emésztésétel

4 dolog, amit nem tudtál a mákról

Írta: and
0

A mákot már az ókorban is előszeretettel használták sütemények ízesítésére, sőt vallási szertartások bevált kellékeként is funkcionált. A görögök gyakran ábrázolták az isteneiket mákkal, a növényből kinyert morfium pedig a mitológiai Morpheusz után kapta a nevét.

edzéseredmény

Ezekre mindenképp figyelj edzés közben!

Írta: and
0

Gondoskodj a megfelelő öltözetről! Éppen egy új óratípust próbálsz ki, vagy a konditeremben küzdesz a kilókkal? Előtte mindenképpen érdeklődj, hogy milyen öltözék a megfelelő. Nagyon fontos, hogy sportolás közben is komfortosan érezd magad és ehhez elengedhetetlen, hogy a választott mozgásformának megfelelő ruhát és cipőt viselj. A legtökéletesebb teljesítményre olyan szerelésben leszel képes, melynek anyaga nem […]

bőrősz

Az ősz legjobb gyümölcse – ezért szeretjük

Írta: and
0

1. Rengeteg gyógyhatása van Ezek a ragyogó arany vagy sötétlila színű szemek nemcsak szemet gyönyörködtető látványt nyújtanak ősszel, de az egyik leghatékonyabb antioxidáns forrásként is szolgálnak. A szőlő kiváló méregtelenítő, tisztítja a vesét, csökkenti a vizelet savasságát, emellett rendkívül magas A-vitamin és antioxidáns tartalmának köszönhetően segít megkötni a szabadgyököket és energiával tölti fel a sejteket. […]

csipkedivat

Őszi-téli trendtippek egyenesen a kifutókról

Írta: and
0

Tüzes piros A vadító piros és az energikus narancs idén szinte elözönlötte a kifutókat. Elie Saab csónaknyakú, Diane Von Furstenberg flitteres maxi ruhákat vonultatott végig a kifutón. Ez a szín garantáltan beragyogja az őszi borús napokat. Ne félj az erősebb tónusoktól, bármilyen natúr árnyalattal remekül mutat. Ha mégsem akarsz tetőtől talpig vörösben pompázni, dobd fel […]

divathulladék

Zöldülő divat – varázsolj a régi ruháidból trendi újat!

Írta: and
0

Íme, néhány tipp, hogyan faraghatsz le az irdatlan mennyiségű hulladékból úgy, hogy közben még trendi is maradj! A zöld szemlélet a ruházkodás terén ma távolról sem jelent patchworkös hippi ruhákat. Szerencsére egyre több céget és divattervezőt foglalkoztat a kérdés, hogyan lehetünk egyszerre divatosak és környezettudatosak. Vess egy pillantást ezekre az ígéretes kezdeményezésekre! Tudatos kollekciók Számos […]

agydió

Pörgesd fel az agyad nyáron is!

Írta: and
0

A nyári hőség nemcsak a tested viseli meg, de a szellemi képességekre is rossz hatással van. Ilyenkor sokkal hamarabb mennek ki fontos feladatok és elintézni valók a fejünkből és a koncentrálás is nehezebben megy. Az agy, akárcsak a test többi része el tud fáradni és folyamatos törődést, de legfőképp helyes „táplálást” igényel. Néhány egyszerű tanács […]

megszállottmunka

Így ne válj a munkád rabjává!

Írta: and
0

Az „elfoglalt vagyok” szindróma egyre több, versenyszférában dolgozó életét keseríti meg. A hétköznapok felpörgetett ütemű robotja után nagyon nehéz pihenő üzemmódba kapcsolni, és nem az irodai történéseken őrlődni. Ismerd fel, ha túlzásba estél! Mindenki arra vágyik, hogy valami olyannal foglalkozhasson, mely örömet, sikerélményeket okoz, hozzájárul a személyes fejlődéséhez és jó esetben még meg is fizetik. […]

bőrbőrápolás

Készítsd fel a bőrödet a nyárra!

Írta: and
0

Bőröd, mely a szervezet elsőszámú védekezési vonalaként működik, nyáron számos negatív hatásnak van kitéve, így fokozott védelmet igényel.  A forróságot és az egyre gyakoribbá váló szélsőséges időjárási körülményeket nem befolyásolhatod, de egy kis odafigyeléssel és gondoskodással megőrizheted bőröd szépségét és egészségét. Elő a nyári kencékkel! Nyárra és télre érdemes néhány apró változtatást végrehajtanod a szépségápolási […]

belföldélmény

Így lehet szuper a nyarad, ha nem tudsz elutazni

Írta: and
0

A kéthetes láblógatás egy szálloda medencéje mellett nagyon vonzóan hangzik, de sokunknak nincs lehetősége rá. A nyári kalandokról azonban a dolgos hétköznapok mellett sem kell lemondanod. Mozgósítsd a barátaidat! Egy fárasztó hét után van csak igazán szükséged, hogy önfeledten szórakozhass egy kicsit. Szedd össze a barátokat, és rendezzetek grill partit! Teraszon, kertben, tetőn, mindegy hogy […]

célkitűzéséletmód

4 kérdés a sikeres életmód-változtatásról

Írta: and
0

1. Hogyan kezdjek hozzá? Ha elhatároztad, hogy egészségesen akarsz élni vagy netán jobb formába szeretnél lendülni a bikini-szezonra, a megvalósítást kezdd azzal, hogy kisebb célokra bontod fel a fogadalmad. Gondolkodj el rajta, pontosan mit is szeretnél elérni. Ha fogyni szeretnél, írd le hány kilónak akarsz búcsút inteni vagy az egészséges élet keretében milyen változtatásokat kell […]

bőrápolásegészség

4 kérdés a napvédelemről

Írta: and
0

1. Mikor kell védenem a bőröm a káros sugárzások ellen? Most, hogy a várva várt napsugarak előbújtak és a jó idő is megérkezett, egyre több időt töltünk a szabadban. Azonban az UV sugárzás káros hatásairól nyáron nem szabad megfeledkezni. A rákvörösre égéshez elegendő akár 15 perc is védelem nélkül. Az UV sugarak amellett, hogy bőrrákot […]

egészségnövényi

5 kérdés a tejhelyettesítőkről

Írta: and
0

1. Mikor válaszd a tejhelyettesítőket? A tehéntej tele van értékes vitaminokkal, főként kalcium és B-vitamin tartalma kiemelkedő, segíti egyes ásványi anyagok felszívódását és értékes fehérje forrás. Azonban egyre többen vannak, akik nem tudják élvezni jótékony hatásait. A növényi tejhelyettesítő készítmények ideális megoldást jelenthetnek a tejcukor érzékenységben, valamint a tejfehérje allergiában szenvedőknek. Manapság már számos változatuk […]

avokádógyümölcs

3 nyomós indok, amiért érdemes avokádót fogyasztani

Írta: and
0

Ez a trópusi körte alakú, eredetileg Mexikóból származó, zöldes gyümölcs a 16. századtól vált ismertté Európában. Kevésbé ismert tény, hogy már időszámításunk előtt is előszeretettel termesztették az inkák, sőt egyes források szerint afrodiziákumnak tartották. A mai napig nem eldöntött, hogy igazából zöldség vagy gyümölcs, de ez a népszerűségét egyáltalán nem veszélyezteti. Ma már szinte bármelyik […]

egészségmegőrzésgyógyhatás

Ne félj az olajoktól – ezért nem hizlalnak!

Írta: and
0

A megfelelő energiaszint eléréséhez szükség van zsírokra és olajokra, azonban fontos, hogy ennek egészséges formáját válaszd. Bemutatunk 4 olyan növényi olajat, melyek amellett, hogy egészségesek számos gyógyhatással is rendelkeznek. Olaj 1×1 Zsírokra minden szervezetnek szüksége van, ahhoz, hogy optimálisan tudjon működni, de nem mindegy, hogy ezek milyen forrásból származnak. A telített zsírsavakban gazdag, főleg állati […]

ételétkezés

Így védd ki a gyomorégést!

Írta: and
0

A gyomorégés vagy reflux kellemetlen tünetei egyre több embert érintenek napjainkban. A stresszes életmód, az ülőmunka és a helytelen táplálkozás mind hozzájárulhat a probléma kialakulásához. Ha ég a gyomrod A gyomorégést általában a nyelőcsőbe visszaáramló gyomorsav okozza. A kellemetlen maró-égő érzés leggyakrabban a szegcsont környékén, a mellkasban, valamint a torokban jelentkezik. A tüneteket akkor tapasztalhatjuk, […]

étkezésfáradtság

4 tipp a tavaszi fáradtság ellen

Írta: and
0

A tavasz kezdetére rendszerint kimerülnek energiatartalékaink, a szeszélyes időjárástól pedig fáradtnak és nyúzottnak érezzük magunkat. Egy kis odafigyeléssel azonban hamar formába lendülhetsz! Edd fittre magad! A jó idő beköszöntével egyre több friss, szezonális zöldség és gyümölcs közül válogathatsz. A mirelit pult helyett tehát irány a piac! A hazai zöldségek előnyben részesítésével nemcsak egészségedet, de a […]

agykontrollcsaládállítás

Újulj meg lelkileg is tavasszal!

Írta: and
0

Régóta húzódó allergia, kedvtelenség vagy stresszes életmód – mind olyan problémák, melyek nagyban befolyásolják teljesítőképességedet és hangulatodat. Ma már szerencsére rengeteg izgalmas módszer áll rendelkezésedre, ha lelki egészséged szeretnéd helyreállítani vagy fenntartani. Kineziológia, a gyógyító érintés Ez a holisztikus, testre és lélekre egyaránt ható gyógymód, az energiarendszer kiegyensúlyozásával biztosítja az egészséget. A kineziológia szó szerint […]

divatdivattervező

Magyar tervezők a divat élvonalában

Írta: and
0

Arra már régóta büszkék lehetünk, hogy a tudomány, művészet és gazdaság élvonalbeli képviselői között szép számmal találkozhatunk magyarokkal. Mostantól dizájner körökben is egyre többször csendülhetnek fel ismerős nevek: a hazai tehetségek a nemzetközi divat-porondra is betörtek. Most bemutatjuk azokat a fiatal tervezőket, akiknek munkásságára érdemes figyelni. USE unused, akikre Hollywood is felfigyelt Elegáns szabásvonalak, minőségi […]

egészségfejbőr

5 tuti tipp hajhullás ellen

Írta: and
0

A fűtés, a kinti zimankó és a vastag kötött sapkák sem tesznek jót a fejbőrnek. Ha a te hajadat is megviselte a tél, még nem kell pánikba esned. Minden hajszálnak van életciklusa, tehát napi 80 hajszál kihullása teljesen természetes. Amennyiben ennél többet hullatsz, már érdemes odafigyelned az okokra. Kis Éva holisztikus hajgyógyász segítségével utánajártunk, hogyan […]

alapdarabdivat

Tavaszi trendkörkép: ezeket az alapdarabokat semmiképpen ne hagyd ki!

Írta: and
0

A télikabát- sapka-sál kombót lassan ideje könnyebb darabokra cserélni. Megmutatjuk, hogy a téli kedvencek közül mely fazonok bukkannak fel a legfrissebb trendekben! Csipkecsodák A romantikus, áttetsző csipkeminta a téli szezon óta a kifutók egyik legkedveltebb darabja. Roberto Cavalli nőies mini ruhákat, míg Alberta Ferretti környezettudatos, organikus pamut blúzokat álmodott belőle. Idén nyáron a vampos fekete […]

immunrendszerizzadás

Hozd formába magad szaunával!

Írta: and
0

Szauna történelem A közhiedelemmel ellentétben a szaunázás nem finn találmány. A csoki mellett ezt is az inkáknak köszönhetjük, ahol a papok izzasztással gyógyítottak bizonyos betegségeket. Az viszont biztos, hogy a szaunázás előnyeit legjobban kihasználó nemzet a finn, akik még az olimpiára is ezzel a technikával készültek. Lássuk, milyen előnyökkel számolhatsz egy-egy kiadós izzadás után. Erősíti […]

immunrendszerlazítás

Így vészeld át a tél utolsó heteit!

Írta: and
0

Februárban egyre többen érzik úgy, hogy már alig bírják ki tavaszig. Eddigre a nyáron elraktározott vitaminkészleteinket a szervezet feléli, a fényhiány és az ünnepek elmúlta pedig a hangulatunkat befolyásolhatja negatív irányban. Tippjeinkkel kihozhatod a legtöbbet a tél utolsó heteiből! Irány a szabad levegő! Télen sokan esnek a szezonális depresszió csapdájába: a fényhiányt nemcsak a bőröd, […]

cseppesszencia

Gyógyulj a virágok erejével!

Írta: and
0

Mi a Bach-virágterápia? Dr. Edward Bach angol orvos által 1930-ban kifejlesztett módszer a testre és szellemre egyaránt ható holisztikus gyógymód. A vadvirágokból és növényekből 38, vízben és alkoholban oldott esszencia készül, melyeket évtizedek óta sikerrel alkalmazzák különböző testi és lelki betegségek kiegészítő kezeléseként. Ezek a növényi kivonatok közvetlenül hatnak a lelkiállapotra, így egy személyre szabott […]

7 tuti tipp, hogy megelőzd az ünnepi elhízást

Írta: and
0

A céges partiknak, forraltborozásoknak a hóesésben és a családi vacsoráknak hála szinte észrevétlenül szöknek fel a kilók. Ha ügyesen szervezel, nem kell lemondanod az ünnepi finomságokról, és januárban is nyugodt szívvel állhatsz a mérlegre. Olvass tovább! 10 ok, ami miatt bűntudat nélkül csokizhatsz Természetes segítség fájdalmas női bajokra Így kerüld el a karácsonyi idegbajt Az […]

Kövess Facebook-on!
X