AKTUÁLIS

derékdiéta

Photoshop diétára fogja modelljeit Vera Wang

Írta: and
0

Újabb túlretusált képre bukkantak a Photoshop túlzott használatának megrögzött ellenzői. Az aktuális áldozat egy Vera Wang modell, akinek a derekát olyan hihetetlenül apróra húzták össze a David’s Bridal weboldalán látható fotókon, hogy szinte keskenyebb, mint a feje szélessége. Ez pedig már anatómiailag lehetetlen. A modellnek, aki egy White by Vera Wang koszorúslány ruhát visel, hátsó […]

fogkalcium

12 éves korban a magyar gyerekeknek átlagosan már 4 rossz foga van

Írta:
0

Világszerte az iskoláskorú gyerekek 60-90%-ának van legalább 1 szuvas foga, míg felnőttek esetében ez az arány már 100% – állítja az International Dairy Journalban most megjelent amerikai tanulmány. A publikáció szerint azonban a tejben található bioaktív összetevők védelmet nyújtanak a népbetegségnek számító fogszuvasodás ellen. A tejben található ásványi anyagok közül a kalcium, foszfor, a tej […]

véralvadásvérvétel

Véralvadási betegség a vetélés mögött?

Írta:
0

Egy olyan vérvizsgálaton érdemes részt venni, amely az úgynevezett anti-foszfolipid szindróma jeleit kutatja. Prof. Dr. Blaskó György, véralvadási szakértő, belgyógyász, klinikai farmakológus elmagyarázta a jelenség hátterét. Miért fontosak a foszfolipidek? Szakmailag közismert tény, hogy vér alvadása legoptimálisabban akkor jön létre, ha a vérben bizonyos felületek alakulnak ki, amelyeket foszfolipidek alkotnak – ezek az anyagok döntően […]

diétaegzotikus

Horváth Éva: „Akár hajnalban is képes vagyok kolbászt enni”

Írta: and
0

Egzotikus környezetben Az Éden Hotel második évadát a mexikói Puerto Vallartól nem messze, a Csendes-óceán partján forgatták, az egzotikus környezetben pedig a műsorvezető, Horváth Éva is jól érezte magát. „Nagyon szeretem ezt a környezetet, Dél-Amerika egyébként is az egyik kedvencem, de ha utazásról van szó, akkor mindent imádok, különösképpen a különböző kultúrákat. Mexikóban még nem […]

egészségmunkahely

A munkahelyi egészségszűrés növeli a hatékonyságot

Írta:
0

A munkahelyi egészségfejlesztés célja, hogy egészségesebb, kiegyensúlyozottabb emberek dolgozzanak egy empatikus légkörű, korszerű munkahelyen. A megfelelő fizikális, mentális és lelki kiegyensúlyozottság eredményeként már rövidtávon elkerülhető a tartós stressz, nő a dolgozók lojalitása, és munkájuk hatékonysága- ismertette dr. Sztancsik Ilona, foglalkozás-egészségügyi szakorvos.    A stressz a munkahelyen is betegít A munkahelyi hatékonyság visszaesésének, a betegállományok megnövekedésének nem […]

bikinifogyni

Veszélyes diétába kezdett a sztár

Írta: and
0

A trinidadi származású botrányhősnő, Nicki Minaj hamarosan egy bikinifotózáson vesz részt. Bármennyire is dögös, bármennyire is magabiztos, nagyszájú lány, erre az alkalomra a lehető legjobb formáját szeretné hozni, és nagyon úgy tűnik, hogy az számára nem a mostani… A pinkmániás rapper két hét alatt 13 kilótól szeretne megszabadulni, ami egyáltalán nem egészséges dolog. Sőt az […]

Polar Fitbalance Aréna május 13-án!

Írta:
0

A FitBalance  Magyarország egyik vezető fitnesz, wellness, valamint az egészséges életmód kedvelőinek egynapos egészség és mozgás fesztiválja, amely 2006 óta évről – évre növekvő sikerrel és látogatótáborral hagyományosan  évente kétszer kerül megrendezésre. Idén a Nemzeti Erőforrás Minisztérium is a program mellé állt, ennek köszönhetően, első alkalommal Nemzeti Egészség és Fitness Fesztivál néven kerül megrendezésre a […]

Legyél két hét alatt bomba nő!

Írta:
0

Ha elegünk van a megváltozott alakunk takargatásából, és abból, hogy nem találjuk a megfelelő nagyságú és fazonú tavaszi ruhát, akkor itt az ideje rendbe szedni az alakunkat, hogy a lelkünk és önértékelésünk is helyrebillenjen, és önfeledten tudjuk élvezni a tavaszt. Ha rajtad is van felesleg, megmutatjuk, hogyan adhatod le könnyedén és éhség nélkül a Turbó […]

diétafutás

Újra nőként tündököl Emma Watson

Írta: and
0

A Harry Potter filmek eminens diáklánya úgy tűnik, hogy végre ki tud törni az eddigi életét meghatározó karakterből. Bár az utóbbi időben több filmet is forgatott – Egy hét Marilynnel, The Perks of Being a Wallflower, hamarosan pedig a Your Voice in My Head munkálatai is kezdődnek -, most olyan lehetőséget kapott, amelynek köszönhetően nem […]

nőkőssejt

Petesejttermelő őssejteket találtak

Írta:
0

Index, 2012. február 27., hétfő 16:24 A Harvard kutatói szerint a nők petefészkében olyan őssejtek vannak, amelyek képesek spontán új petesejteket termelni. Az egerekkel végzett kísérletek alapján az ilyen petesejtek sikeresen megtermékenyíthetőek – közli a Nature Medicine orvostudományi szakfolyóiratban megjelent, a felfedezést részletező tanulmány.Régi feltételezés, hogy a nőknek annyi petesejtjük van, amennyivel születnek. Ebből a […]

evésgabona

Játékosság és több gabona kell a konyhába

Írta:
0

Ugyanakkor a szülők felelőssége, hogy a helyes ételválasztást, étkezési ritmust és ízlést a kezdeti években tudatosan kialakítsák. Egy brit szakértői csapat bizonyította, hogy fantáziával, játékosan mindent meg lehet kedveltetni a kicsikkel is.  Ritka az olyan szülő, aki ne találkozott volna azzal a jelenséggel, amikor gyermeke egyszerűen nem, vagy csak fintorogva hajlandó megenni azt, amit a […]

növényiolaj

Egy főorvos szemével: érvek a növényi olajok mellett

Írta:
0

A magyar lakosság átlagos táplálékfelvétele 2400-2800 kcal energiának felel meg naponta. Ennek kb. 35-40%-a a zsírok csoportjába tartozik, melyből 1 gramm energiatartalma 9,2 kcal. Fejenként körülbelül 100 gramm zsírt fogyasztunk naponta, ez 10%-kal több az ajánlottnál. A növényi eredetű zsír – például növényi olaj – egészségesebb, mint az állati eredetű zsiradék (sertészsír, zsíros húsok, sajt, […]

diétahaj

Interjú Palvin Barbarával: „Sokszor csak póló és melegítő van rajtam”

Írta: and
0

Fiús kislány volt A Glamour Women of the Year gálán idén második alkalommal vehette át az év legjobb modelljének járó díjat Magyarország egyik legsikeresebb modellje, Palvin Barbara. A Glamour-díj azonban nem az egyetlen elismerés, mely a 18 éves modell tehetségét bizonyítja, Barbara ugyanis fiatal kora ellenére olyan nagy nemzetközi divatcégeknek dolgozott már, mint a Calvin […]

hőhullámizzadás

Hormonpótlás? Csak körültekintően!

Írta:
0

Dr. Demjén László, nőgyógyász, a Magyar Menopauza Társaság vizsgájával rendelkező szakorvos beszélt a témáról. Hormonok „játéka” a háttérben A menopauza nem egyik napról a másikra változtatja meg a női hormonháztartást, hosszú évekig tartó folyamatra lehet felkészülni. Ennek során a petefészkek működése fokozatosan leáll, a ciklus szabálytalanná válik, a hormonok termelődése ingadozik, majd az ösztrogénhormon termelődése […]

fájdalomterápia

Fájdalomterápia lökéshullámmal

Írta:
0

Dr. Pál Mónika, reumatológus a terápia működéséről és a hatásosan kezelhető problémákról beszélt. Alapvető a pontos diagnózis A mozgásszervi fájdalom számtalan forrásból eredhet, kialakulásához éppúgy hozzájárulhat a mozgásszegény életmód, a rossz testtartás, mint a megerőltető mozgástevékenység, a sérülés, egy rossz mozdulat vagy akár a tartós stressz. Az állandósult fájdalom, a porckopás, a mozgásbeszűkülés, az értékelési […]

alvászavar

Az alvászavarok népbetegségnek számítanak

Írta:
0

A minőségi alvás hiánya valós problémát jelent a világ különböző területein élő emberek számára, az általános levertség mellett akár cukorbetegséghez, stroke-hoz, vagy szívbetegségekhez is vezethet. Az alvási problémák globális veszélyt jelentenek, a Föld népességének közel 45%-a szenved valamilyen mértékű alvászavarban. Az olyan betegségek, mint az inszomnia, a nyugtalan lábak szindróma, vagy az alvással összefüggő légzészavarok […]

fenékhátsó

Kimberley Walsh imádja méretes popsiját

Írta: and
0

Kimberley Walsh, a Girls Aloud lánycsapat egyik énekesnője, egy híres sportmárka nagyköveteként nyilatkozott testéről a Zest magazinnak. Az együttesben a többi lány (Cheryl Cole, Nicola Roberts, Nadine Coyle és Sarah Harding) vékonyabb nála, ennek ellenére úgy gondolja, hogy az ő testalkata is a normális kategóriában tartozik. A popsztár elárulta, hogy tinikorában sokszor kacsafenekűnek nevezték. „Mikor […]

életmódétrend

Étrend és életmód a női egészségért

Írta:
0

Az életmód pillérei Az optimális életmódnak négy olyan alappillére van, amelyek már önmagukban is döntőnek bizonyultak a hosszabb, egészségesebb élet elérésének szempontjából. Ezek a dohányzás mellőzése, a legalább heti 150 perces, lihegéssel járó fizikai aktivitás, az egészséges testsúly megőrzése (ami a testtömegindex-szel számítva a 18,5-25 közé esik) és a mediterrán étrend szerinti táplálkozás. Ez egy […]

diétajóga

Eva Mendes: „Az önbizalom szexi!”

Írta: and
0

Eva Mendes egy népszerű sportmárka EasyTone kampánya során beszélt az angol Zest magazinnak az önmagunkba vetett hitről, az önbizalomról és arról, hogyan érezzük jól magunkat a bőrünkben. Inkább szexi, mint gyönyörű „Jobban szeretem a szexi kifejezést, mint a gyönyörűt, mert mindenki lehet szexi. Hogy mitől lesz valaki igazán az? Ez egy érzés, mikor meglátsz valakit […]

diétaedzés

Alison Sweeney tuti karcsúsító stratégiája

Írta: and
0

A Viasat3-on futó Zsírégetők műsorvezetőjétől, Alison Sweeney-től sem idegen a kilókkal való küzdelem, ezért is hitelesek a fogyással és az egészséges életmóddal kapcsolatos tippjei. A 37 éves amerikai Emmy-díjas színésznő a kamerák előtt nőtt fel: pályáját 1981-ben kezdte, de a nagy sikert az Életünk napjai című sorozat hozta meg számára, melyben ő formálta meg Samantha […]

ékszernők

Erre vágynak a magyar nők

Írta:
0

Kiderült, hogy a csokoládénál még a konyhai robotgépnek is jobban örülnek, de leginkább ékszerekre vágynak. Az NRC piackutató felmérése azt vizsgálta, hogy mivel érdemes meglepniük szívük hölgyét a férfiaknak. Mint kiderült, a nők közül a legtöbben (42%) valamilyen ékszernek örülnének, amit az utazás (34%), a ruha (33%), majd a könyv (27%) követ. Úgy tűnik, hogy […]

állatkertprogram

Kihagyhatatlan szabadtéri programok

Írta: and
0

Végre valahára átléptünk a csillagászati tavaszba: a napsugarak kellemesen melegítenek, a levegőben virágillat terjeng, és legszívesebben egész nap a szabadban lennénk, hogy magunkba szívhassuk az éledező természet jótékony energiáit. Amennyiben hétvégeken ki szeretnél szabadulni a négy fal fogságából, nem lesz nehéz dolgod, ugyanis rengeteg szabadidős tevékenység közül válogathatsz. Kirándulj Dobogókőn! Amennyiben ingyenes programra vágysz, szemelj […]

diétaönbizalom

Kisebbségi komplexussal küzd Salma Hayek

Írta: and
0

Ne gondold, hogy a világsztárok mindig tökéletesen elégedettek a külsejükkel! A 45 éves Salma Hayek az amerikai Lucky magazinnak elárulta, hogy bizony ő is küzd problémákkal. A mexikói származású színésznőnek a legtöbb gondot a bőre okozza. 25 éves korában költözött Hollywoodba, mert nem csak a latin szappanoperák naiv vagy éppen kegyetlen hősnőit szerette volna megformálni, […]

Látványos loknik könnyen és gyorsan (x)

Írta:
0

Az Imetec Bellissima új készülékeivel dúsíthatod, göndörítheted vagy éppen ki is simíthatod a hajad.A Magic Volume Multicurl Styler – 1306N hullámosító hajformázót ráadásul mindössze egyszer kell áthúzni a tincseken, hogy azokból loknik vagy könnyed hullámok legyenek. Speciális EASY CURL SYSTEM kialakítása lehetővé teszi, hogy a dús, göndör fürtök, a hagyományos, loknis haj vagy a laza […]

Kövess Facebook-on!
X