, kardiógépeken való edzés, úszás, aerobik, tánc, kerékpározás) és a nagy izomcsoportokat átmozgató súlyzós edzésre érdemes helyezned a hangsúlyt. Az edzésnapokat mindig egy pihenőnap kövesse, hiszen a szervezeted időre van szüksége ahhoz, hogy megfelelően regenerálódjon. A súlyzós gyakorlatokkal kezdj (30 perc), majd utána kardiózz legalább 30 percet! Soha ne feledkezz el a bemelegítésről és a nyújtásról sem!

 


További cikkeink a témában

Kövess Facebook-on!
X