Főoldal > AKTUÁLIS > Életmentő lehet a kézfertőtlenítés!

Életmentő lehet a kézfertőtlenítés!

baktériumbetegségegészséghigiéniakézfertőtlenítéskézmosásorvossérülésszepszis
0

Írta:

A szepszis világszerte legalább 6 millió kórházi halálesethez járul hozzá évente, ez több, mint ahányan szívroham miatt veszítik életüket. Kicsit több odafigyeléssel a szepszis okozta megbetegedések jelentős része megelőzhető lenne, a megelőzés egyik kulcsa pedig a kézhigiénia.

 

Kevesebbet beszélünk róla, de a statisztikák szerint a kórházakban előforduló halálesetek mintegy egyharmadának okozója a szepszis. A betegség elsődleges kiváltó oka a fertőzés, az adatok szerint minden negyedik másodpercben meghal valaki szepszisben. Az egészségügyi dolgozók szerepe felbecsülhetetlen a korai felismerés, a preventív ellátás és a megfelelő kezelés tekintetében, de a kutatási adatok arra is rávilágítanak, hogy a minden ötödik kórházi fertőzésből két esetben a betegség a kórházi dolgozók kezéről terjed a betegekre.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) adatai szerint akár 40 százalékkal is csökkenthető lenne a kórházi fertőzések száma, azonban globálisan a statisztikák azt mutatják, hogy az egészségügyi dolgozók 61 százaléka nem tartja be hiánytalanul az ehhez kapcsolódó előírásokat. Ennek okán a Páciensek Egészségéért Civil Szerveződés és az Egészségügyi Világszervezet (WHO) az idei, május 5-ei Kézhigiénia Világnapja alkalmából (WHHD) a szepszis megelőzésére illetve annak helyes kezelésére hívja fel a figyelmet.

A kézmosás és a kéz fertőtlenítése az első védelmi vonalunk, ha erre nem figyelünk a kezdő ütközetet veszítjük el a fertőzésekkel szemben. Mi az Essity-nél azzal a céllal fejlesztjük Tork termékeinket, hogy a legmagasabb védettséget adó kézhigiéniai megoldások elérhetőek legyenek bárki számára akár otthon, akár egy stadionban, szállodában, kórházban vagy étteremben.” – mondta el Badar-Szabó Virág, a Tork marketing menedzsere. „Az adatok és statisztikák globális felmérés alapján festenek képet a szepszis megbetegedések helyzetről, ezek szerint minden negyedik másodpercben életét veszíti valaki a betegség miatt. Természetesen vannak kevésbé és jobban érintett földrészek, régiók és országok. Azonban összességében azt látjuk, hogy mindenhol van mód a javulásra, éppen ezért is tartjuk fontosnak felhívni a figyelmet a kézhigiénia javítására, hiszen legtöbben ritkán gondolunk arra, hogy sokszor életek is múlhatnak egyetlen kézmosáson.” – tette hozzá a szakember.

Annak érdekében, hogy az Essity és annak márkái, a Tork® és a Leukoplast® támogassák a WHO szepszist megelőző erőfeszítéseit, egy három összetevőből álló felhívást tett közzé: Higiénia. Megelőzés. Betegápolás. (Tekintse meg a témával kapcsolatos infografikát és videót.)

  1. Higiénia: a megfelelő kézhigiénia kulcsfontosságú szerepet játszik a szepszis megelőzésében.
  2. Megelőzés: mivel a szepszis a szervezetnek egy már meglévő fertőzésre adott válasza, a fertőzések korai felismerés és a preventív kezelése időben történő megkezdése kulcsfontosságú.
  3. Betegápolás: a fertőzések kezelése során, a helyi egészségügyi irányelvek betartásával a kritikus állapot a legtöbb esetben megelőzhető. Ebben sok esetben döntő szerepe van a megfelelő sebkezelésnek is a szepszissel kapcsolatban, mivel a bőrön lévő legkisebb sérülés is alkalmat nyújt a baktériumnak arra, hogy bejussanak, és súlyosabb fertőzést idézzenek elő.

Forrás: Tork


További cikkeink a témában

Kövess Facebook-on!
X