Főoldal > AKTUÁLIS > Így járt a troll, aki Pinkkel akart kekeckedni az Instán

Így járt a troll, aki Pinkkel akart kekeckedni az Instán

énekesnőinstagramkülföldi sztárpinksztártroll
0

Írta:

Szerinted kinek volt igaza?

Pinket eddig is úgy ismertük, mint egy olyan nőt, aki bizony nem hagyja magát és kiáll a saját igazáért. Nemrég is ezt tette, bár egyesek szerint valamelyest túlzásba is esett, amikor reagált egy követője kommentjére az Instán. Az alapszituáció a következő volt: Pink szerette volna megosztani a rajongóival, hogy turnéja során hetente legalább kétszer a családjával tölti az estéket – ahogy ő írja, kizárják a külvilágot és együtt vacsoráznak, egymásra figyelnek (és ez kétéves kisfiának is marhára bejön – nézd csak meg a képen).

Erre egy megablack921 nevű felhasználó szóvá tette neki, hogy “kivéve, ha ez ki van posztolva az Insára”. Pink pedig a következőképp reagált: leírta, hogy szereti az egészséges dolgokat promotálni, illetve szívesen emlékeztet embereket arra, hogy ne legyenek totál rosszfejek (némileg finomítottunk azon, ahogy ő írta). Erre a kommentelő már szelídebb hangnemben válaszolt neki, mondván, hogy egyébként bírja a világsztár zenéjét, Nashvillbe el is ment egy koncertjére, mire ő ezt írta: a véleményén nem változtat ez a komment, legfeljebb ettől megablack921 tűnik összezavarodottnak.

Persze, most belemehetnénk, hogy kinek miben volt igaza és miben nem, de egy dolog biztos: nem jár jól, aki Pinkkel akar ujjat húzni, legyen szó akár személyes, akár bármilyen jellegű ellentétről. És az is tény, hogy valószínűleg azért is reagált keményebben, mert egy családi kép alatt kapta ezt a beszólást – mert számára a családja a legfontosabb.

Pinknek és férjének két gyereke van: Willow hétéves, Jameson pedig kettő. A világsztár az első terhessége során 25 kilót hízott. Azt mondja, ez azért lehetett így, mert míg Willow-t várta, azért elég sokat kedvezett magának, és lazított az edzésprogramján. Azonban nem sokkal a szülés után visszatért sportos életmódjához, bár igyekezett semmit sem erőltetni.

Ennek jegyében nagy sétákkal és túrázással kezdett, majd intenzív kardióra váltott: hetente többször iktatott be egyórás futást vagy intenzív kerékpározást, ami további egyórányi erősítő edzések vagy jóga követett.

A sztármami saját bevallása szerint egy élvezetes várandósság után kissé nehezen viselte, hogy több mint húsz kilót hízott. Persze anyukaként is elfogadta önmagát, és hálás volt a sorsnak, hogy nem „kellett” rohamléptekben diétáznia és edzenie… de azért elmondása szerint nagyon megörült, amikor csökkenni kezdett a súlya.

„Ezt a sport mellett annak is köszönhettem, hogy változtattam az étrendemen. Nagyrészt vegetáriánus kosztra tértem át, de néha, amikor nagyon megkívántam, ettem egy kis csirkét vagy halat” – árulta el.

Az énekesnő diétájának sikeréhez az is hozzájárult, hogy ő maga készítette el a vega finomságokat, például isteni salátákat, hiszen szinte egész nap otthon volt a kislányával. „Ha pedig kimozdultunk, igyekeztünk gyalogolni, vagy később biciklivel menni. A plusz mozgás mindig jól jön” – magyarázta a sztár, akinek élete kislánya és kisfia születése után mozgalmasabb, színesebb és még boldogabb.


További cikkeink a témában

Kövess Facebook-on!
X