Főoldal > AKTUÁLIS > Így sportol kisfiával Eva Longoria

Így sportol kisfiával Eva Longoria

babaEva Longoriakismamakülföldi sztársztársztáranyukaszületett feleség
0

Írta:

Mindenhová magával viszi a picit – az edzésbe is igyekszik bevonni.

Eva Longoria nem is olyan régen azt nyilatkozta, hogy jó pár pluszkilót felszedett várandóssága alatt, és pontosan tudja: elég sokat kell majd dolgoznia azért, hogy visszanyerje a terhessége előtti alakját. Sokak szerint abszolút ráér még ezzel, de úgy tűnik, neki ez nagyon fontos. Nem is csak a levegőbe beszélt, hiszen az utóbbi időben számtalanszor lehetett őt edzőcuccban látni.

Néhány napja pedig kisfiával fotózták őt le, amint a szabadban mozogtak: a Született feleségek színésznője néhányszor megemelte a babát, illetve guggolt párat, és nyújtógyakorlatokat is csinált vele.

A 43 éves színésznő mindenhová magával viszi háromhónapos babáját: nemrég Ausztráliába, majd onnan Párizsba repült vele. Eva az anyaság minden percét élvezni akarja – ahogy ő fogalmazott, egy csodának tartja kisfia születését. Az anyaságról pedig azt mondta, hogy csodálatos, de nagyon nehéz, fárasztó, és sok munkával jár – de persze gyorsan hozzátette, hogy ezt nem úgy érti, hogy ez az egész túl megerőltető lenne, mert imádja minden pillanatát, és mindig a gyermekével akar lenni. „Éjszaka sem azt érzem, hogy hurrá, most alhatok három órát, hanem akkor is hiányzik a kisbabám, aki a szobájában alszik” – nyilatkozta.

A Született feleségek Gabrielle-je nemcsak az anyaságot élvezi, hanem a pocakos hétköznapokat is szerette (posztolt arról, milyen bizarr étkezési szokásai lettek várandósan), illetve szerintünk az is bejött neki, hogy semmit sem kellett megvonnia magától, amit csak megkívánt. Miért is kellett volna, hiszen sokkal fontosabb volt számára, hogy kisbabája mindent megkapjon, mint az, hogy néhány kilóval többet mutat-e a mérleg alatta a szülés után.

A pluszkalóriákat persze valamilyen szinten azért számon tartotta, mert tudta, hogy számos egészségügyi kockázattal jár, ha nem tart mértéket. De úgy döntött, a finomságokat inkább több sporttal szeretné lemozogni. Kímélő mozgásformák közül válogatott, mint például a séta, ahová párja és imádnivaló kutyusa, Popeye is gyakran elkísérték.

Azt nem tudjuk, hogy most, a baba érkezése után mennyire siet majd a plusz súly leadásával, de szerintünk az ezer százalék, hogy milliomos kedvese néhány (vagy épp jó pár) pluszkilóval is ugyanúgy szereti őt, mint amikor még vékonyabb volt.

És hát Eva jó pár évig volt nagyon vékony: mindig is igazi örökmozgóként tartották számon Hollywoodban. Az aerobik oktatóból lett színésznő napi másfél-két órát sportolt, ügyelve arra, hogy ez soha ne legyen rutinszerű elfoglaltság. Ha egyik nap például jógázott, másnap kardió és súlyzós gyakorlatok jöttek, vagy úszni ment, harmadnap pedig a barátaival túrázott egyet.

Ehhez a változatos edzéstervhez átgondolt étkezés is társult nála. „Abban is hiszek, hogy ami nem válik be, azt nem szabad erőltetni. Erre remek példa, hogy egy évig vegetáriánus voltam, és szinte csak zöldségeken, salátákon, friss gyümölcsön éltem. Tudom, ez elég szigorú felfogás, de azt hittem, működni fog. Nem így történt. Egy idő után rádöbbentem, hogy hiányzik a hús, ezért olykor ez is belefér az étrendembe” – nyilatkozta korábban.


További cikkeink a témában

Kövess Facebook-on!
X