Főoldal > DIÉTA > Így küzdd le a falánkságot a terhesség után!

Így küzdd le a falánkságot a terhesség után!

falánksághízókúrakonyhamalacnassolásszülés
0

Írta:

Boldog mami sorozat 1. rész

Szerzőnk, Bakos Zsuzsi gyermeke születéséig hivatásszerűen számos fórumon népszerűsítette az egészséges életmódot. Ezentúl tanácsadói, edzői és legfőképpen anyai ismereteit latba vetve igyekszik tanácsokkal szolgálni azokban a testet és lelket érintő kérdésekben, amelyek az időhiánnyal küzdő újdonsült anyákat foglalkoztatják. Legfőképpen azoknak ajánlja sorait, akik hozzá hasonlóan képesek sírni és nevetni is önmagukon. Elsőként arról ír, hogyan vegyünk búcsút a bennünk élő konyhamalactól.

Viszlát konyhamalac!

Nekem kapóra jött, hogy a sztárok a bébiétel diétával kampányolnak, mert egy délelőttön azon kaptam magam, hogy már nem csak a gyereknek, magamnak is szépen pakolgatom a kosárba a csinos kis üvegeket a helyi gyermekbarát drogériában. Fiacska tejterméket még úgysem ehet, a csokis tejbegríz viszont jónak ígérkezett, ráadásul igazán elenyésző kalóriatartalommal büszkélkedett. Nem szépítem a dolgot, rákaptam a dologra, azzal vigasztalva magam, hogy ennyi kihágás igazán jár. Pedig az eszemmel tudom, hogy ha folyton engedményeket adok magamnak, aligha nyerem vissza a közeljövőben leánykori alakom. És bár jól esnek a „nem is látszik, hogy szültél” típusú bókok, mit szépítsük, a testem már nem a régi.

Láthatatlan hízókúrán

Az apró emberke mellett hamar kibújik belőlünk a konyhamalac. Pár kanál banános bébipép, ha már úgyis meghagyta a bitang kölyök, fél csomag pilóta keksz, mert esik az eső, egy túró rudi az átvirrasztott éjszakáért, és máris azon kapjuk magunkat, hogy függőjévé válunk a nassolásnak.

Ilyenkor a lakás óriási éléskamrává válik, mi pedig tartalékoló hörcsöggé. Csak éppen nem a pofazacskónkban tároljuk az élelmet, hanem a zsírraktárainkban. Mint ahogy az sem kedvez az alakunknak, hogy a kialvatlanság és az időhiány miatt aligha van kedvünk huzamosabb ideig hajtani a mókuskereket. (Ha jók az emlékeim, szorgosan tekerő Mirci és Murci nevű hörcsögeimen sosem volt súlyfelesleg).

shutterstock_13679020.jpg ()Amikor a tréningeken megkérek valakit, sorolja fel, mit evett tegnap, általában csak a főétkezéseket említi és nagyvonalúan elsiklik a nassolnivalók felett. Pedig ezek a potyafalatok is beleszámítanak a napi kalóriamennyiségbe!

Bevált praktikáim a nassolás megfékezésére:    

1. A bűntudat felesleges érzés, ráadásul olyan feszültséget okozhat benned, amit majd egy újabb adaggal próbálsz enyhíteni. Hasznosabb, ha kideríted, mit is szeretnél kompenzálni a nassolással? Miben szenvedsz hiányt? Milyen élvezetet helyettesítesz vele? Ha megtalálod a válaszaidat, máris a kezedben lesz azon örömforrások listája, amelyek megszabadítanak a nassolástól.

2. Mielőtt mindenféle szemetet dobálnál a szervezetedbe, nem árt egy kis önbecsülés-fokozó gyorstalpalót tartanod magadnak. Fogadjunk, hogy ha volna egy gyönyörű díjnyertes paripád, a legjobb takarmányt vásárolnád neki.  Te is megérdemled a minőségi táplálékot, ami duplán igaz, ha szoptatsz is. Bár az éjfélkor elfogyasztott csoki torta humanitárius cselekedetnek tűnhet önmagaddal szemben, ám ha eközben egyáltalán nem érzed jól magad a bőrödben, az egész csak önámítás. Nem attól leszel jó önmagadhoz, ha eltűnteted, hanem attól, ha bebizonyítod, képes vagy nemet mondani. Ne feledd, a kis sikerek további sikereket szülnek!

3. Ha kételkedsz az erődben, egyszerűen ne tarts otthon olyan harapnivalót, amelyről tudod, hogy egy rosszabb pillanatban nem sokáig gondolkodnál az elfogyasztásán. Vesd be a mesterséges-megutálás technikát, amely bár költséges, rendkívül hatásos: szerezd be a kedvencedet és szertartásosan dobd ki a szemétbe – anélkül, hogy megkóstolnád! Ezzel bebizonyíthatod magadnak, hogy képes vagy ellenállni.

4. Minimalizáld a kávéfogyasztást és a többi élénkítőt, mert ezek csak éhessé tesznek. Igyál inkább sok-sok vizet!

5. Bármennyire is nehéz bármit is pontról pontra megtervezni egy pelenkás mellett, szánj este 5 percet arra, hogy megtervezed a másnapi étkezéseidet! Ez segít, hogy ne a legkönnyebb megoldást válaszd. Valóban egyszerűbb feltépni és elfogyasztani egy tábla csokit, mint bíbelődni egy szendvics vagy egy saláta elkészítésével, de hosszú távon mindenképpen az utóbbi térül meg.

6. Ha kísértést érzel a felesleges habzsolásra (ismerjük az „úgy ennék valamit” kezdetű mondatokat), gyorsan tereld el a figyelmedet! Sétálj egy nagyot, hívd fel a barátnődet vagy végezz pár tornagyakorlatot a babával!

7. Könnyebb lesz ellenállni, ha előrevetíted, mennyire gyengének és visszataszítónak érzed majd magad a felesleges adagok eltűntetése után. Hunyd le a szemed, és lásd magad, ahogy csüggedten, a hasadat fogva vagy tükörképedet szidalmazva nyugtázod gyengeségedet! Mi akarsz lenni inkább: díjnyertes paripa vagy lestrapált konyhamalac? Na ugye…

A következő részben nem MELLékes kérdésekről olvashatsz.


További cikkeink a témában

Kövess Facebook-on!
X