Főoldal > AKTUÁLIS > Elle MacPherson reggeli rutinja 7 lépésben

Elle MacPherson reggeli rutinja 7 lépésben

diétaegészségElle MacPhersonkülföldi sztármodellszépségsztár
0

Írta:

Így marad egészséges, kiegyensúlyozott és szép a híres modell.

Elle MacPherson sokak szerint 54 évesen is a világ egyik legszebb és legcsinosabb nője – aki egyébként rengeteget tesz azért, hogy így nézzen ki. Odafigyel magára, rendszeresen sportol és egészségesen táplálkozik, illetve (ami szerintünk legalább ennyire fontos) kitalált egy egészséges reggeli rutint, amihez ragaszkodik is.

Ez a reggeli rutin igazából már az előző estével kezdődik: a szupermodell jógázik, gyógyteát szürcsöl, majd irány az ágy, ahol legalább hét órát alszik. Reggel 5:30 körül ébresztő nélkül pattan ki a szeme (irigyeljük is érte, hogy ilyen korán felkel és teljesen magától), majd kimegy kicsit a friss levegőre.

Néhány mély lélegzetvétel után egy pohár meleg citromos vízzel indítja be anyagcseréjét. A hatás fokozása érdekében ehhez cayenne-i borsot és agavét is szokott adagolni – azt mondja, ettől úgy felébred, hogy nincs szüksége kávéra. Harmadik lépésként meditál egy kicsit, majd következő pontként átgondolja az aznapi céljait.

Ezt két (!) zuhany követi: az első egy melegvizes, ilyenkor átdörzsöli a bőrét egy száraz kefével, majd a vérkeringés serkentése érdekében hideg víz alá áll egy rövid időre. Ezután ismét egy pohár víz következik, amibe ezúttal nem citrom, hanem Super Elixir nevű por kerül, majd következik a hatodik pont: az edzés (lehetőleg kint, friss levegőn, napfényben).

Hetedik pontként pedig jöhet a reggeli, ami igazából nem étel, hanem egy egészséges csoki mousse – tulajdonképpen avokádós protein shake magas kakaótartalmú perui étcsoki ízben, ahogy Elle szereti.

A nap további részében a 183 cm magas sztár igyekszik bio hozzávalókból készült ételeket fogyasztani. Asztalára sok zöldség, saláta, sovány hús és friss gyümölcs kerül, amitől neki és családjának több energiája lesz, és hirtelen éhségérzetük sem fog támadni.

Az 54 éves szupermodell is egyetért azzal, hogy sokan azzal követik el a legnagyobb hibát, ha azonnali eredményeket várnak az életmódváltással, holott néhány hét egészséges étkezés vagy 3-4 mozgással töltött óra után még legfeljebb átmeneti sikereket érhetünk el. Ezért neked is azt tanácsolja, hogy légy türelmes magadhoz, és törekedj odafigyelésre, valamint egyensúlyra életed minden területén, és akkor az eredmények sem maradnak el.

Elle és a sport

Ha azt gondolod, ezt a testet csak órákig tartó sportolással tudja megőrizni, tévedsz: a modell nem súlyzókkal vagy a futópadon töltött órákkal karcsúsodik. Edzője, James Duigan ugyanis egy olyan intenzív edzésprogramot dolgozott ki számára, mely szerint már napi 20 perc sportolás is elegendő káprázatos alakja megőrzéséhez. Az edzések során Elle nemcsak kalóriát és zsírt éget, hanem tartásjavító- és izomtömeg növelő gyakorlatokat is végez.

Hogy ez pontosan mit jelent? Guggolást, kitörést, fekvőtámaszozást és kardiózást, illetve egy speciális „lépkedős” gyakorlatot is. Két térdét egy gumiszalaggal aránylag szorosan összeköti, kissé behajlítja térdeit, kezét a csípőjére teszi, így lépked jobbra-balra, ezzel erősítve a combjait. Ha pedig ki kell hagynia az edzést, igyekszik többet mozogni a gyerekeivel, vagy aktívan kikapcsolódni: úszni, szörfözni és teniszezni.


További cikkeink a témában

Kövess Facebook-on!
X