Főoldal > ÉV EDZŐJE > Felkészülés spártai módra

Felkészülés spártai módra

akadályfutásedzésedzőedzőteremspartan raceverseny
0

Írta:

Biztosan te is hallottál már a Spartan Race extrém akadályfutó versenyekről, amelyek manapság egyre népszerűbbek a lányok körében is. A rajtvonalhoz álláshoz persze alapos felkészülés szükséges – ebben a folyamatban segíthet a Spartan SGX edzés.

A Spartan Race verseny nem más, mint egy akadályverseny, ahol a résztvevők egy kijelölt pályán, változatos terepviszonyok között futva haladnak, eközben pedig különféle akadályokon kell átkelniük. Többek közt vizesárkon, szöges drót alatt vagy palánkon kell átmászniuk, nehéz tárgyakat kell cipelniük, húzniuk, tüzet kell átugraniuk. Elég durván hangzik, ugye? Bizony, az ilyen versenyek teljesítéséhez nemcsak futni kell tudni, de megfelelő fizikai erőnlétre és jó állóképességre, valamint ügyességre is szükség van. Ezek megszerzésében segít, és a versenyen rád váró akadályok könnyebb teljesítésére képes felkészíteni a Spartan SGX – ez a verseny hivatalos edzésmódszere, ami arra hivatott, hogy megváltoztassa az életed és a gondolkodásmódodat.

Komplex felkészülés testnek és léleknek

„A Spartan SGX egy nagyon komplex edzésmódszer, a Spartan Race fitnesz változata. Testileg és lelkileg formába hoz, és segít, hogy elérhessük a mozgásban kitűzött célunkat és jó egészségügyi állapotban lehessünk – kezdi a mozgásforma ismertetését Fábián Miklós Spartan SGX edző. – Nem csak a funkcionális edzésmódszerek, a terepfutás, a síkfutás és az akadálytechnikai elemek tartoznak bele az edzésbe, hanem a táplálkozásra és az edzés pszichológiai hátterére is nagy hangsúlyt fektetünk. Olyanoknak ajánlom elsősorban, akik még nem próbálták ki magukat Spartan versenyen, és nem tudják, hogyan kezdjenek hozzá a felkészüléshez, vagy gyakorlott akadályfutók, de a korábbiaknál jobb eredményeket szeretnének elérni” – mondja Fábián Miklós, aki Spanyolországban sajátította el az edzésmódszert.

66161450 - couple making tag fitness in the living room at home

12 kőkemény hét a sikerért

A versenyre való felkészülés 12 hetes ciklusokban zajlik, és heti 3-5 edzéssel érdemes számolni. Az edzésprogram mindig attól függ, hogy a versenyző milyen távra – Sprint, Super vagy Beast – szeretne felkészülni. A csoportos edzések 1-1,5 órás időtartamúak, és a futás mellett különféle sporteszközök segítségével zajlanak. „A funkcionális tréningek során megismert eszközöket használjuk a Spartan SGX edzéseken: nagy szerepe van a tréningezésben a TRX-nek, a Rip trainernek, használunk súlyzókat, medicinlabdákat, gumiköteleket, de az órákon helyet kap a kötélmászás is, edzünk mászófalon és negatív falon, és egyensúlygyakorlatokat is rendszeresen végzünk a teremben” – sorolja a személyi edző.

A Spartan SGX a legátfogóbb edzésmódszer, amivel egyrészt az állóképességedet tudod növelni, másrészt pedig azokat az izmokat erősíted és fejleszted, amelyeket az ilyen sportversenyeken leginkább használsz a kúszás-mászás-emelés során. Szinte minden izomcsoport keményen dolgozik a folyamatos fizikai igénybevételnek köszönhetően, fejlődik a tüdőkapacitás, a pulzus állandó ingadozása miatt erősödik a szív és a keringési rendszer is. Emellett a stressztűrő-képesség is fokozódik a rendszeres edzéseknek köszönhetően. Amellett, hogy tökéletesen felkészít a versenyzésre, a rendszeres tréningezésnek a hétköznapi életben is sok előnye van: alakformáló, izomerősítő hatása vitathatatlan, magabiztosabb, kiegyensúlyozottabb, stresszmentesebb lehetsz általa, illetve fizikailag és lelkileg is erősebbnek érezheted magad, mint korábban.

Soha nem késő elkezdeni!

„A Spartan SGX edzésprogramját szakmailag úgy állítottuk össze, hogy bármilyen életkorban és fittségi állapotban el lehessen kezdeni, bárkit fel tudjon készíteni fizikálisan és mentálisan egy versenyre, mellette pedig az egészséges, mozgásban gazdag életmódra ösztönözzön – mondja Fábián Miklós. – Az edzések alapját a funkcionális, saját testsúlyos, a mindennapi életben is használt mozdulatokra épülő gyakorlatok képezik, ezek fejlesztik a kitartást, az erőt, az állóképességet, az ügyességet, és fokozzák az erő-állóképességet is. A fizikai felkészítés mellett pedig az is fontos, hogy táplálkozási és életmódbeli tanácsokkal is segítjük a résztvevőket, hogy minden oldalról megtámogathassuk a sikerüket.”

A Spartan SGX edzések nem csak azok számára lehetnek hasznosak, akik versenyre készülnek, kiegészítő sportként, keresztedzés gyanánt bárki részt vehet az edzéseken, aki szeretné fejleszteni állóképességét, gyorsaságát, robbanékonyságát, ügyességét, és a teljes testét edzené gyorsan és hatékonyan.


További cikkeink a témában

BiotechUSADiaz

Diaz fitt kulisszatitkai

Írta:
0

Csöndör László Diaz nevét már az egész ország ismerheti, hiszen a Fluor Tomival közös Wellhello zenekar elnökeként évek óta a hazai popzene csúcsán ad koncerteket országszerte és ontja magából a jobbnál jobb slágereket.

Kövess Facebook-on!
X