Főoldal > AKTUÁLIS > 10 Ironman – pipa! Amerikában is legyőzhetetlen Szőnyi Ferenc

10 Ironman – pipa! Amerikában is legyőzhetetlen Szőnyi Ferenc

futásIronmansportSzőnyi Ferenctriatlonúszásverseny
0

Írta:

Lassan kijelenthetjük, hogy a 2018-as év Szőnyi Ferenc számára a rekordok megdöntéséről szólt. Tavalyi idején javítva júniusban ismét meghódította a Himaláját, augusztusban sikert aratott Svájcban és most Amerikába utazott, hogy mindössze nem egész 10 nap alatt teljesítsen egy tízszeres ironmant.

Szőnyi Ferenc 10 évvel ezelőtt Mexikóban szerezte meg először a világbajnoki győzelmét egy tízszeres ironman versenyen. Ekkor döntött úgy, hogy feszegeti határait, és további világversenyeket hódít meg. Az idei évben sikerült megvédenie tavaly megszerzett címét, és – stílusosan, a HELL ENERGY színeiben – a The Hell Race futóverseny egyetlen teljesítőjeként még javított is 2017-es idején. Augusztusban, Svájcban a Swiss Ultra ultratriatlon ötszörös távján szerezett aranyérmet, ezzel a világon egyedüliként mondhatja el magáról, hogy az összes triatlon távot győzelemmel teljesítette. Az idei versenyek sora itt még nem ért véget. Szőnyi egy újabb extrém versenyt nézett ki magának, és november 6-án nekivágott a New Orleans-ban megrendezett Decaman USA-nak.

Az elképesztő távokat teljesítő sportember ezúttal is hatalmas fába vágta a fejszéjét: a verseny 38 kilométernyi úszást, 1800 kilométernyi biciklizést, és egy „könnyed”, 422 kilométernyi futást foglalt magában, amelynek teljesítésére mindössze 13 napja volt az indulóknak. Az úszó táv 21 órába, a biciklizés pedig 107 órába telt Szőnyinek, majd ezután következett a 10 maratonnyi táv lefutása. A 16 indulóból a verseny közben több sporttársa is feladta a versenyt, azonban Szőnyi Ferenc folyamatosan használta fel tartalékait. Mivel köztudottan az úszás kissé nehezebben megy számára, ezért kezdetben lemaradt az élmezőnytől, de a biciklizés közben egészen a második helyig kapaszkodott fel.

Ahogyan várható volt, a futást már igen előnyős pozícióból kezdte, és hamar sikerült az élre törnie; innentől kezdve már uralta a mezőnyt, és végül a távot 94 óra alatt lefutotta. Szőnyi Ferenc 222 óra és 10 perc alatt teljesítette a versenyt, ezzel bezsebelte a Deaman USA tízszeres ironman győzelmet is.

Az elképesztő teljesítmény nem kis fizikai megterheléssel járt. Szőnyi közösségi oldalán nyomon követhettük az eseményeket, ahol láthattuk, hogy a fáradtsággal, térd- és hátfájdalommal is küzdött a versenyző a futam során, és még az időjárás sem volt kegyes hozzá, ugyanis a verseny alatt több napon át hideg és esőzés nehezítette a pályát. A Racemachinet azonban ez sem állította meg, elszántan haladt a cél felé és végül győzelmet aratott.

„A fegyelmi kérdés nagyon fontos. A hétköznapokban a fegyelem azzal kezdődik – ahogy édesapám szokta mondani –, hogy minden reggel tudd, miért kelsz fel. Nagyon fontos a cél, hogy reggel, amikor kinyitod a szemedet tudd, hogy mi a feladatod. Egy versenyen a cél, a feladat, sokkal misztifikáltabb, hiszen a versenyen való megfelelés egy túlfeszített állapot, amikor az embert túlságosan sok minden terheli, de ilyenkor is fontos, hogy a cél lebegjen a szemünk előtt. Én nagyon fegyelmezett vagyok az utóbbi időkben, egyre inkább lenyugodott a vérmes lelkem, egyre inkább tudom, hogy hová készülök és mit csinálok és úgy gondolom, a siker egyik kulcsa ez.” – mondta Szőnyi Ferenc.

Forrás: Hell Energy


További cikkeink a témában

Kövess Facebook-on!
X