Főoldal > AKTUÁLIS > Magyar divattervező ruhájában domborít Christina Aguilera

Magyar divattervező ruhájában domborít Christina Aguilera

Christina Aguileradivaténekesnőkis-juhász fábiánkülföldi sztármagyar divattervezősztár
0

Írta:

Kis-Juhász Fábián ruháját viseli az alábbi fotón.

Kis-Juhász Fábián maga is meglepődött, amikor meglátta, hogy Christina Aguilera az általa tervezett ruhában pózol. „Christina már sokszor megújította önmagát, sok stílusban láthattuk, ezért el sem tudtam képzelni, hogy milyen kontextusban használná az én ruháimat. Azon még jobban meglepődtem, hogy végül használták is a darabot, mert nagy világsztárok esetében a stylistok sok darabot behívnak, de ez még nem garantálja, hogy az ügyfelüknek mindegyik tetszeni fog” – magyarázta a tervező.

A szóban forgó darab egy piros, áttetsző tüll kabát, ami Kis-Juhász Fábián diplomakollekciójának a része. Különböző démonizált női archetípusok ihlették, és sok kézzel festett és hímzett áttetsző rész található benne.

A 37 éves énekesnőről tudjuk, hogy szeret szerepeket játszani és kísérletezni – ennek is betudható, hogy idén tavasszal nem a tőle megszokott brutál sminkben pózolt a Paper magazin címlapján. Illetve tudjuk róla azt is, hogy fontos számára az egészséges életmód: hogy finom, de nem túl kalóriadús ételeket egyen és rendszeresen sportolhasson. Ennek köszönheti, hogy két gyerkőc után is szupercsinos.

Második gyermeke, Summer születése után villámgyorsan adta le a pluszkilókat – ezt egyesek ijedten szemlélték, mások a fejüket csóválták, megint mások elámultak és bólogattak az eredmény láttán. A híresség szerint viszont nincs itt semmi trükk: fogyását egyszerűen csak átgondolt étrendjének és rendszeres mozgásnak köszönhette – amellett, hogy sokakhoz hasonlóan ő is úgy véli, elfoglalt nőként és dolgozó anyukaként két kisgyerekkel amúgy sem nehéz folyton mozgásban lenni…

Egyik barátja elmondása szerint Christina a terhessége idején sem lustálkodott, így nem halmozott fel túl nagy súlyfelesleget. Nagy pocakkal is jógázott, amit a szülés után is folytatott, amint lehetett. „Imád jógázni, nem túlzás, hogy ez a kedvenc mozgásformája. Szereti, hogy nemcsak az alakjának tesz jót, hanem remekül is érzi magát a gyakorlatoknak köszönhetően” – mondta a névtelenül nyilatkozó barát.

Majd hozzátette: Christina arra is odafigyelt várandóssága idején, majd a szülés után is, hogy egészségesen étkezzen, és az ételeket mindig kis adagokban fogyassza. „A mértékletesség nagyon fontos számára. Mindenből evett és eszik is, amit csak megkíván, amibe a picit egészségtelenebb finomságok is beletartoznak, például a gyorséttermi koszt, de mindenből csak mértékkel fogyaszt” – mondta.

A névtelenséget kérő bennfentes szerint az énekesnőt a jóga mellett az is fitten tartja, hogy nagyfia, Max elég aktív gyerkőc. „Ha a kislánya elaludt, Christina Max után rohangál. Nincs egy nyugodt perce sem” – árulta el a barát, és gyanítjuk, hogy ez úgy nagyjából még mindig aktuális lehet az énekesnő háza táján.


További cikkeink a témában

Kövess Facebook-on!
X