Főoldal > AKTUÁLIS > Charlie angyalai így mókáztak

Charlie angyalai így mókáztak

Cameron Diazcharlie angyalaiDrew Barrymorekülföldi sztársztárvicces
0

Írta:

Drew Barrymore és Cameron Diaz vicceskedett egy kicsit.

Régi barátság fűzi össze Cameron Diazt és Drew Barrymore-t. A két világsztár együtt szerepelt 2000-ben a Charlie angyalai című moziban (a harmadik angyalt Lucy Liu alakította), és mindmáig nagyon jóban vannak: szinte testvérekként szeretik egymást, és rendszeresen együtt bandáznak, hülyéskednek.

Nemrég Drew az Instagramra töltött fel egy vicces videót kettőjükről, melyből kiderül, hogy hidratáló, antioxidánsokkal teli, ehető (!) anti-aging arcpakolásukkal bizony ők is elég mókásan néznek ki (nemcsak mi, egyszerű lányok mutatunk mulatságosan ilyesmivel a képes felünkön).

Amellett, hogy viccesek, szuper formában is vannak, amiért mindketten sokat tesznek. Drew-ról tavaly írtuk meg, hogy válása után szépen összeszedte magát (ebben új sorozata is segített neki) – 9 kilót adott le. A fogyás egyébként terhességei után is mindig szépen sikerült neki, de egy ideig hajlamos volt a jojóeffektusra.

Később elmondta, hogy első várandóssága után egy dietetikussal folytatott beszélgetés jelentett számára fordulópontot: rájött, hogy az „alapokon”, vagyis a táplálkozási szokásain érdemes változtatni. „Élvezem az étkezéseket, de sokkal egészségesebb falatok kerülnek a tányéromra. Sok zöldséget, gyümölcsöt, teljes kiőrlésű gabonaféléket eszem. A zöld smoothie-ját pedig minden reggel megiszom, és nagyon szeretem” – árulta el 2013-ban.

„Ez nemcsak finom, hanem könnyű is elkészíteni. Már szinte zöld smoothie-fanatikus vagyok, ami tényleg ízletes, feltölt energiával, és hozzájárul ahhoz, hogy az emésztésem is rendben legyen. Kimtől megtanultam, hogyan lehetek önmagam, csak még jobb verzióban. Most nagyon boldog vagyok” – lelkendezett a világsztár. Aki egyébként szeret sportolni is: a tánc, a jóga, az úszás és a pilates szerelmese.

Drew-hoz hasonlóan Cameron is nagyon szeret mozogni, ő az egyik leglelkesebb örökmozgó Hollywoodban: imád kocogni, úszni, szörfözni, pilatesezni, golfozni, de az edzőtermi gyakorlatokat is örömmel és rendszeresen végzi. Ezzel együtt azt mondja, soha nem túl szigorú önmagához – a hangsúly szerinte az egyensúly megteremtésén van.

Cameron öntudatosabb, magabiztosabb és sokkal jobb formában van, mint a húszas éveiben. Épp ezért azt mondja, jobban élvezi a negyedik ikszet, mint a 15-20 évvel korábbi időszakot – már nem görcsöl annyira azokon a dolgokon, amiken korábban.

Lazaságát egyébként a konyhában is szereti megmutatni. Amikor főz, nem ragaszkodik mereven a szakácskönyvek által leírt utasításokhoz és mennyiségekhez, inkább kísérletezget. Egyik kedvenc étele viszont egy egyszerű de nagyszerű fogás, a grillcsirke, amit a megfelelő proteinbevitel miatt olykor reggelire is képes megenni. „A csirkemellen kívül szívesen eszem halat, rákféléket és steaket. A fehér ételeket viszont kerülöm, így a tészta, kenyér vagy kristálycukor nem szerepel az étrendemben” – mondta korábban Cameron Diaz.


További cikkeink a témában

Kövess Facebook-on!
X