Főoldal > aktualis > Mihalik Enikő 30 napra vegetáriánus lett

Mihalik Enikő 30 napra vegetáriánus lett

magyar modellMihalik Enikőmodellsztárvegetáriánus
0 0

Írta:

Instagramon jelentette be a nagy elhatározást, és arról is írt, miért döntött így.

Bizony-bizony, olykor még a híres modellekkel is megesik, hogy kicsit elhanyagolják az edzéseket, ezzel egyidőben viszont az egészségtelenebb ételekkel “elfelejtenek” mértéket tartani. Így járt nemrég Mihalik Enikő is, de csakhamar úgy döntött, ideje véget vetni a dőzsölésnek, és kipróbálni valami új, várhatóan hatékony módszert, hogy egy kicsit visszaterelje magát az egészségesebb életmód felé.

Enikő az Instán jelentette be nagy elhatározását, mely szerint részt vesz egy új “kihívásban”, és 30 napra vegetáriánus lesz.

Enikőnek egyébként nincs oka panaszra: mi biztosak vagyunk benne, hogy egy-két pluszkilóval is fantasztikus az alakja. Ezért mindig is keményen megdolgozott: korábban mindig sokat sportol és ügyelt a táplálkozására – régóta az egészséges életmód híve.

A coveteur.com –nak is elmondta korábban, hogy nagyon figyel arra, milyen „üzemanyaggal” működteti a testét. „Nagyon egészségesen táplálkozom, és még akkor is erre törekszem, ha épp korlátozottak a lehetőségeim. Inkább eszem egy adag zsírosabb ételből egy picit, mint hogy a csábító zsírmentes címkének bedőlve ismeretlen vegyszerekkel tömjem magam. Továbbá abban is hiszek, hogy ha rendesen táplálkozunk, nincs szükség extra vitaminokra, vasra, stb” – nyilatkozta.

modell tehát nemet mond az ismeretlen adalékanyagokra és a különböző vitaminbogyókra is, de valamit nehezen tud visszautasítani. Ez pedig nem más, mint a mézzel édesített görög joghurt, illetve a mogyorófélék, amiket finom ízük mellett magas vas-, protein- és hasznos zsírtartalma miatt is szeret.

„Az Edamame bab (zöld szójabab héjában főzve), répa, alma, mogyoróvaj meg az étcsoki is szuper, de az igazi gyengém a medvecukor. Erre soha nem tudok nemet mondani” – árulta el a modell, akinek az olasz konyha és a sushi mellett természetesen a magyar konyha, na meg a gulyás még mindig nagy kedvence.

Ami a sportot illeti, Enikő heti 4-5 alkalommal edz, ahogy az ideje engedi, és rendszerint előre meg kell tervezni, hogy mikor mit csinál. Mivel sokat utazik, személyi edzője gyakran elküldi neki, milyen feladatokat végezhet – ezek egy részét felszerelés nélkül, a hotelszobájában is meg tudja csinálni, máskor pedig rosszabb felszereltségű konditermekhez igazodnak. Bár rendszerint egyedül edz, Enikő szívesen jár csoportos órákra is. Egyik kedvence a soul cycle, de szívesen kipróbál más mozgásformákat is.


További cikkeink a témában

divat

Velünk még több fér a fa alá! (x)

Írta:
5 napja 0 0

Vészesen közelednek az ünnepek? Még mindig nem vetted meg az ajándékokat? Aggodalomra semmi ok; idén nem jelenthet problémát a karácsonyi bevásárlás, ha a számos új üzlettel bővült és megújult Premier Outletet választod. Ahol ráadásul a 70%-os kedvezmények mellett minden hétvégén karácsonyi vásárral várják a vásárlókat!